3p

Geopolitikai jegyzetírónk arról ír posztjában, hogy a volt amerikai elnököt is elérte az orbáni átok.

Lapunk jegyzetírója érdekes megfigyelést tett az Orbán Viktor látogatásai után következő eseményekről. Mint Káncz Csaba geopolitikai szakértő írja: A hazai rezsim már amúgyis romokban heverő diplomáciai pozícióit a modern világban újabb találat érte azzal, hogy Trump floridai birtokát az FBI megrohamozta.

Orbán újra elképesztő időzítéssel szállította a ’halál csókját.

Az orbáni átok még 2008-ban kezdődött, amikor az akkor ellenzéki Orbánt meghívták a republikánusok elnökjelölti konvenciójára, ami után nem sokkal az ismeretlenségből előbukkant chicagói szenátor, Barack Obama nyerte a választást John McCain ellen.

Hoszni Mubarak egyiptomi elnök 2011-ben fogadta Orbánt Kairóban, ami után pár nappal kitört az Arab Tavasz, és az egyiptomi diktátor 30 év után elveszítette a hatalmát.

2011 májusában Kan Naoto japán miniszterelnökkel találkozott. Naoto 3 nappal ezután lemondott a posztjáról.

Ősszel Szultan bin Abdel-Azíz szaúdi herceg fogadta a Fidesz elnökét. A herceg két héttel később meghalt.

Még ugyanabban az évben ősszel, Brüsszelben Orbán Silvio Berlusconit biztosította legmélyebb támogatásáról. Az olasz miniszterelnök 2 héten belül lemondani kényszerült.

2012-ben Orbán a druszájával, Viktor Janukovics akkori ukrán elnökkel futott össze. Janukovics bő egy év múlva megbukott.

Szeptemberben Orbán 48 órán belül 2 kollégáját is megbuktatta. Előbb Vilniusban Andrius Kubilius litván miniszterelnököt, aztán Tbilisziben Miheil Szaakasvili grúz elnököt látogatta meg. Az utóbbi kampánygyűlésén beszédet is mondott. Mindketten elveszítették a választást alig pár nappal Orbán látogatása után.

2014-ben Robert Fico lett az áldozat. A szlovák miniszterelnök a pozsonyi államfő-választás nagy esélyese volt, de a szavazás előtt 3 nappal találkozott Orbánnal – nagy meglepetésre Fico kikapott.

2015-ben Orbán Sepp Blatter FIFA-elnöknek gratulált az újraválasztásához. Napokkal később Blatter ellen nyomozás indult, és lemondott.

2019-ben, az EP-választás előtt Heinz-Christian Strache osztrák kancellár-helyettest fogadta Pesten, hogy egy illiberális-szélsőjobboldali koalíciót kovácsoljon össze (Kurz kancellár nem fogadta el a meghívását), Strachéról pár nappal később nyilvánosságra került az ibiziai botrányvideó, és távozott a politikából.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG