3p

A koronavírus-járvány alatt 176 idősotthonban volt magasabb a halálozási arány, mint a fővárosi önkormányzat fenntartásában működő Pesti úti idősotthonban - írta Budapest főpolgármestere csütörtökön a Facebook-oldalán. Szerinte a főváros idősotthonai már védettek a fertőzéssel szemben.

Karácsony Gergely közölte: csütörtökön konzultált a főváros által fenntartott idősotthonok vezetőivel.

Az első szó a köszöneté és az elismerésé volt, mert miközben minden elhunytat gyászolunk, fontos tudni, hogy a koronavírus-járvány második és harmadik hullámában egyértelműen a fővárosi idősotthonokban történt a legkevesebb haláleset

- írta.

Hozzátette: az átoltottság eredményei alapján

a főváros idősotthonaiban nem alakulhat ki járványgóc, és miközben az óvatosság továbbra is indokolt, az ellátottak és az ott dolgozók biztonságban vannak.

Karácsony Gergely. (Fotó: Bánkuti András)
Karácsony Gergely. (Fotó: Bánkuti András)

Karácsony Gergely azt írta, hogy országszerte csaknem 4000 áldozatot követelt a járvány a szociális intézményekben. Idén március elejéig a vírus minden negyedik áldozata szociális otthon lakója volt.

A szociális intézményekben bekövetkezett összes haláleset elsöprő többsége, 96 százaléka pedig a második hullámban történt

- tette hozzá.

A főpolgármester szerint "ez a pökhendi felelősséghárítás eredménye".

Emlékeztetett: tavaly augusztusban kérte, hogy a kormány az ország összes idősotthonára dolgozzon ki új szabályokat, legyen erről egyeztetés a kormány és az összes fenntartó, vagyis az állami intézmények, a helyi önkormányzatok, az egyházak és a magánvállalkozások között. Javaslataira másfél hónappal később érkezett válasz egy államtitkártól, aki

erősen kioktató hangnemben közölte, hogy a kormány kiválóan védekezik az első hullám ellen, minden rendben, bezzeg Budapesten. Sem szakmai egyeztetés, sem egységes protokoll nem lett

- fogalmazott Karácsony Gergely.

Felidézte, hogy az első hullám elleni küzdelem végén kilencpontos intézkedési tervet fogadtak el, még a nyáron utasítást adott ki a fővárosi idősotthonok számára a védekezés új szabályairól, az izolációról, a fertőtlenítésről és sok más intézkedésről.

A felkészülés, az időben meghozott intézkedések eredménye az, hogy a második hullámban az összes fenntartó közül egyértelműen a fővárosi önkormányzat intézményeiben volt a legkevesebb haláleset - jelentette ki. A más - például állami, egyházi vagy más önkormányzati - fenntartású intézményekben az összes ellátotthoz képest kétszer annyi ember halt meg - emelte ki Karácsony Gergely.

A bejegyzés szerint a fővárosi önkormányzat intézményeinek halálozási adatai még akkor is jobbak az átlagnál, ha figyelembe vesszük az első hullám adatait, noha akkor ezek az intézmények voltak leginkább kiszolgáltatva a kórházakból bevitt fertőzéseknek.

Az országban összesen 176 olyan idősotthon van, amelyben magasabb volt a halandóság, mint az ország egyik legnagyobb idősotthonában, a Pesti úton

- írta a főpolgármester.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG