A hétvégén újra sűrű füstfelhő tört az ég felé egy stratégiai fontosságú orosz intézmény területéről. Az 1918-ban alapított Központi Aerohidrodinamikai Intézet (CAGI) a világ legnagyobb repüléstechnikai kutatóintézete. Területén több mint száz különböző létesítmény, szélcsatornák, laborok, tesztkamrák, próbapadok találhatók, amelyek összességében képesek arra, hogy szimulálják a repülés közben fellépő körülményeket és erőket 5 m/s sebességtől egészen a hangsebesség húszszorosát elérő sebességekig. A CAGI szerepet vállalt gyakorlatilag az összes szovjet, majd orosz harci és polgári repülőgép, valamint űreszköz kifejlesztésében az 1920-as évektől napjainkig. Az intézetben a kiszivárgó hírek szerint jelenleg is fontos haditechnikai fejlesztések zajlanak, többek között az orosz haderő büszkeségei, a hiperszonikus rakéták legújabb generációival kapcsolatban.
#RUSSIA: Sabotage is back! On May 21, the Central Aerohydrodynamic Institute (TSAGI) in #Moscow - #Zhukovsky was set on fire. TSAGI was involved in aerospace development of #Buran and various other projects. #RussianResistance takes out another military target.pic.twitter.com/wFxqwwXZGk
— Igor Sushko (@igorsushko) May 21, 2022
Röviden: a CAGI-nál fontosabb stratégiai létesítményt nehéz lenne elképzelni. Az intézet ráadásul Moszkva egyik külvárosában, a Kremltől légvonalban 35 kilométerre található. A szombaton felszálló füstöt tehát tiszta időben akár az orosz kormányzat szívének irodáiból is látni lehetett. Mint kiderült, a tűz egy az intézet területén található transzformátorállomáson ütött ki, és néhány órával később sikerült eloltani, személyi sérülésekről nem érkezett jelentés, de a környékről több helyen is beszámoltak áramszünetről.
Bár nem valamelyik létfontosságú létesítmény gyulladt ki, azért az áramkimaradás napokra, de akár hetekre is visszavetheti az intézetben folyó munkát, egy szélcsatorna működtetéséhez például rengeteg áramra van szükség.
Persze a tűz lehetett éppenséggel véletlen üzemzavar következménye is, de nem ez az első ilyen eset az elmúlt hetekben. Április 21-én tűz ütött ki egy hasonló, többek közt a Kalibr rakéták, valamint az Sz-400-as légvédelmi rendszert is fejlesztő kutatóközpontban, Tverben. Itt halálos áldozatok is voltak, a jelentések szerint 17-en nem tudtak kimenekülni az épületből. Néhány órával később a kinesmai Dmitievszij vegyiüzem, Oroszország legnagyobb ilyen gyára, a cirkálórakéták üzemanyagának első számú előállítója égett le. Másnap tűz pusztított a Koroljov Rakétatechnikai és Űrkutatási Vállalat központjának területén. Kigyulladt számos üzem és erőmű, több olajtartály, lőszerraktár, sorozóiroda és a hadsereghez kötődő intézmény, például a permi katonai repülési főiskola is. Sok incidens történt az ukrán határ közelében található orosz területeken is, itt üzemanyag- és lőszerraktárak semmisültek meg, illetve egy Kurszk közeli vasúti híd is károkat szenvedett egy feltételezhető szabotázsakció során.
A károk nem minden esetben voltak különösebben jelentősek, ám összességében mégis hátráltatják az orosz háborús erőfeszítéseket. Nem lebecsülendő az ilyen esetek pszichológiai hatása sem: nyilvánvalóan megosztják az orosz hatóságok és rendvédelmi szervek figyelmét, miközben a lakosságban is elhintik a bizonytalanság magjait.
Diverzánsok akcióban?
Így, együtt már nyilvánvaló, hogy ezek nem lehetnek mind véletlen balesetek, sem elszigetelt esetek, bár mindkét kategóriába tartozhat egy-kettő a fentiekből. Nagyon úgy tűnik, hogy valaki, vagy inkább valakik célzottan támadják az orosz háborús infrastruktúrát. De kik és hogyan?
Pontosan az ezekre a kérdésekre hiányzó válaszok teszik annyira furcsává ezt a történetet. Persze, ahogy Douglas London, az egyébként oroszul kiválóan beszélő ex-CIA vezető is leszögezi a Foreign Policyn megjelent írásában, a szabotázsakciók mindig is részét képezték a hadviselésnek.
„Az ellenséges vonalak mögötti szabotázsakciók alapvető formái a különleges egységek által vívott hadviselésnek. Fontos eszközök minden olyan reguláris vagy irreguláris erőnek, amely jelentős fölényben lévő ellenfél ellen harcol.”
Akkor tehát ukrán különleges egységek, diverzánsok állnának a háttérben? Ez a megszállt ukrán területeken, illetve az orosz-ukrán határ közelében történt eseteknél nemcsak lehetséges, de valószínű is. Ukrajna persze hivatalosan nem ismert el semmi ilyesmit. Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó május elején egy Telegram-bejegyzésben „isteni közbeavatkozás”-nak nevezte a tüzeket, majd hozzátette:
„Nagy üzemanyagraktárak néha kigyulladnak… különböző okokból. A Karma kegyetlen dolog.”
Egy másik ukrán elnöki tanácsadó, Olekszej Aresztovics a New York Times-nak csak annyit mondott:
„Sem cáfolni, sem megerősíteni”
nem kívánja azt, hogy az esetek mögött Ukrajna állna, igaz azt is hozzátette, Izrael is mindig így tesz, ha egy akció kapcsán felmerül titkosszolgálatának érintettsége.
Az ukrán különleges egységek nyilván képesek a határ közelében ilyen akciókra. A nyelvet tökéletesen beszélik, könnyedén el tudnak vegyülni orosz környezetben, van helyismeretük, és akár még hírszerzési információkat, kiképzést és eszközöket is kaphatnak nyugatról.
De ami igaz egy határ közeli üzemanyagraktárra, az nem igaz egy katonai kutatóintézetre Oroszország belsejében. Ezeket az intézményeket már a hidegháború idején is szigorúan őrizték és védték, munkatársaik nyilván sokszorosan ellenőrzött, megfigyelés alatt tartott emberek. Természetesen vannak olyan titkosszolgálatok a világban, amelyek képesek lennének akár ezekben is szabotázsakciókat végrehajtani, de megérné mondjuk a CIA-nek egy-egy ilyen akció?
Van olyan, aki szerint a szabotázsakciókat bátor orosz ellenállók hajtják végre. Egy országban, ahol a háború ellen tüntetni akarókat sokszor azelőtt tartóztatják le, hogy elindulnának a tüntetésre, el tudjuk képzelni, hogy valamilyen földalatti szervezet létezzen, amely ilyen akciókat képes végrehajtani. Vagy egyes magánszemélyek vállalnának a legjobb esetben is hosszú éveket börtönben, hogy felgyújtsanak egy stratégiai fontosságú létesítményt?
És ha esetleg így is van, miként lehet, hogy még senkit nem kaptak el? Akár külföldi ügynökök, akár orosz ellenállók a tettesek, még senkit sem mutogattak az orosz tévékben, ahogy bilincsbe verve viszik a fogdába a hős orosz rendőrök. Egy-egy esetben helyi vezetők szabotázsakcióknak nevezték a történteket, az ukrán határ közeli megyékben pedig meg is emelték a terrorfenyegetettségi szintet, de az orosz állam diplomáciai és propagandagépezete egyelőre nem igazán lendült mozgásba ezeknek az ügyeknek a kapcsán.
Öngyulladás orosz módra
Már csak ezért is terjedhetnek olyan találgatások, hogy valamilyen „belsős meló” áll a háttérben. Vlagyimir Putyin 1999-ben orosz városokban elkövetett robbantások farvizén lőtte az egekbe a népszerűségét, megágyazva a későbbi elnökválasztási sikerének. Bár egyértelmű bizonyíték nincs rá, de eléggé valószínű, hogy a robbantások legalábbis az orosz szolgálatok tudtával, ha nem aktív közreműködésével történtek. Most viszont nincs látványos válaszlépés, nincs a támadások ürügyén bejelentett intézkedés, nincsenek látványosan elfogott ukrán náci elkövetők, nincs semmi, a támadások viszont érzékeny helyeken okoznak károkat az orosz gazdaságnak és hadiiparnak.
Egy másik hasonló elmélet szerint nem a kormány, hanem az egyes cégek vezetői szervezték meg a baleseteket, hogy így tüntessék el korrupciós ügyek nyomát, esetleg ezzel adjanak magyarázatot a termelésüket érintő minőségi vagy mennyiségi kifogásokra. Ez egy vegyiüzemben akár lehet magyarázat, de egy katonai kutatóintézetben nem annyira. Végül az is felmerült, hogy a háború kudarcai miatt tisztogatásnak alávetett, bűnbakká előléptetett FSZB volt vagy jelenlegi ügynökei hajtják végre, szervezik meg ezeket az akciókat, de ez az elmélet is több sebből vérzik.
Persze akár az is lehetséges, hogy a fenti magyarázatokból több is igaz: a valós ukrán szabotázsakciók nyomán más szereplők is léptek, kihasználva a lehetőséget. Az mindenesetre biztos, hogy ha egyszer valamikor napvilágra kerül ezeknek a tüzeknek a háttere, az az ukrán-orosz háború történetének egyik legizgalmasabb fejezete lehet.
Drónok, biztonsági kamerák, illetve az embertársaikról készségesen jelentő emberek is az iráni hatalom eszköztárába tartoznak, ha a fejkendőviselésről van szó. 
