6p
A Fidelíty mérése alapján nagyobb a bizalom a fejlett országokkal szemben, mint tavaly ilyenkor, a vállalatvezetők szerint pedig az egészségügyi cégek rendelkeznek a legjobb kilátásokkal a jövőre nézve. Japán, az Egyesült Államok és Európa tűnik a legbiztonságosabbnak az elkövetkezendő tőkeberuházásokra. Ezzel szemben Kínával óvatosabbak az elemzők, hiába a folyamatos növekedés.

A világ vállalatvezetői jelenleg bizakodóbbak, mint 12 hónappal ezelőtt voltak. Japánban a bizalmi index értéke 50 százalékra nőtt, utána Európa (42 százalék) és az USA (37 százalék) következik. A japán vállalatok a felmérésben értékelt minden más mutatóval kapcsolatban is pozitívabban nyilatkoztak, mint a többi térség válaszadói. Kiemelendő, hogy a Fidelity elemzői szerint a vállalatvezetők elsősorban Japánban számítanak arra, hogy mind az ipari hozamok, mind az osztalékfizetések mértéke javulni fog.

Kevésbé bíznak a vezetőkben

A vállalati vezetők bizalmi szintje alapján kialakuló Fidelity Globális Hangulati Indexe a 2014-es 6,4 pontról kissé visszaesett, és jelenleg 5,7 ponton áll. A felmérés a regionális differenciálódás mértékének növekedésére is rámutatott; a fejlődő piacok érték el a legmagasabb pontszámot – az élen Japán végzett (7,1 pont), utána Európa (5,8 pont) és az Egyesült Államok (5,6 pont) következtek.

 

A bizalom Japánban van

A vállalatvezetők bizalmi indexén kívül Japán az elemzőknek a tervezett tőkeberuházások mértékének változásával kapcsolatos előrejelzései tekintetében is jól szerepelt. A Fidelity Japán-elemzőinek kb. 80 százaléka egyenletes mértékű vagy növekvő tőkeberuházási kedvre számít (USA: 74%, Európa: 64%).

Négyből három elemző (75%) szerint a japán vállalatok tőkearányos megtérülése növekvő mértékű lesz, míg Európával kapcsolatban ez az arány csupán 36 százalék. Az Egyesült Államokat értékelve csak minden negyedik elemző (23%) véli úgy, hogy nőni fog a megtérülés.

A vállalati mérlegek stabilitásával kapcsolatos kilátások Japán esetében szintén pozitívak: a Fidelity Japán-elemzőinek 70 százaléka úgy véli, hogy a vállalatok mérlegei stabilabbak lettek – ez jobb arány, mint ahányan Európával kapcsolatban ugyanezt gondolják (67%). Az Egyesült Államok vonatkozásában csupán az elemzők fele (50%) van ezen a véleményen.

Rikkerink hozzátette: a szilárd vállalati mérlegek láttán az elemzők növekvő osztalékkifizetésekre is számítanak. A megkérdezett elemzők háromnegyede arra számít, hogy a következő tizenkét hónapban a japán vállalatok növelni fogják a részvényeseiknek kifizetett osztalékok összegét.

Feltörekvő piacok és Kína

A feltörekvő piacok kilátásai azonban nem ennyire kedvezőek. A regionális rangsorban az EMEA-országok (Kelet-Európa, Közel-Kelet és Afrika) csoportja, valamint Latin-Amerika áll az utolsó helyen: Globális Hangulati pontszámuk 4,3 pont. Az elemzők kb. 59 százaléka szerint a vállalatvezetők bizalmi szintje jelentős vagy nagyon jelentős mértékben csökkent az általuk vizsgált országokban, és az elemzőknek mindössze 8 százaléka számolt be a vállalatvezetők bizalmi szintjének növekedéséről.

A válaszadók fele (50%) úgy véli, hogy az előttünk álló egy év során a vállalatok visszafogják majd tőkeberuházásaikat. Ennek elsősorban az energiaszektornak az olajár bedőlése miatt tapasztalható gyengélkedése az oka, de az is hozzájárul, hogy az erős dollár miatt a régióban csak drágábban lehet finanszírozáshoz jutni.

Kína tekintetében elemzők harmada számolt be arról, hogy nőtt az általuk vizsgált vállalatok vezetőinek bizalmi szintje, és a Kínával foglalkozó elemzők több mint 80 százaléka számít arra, hogy idén nőni fog az osztalékok mértéke. „Kínával kapcsolatban óvatosak vagyunk, mivel lassul a gazdasági növekedés” – mondta Rikkerink. Ugyanakkor nem valószínű, hogy 2015-ben rendszerszintű válságra kerülne sor, és a gazdasági növekedés lassulása ellenére továbbra is kínálkoznak lehetőségek a rendszeres jövedelem reményében befektetők számára a világ egyik legnagyobb gazdaságában.

Az egészségügy a favorit

A legmagasabb Global Hangulati pontszámot (6,8 pontot) az egészségügy érte el. Az ezzel az ágazattal foglalkozó elemzők 6 százaléka az általa vizsgált vállalatok vezetősége körében a bizalmi szint emelkedését tapasztalta, és ugyanilyen arányt képviseltek azok is, akik szerint növekedni fog a tőkearányos megtérülés. Emellett minden második elemző növekvő osztalékokra számít, és egyikük sem véli úgy, hogy az osztalékok összege csökkenni fog.

A globális egészségügy kedvező kilátásai főleg az orvostudomány és a kutatási eredmények, elsősorban az onkológia, az immunterápia és a génterápia terén tapasztalt előrelépésnek köszönhetők. A fejlődő piacok népességnövekedése és a fejlett országok elöregedése miatt az egészségügyi boom egyelőre tartós marad

Marad az osztalék

A legtöbb elemző az egészségügy kapcsolatban jelzi előre az osztalékok növekedését, ezt követik az alapvető fogyasztási cikkeket előállító vállalatok, majd a közműszolgáltatók. Az egyetlen ágazat, melyben valószínűleg jelentős mértékben csökken majd a kifizetések mértéke, az energiaszektor.

A felmérés egyik legpozitívabb eredménye az volt, hogy általánosan igen magasak az osztalékfizetési várakozások. Összességében a válaszadók alig 10 százalék számít az osztalékok megkurtítására vagy teljes eltörlésére, mivel a vállalatok tudják, hogy ez mennyire negatív üzenet lenne a befektetők felé, ezért ezt igyekeznek mindenképpen elkerülni. A japán vállalatokkal foglalkozó elemzők közül négyből három az osztalékok emelésére számít. Az USA-val kapcsolatban megkérdezettek 50%-a az általa vizsgált ágazatokban a kifizetések növekedését prognosztizálja, és Európa viszonylatában is 33% azoknak az aránya, akik növekvő osztalékokat várnak.

Hol a rizikó?

Hogy mi befolyásolhatja negatívan a növekedést? Ilyen például a globális likviditás, az európai mennyiségi lazítás és a Grexit, vagyis Görögországnak az eurozónából való kilépésének kockázata, valamint az USA-ban érvényes kamatlábak növekedésének mértéke és időzítése – ez utóbbi néhány, bizonytalan fizetésimérleg-egyensúllyal rendelkező feltörekvő piac számára jelent kockázatot. Kína „kemény landolásának” veszélyét szintén gyakran emlegetik. Például a bánya- és fémipari részvények szpredjei ez utóbbit jelenleg valós, de nem különösebben valószínű lehetőségként árazzák be.

A politikai kockázatok szintén fontos szerepet játszanak, és az olajárak további csökkenése komoly gondokat okozhatna az olajtermelő országoknak és térségeknek, és persze maguknak a feltárással foglalkozó vállalatoknak is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG