A Trump kormányzat 2017 decemberi Nemzetbiztonsági Stratégiája 33 alkalommal említi negatív összefüggésben Kínát, több, mint kétszer annyi alkalommal, mint a megelőző Obama kormányzat 2015 februári stratégiai dokumentuma. Hasonlóképpen, az új Biden adminisztráció márciusban közzétett Ideiglenes Nemzetbiztonsági Stratégiai Iránymutatása több alkalommal emeli ki Kínát, mint közvetlen veszélyt az USA nemzetbiztonságára.
A célkeresztben
Két hete Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter rendeletet adott ki, amely az amerikai hadsereg „első számú” fókuszának nevezi Kínát. Austin ezzel csak visszhangozta elődjének, Patrick Shanahannak 2019 januári szavait, aki első Pentagon állomány-értekezletén így sorolta fel az amerikai haderő új politikai prioritásait: „Kína, Kína, Kína”.
Ezek után nem meglepő tehát, hogy Joe Biden elnök múlt heti európai tárgyalásainak középpontjában Kína feltartóztatása állt. A G7, a NATO és az EU vezetőivel a Fehér Ház vezetője sorra vette az elmúlt időszak Peking ellenes vádjait: a deviza-manipulációt, a nemzetközi kereskedelmi szabályok megsértését, a kelet-ázsiai hajózási útvonalak fölötti ellenőrzés szándékát, a súlyos emberi jogi sértéseket és a COVID-19 esetleges vuhani labor-eredetét.
Peking kalkulációja
A kínai kommunista párt szócsöve múlt héten szerkesztőségi állásfoglalásban fejtette ki véleményét. Eszerint „amikor kitör a katonai válság a csendes-óceáni térségben, az USA a NATO szervezetét fogja mobilizálni, hogy több nyugati ország fejtsen ki intenzív és átfogó nyomást Kínára, hogy így gáncsolják el Kína felemelkedését.”
Az állásfoglalás meghökkentő módon hozzáteszi: „Egyesek meggyőződése szerint az USA nem tervezi Kína katonai megszállását, mivel Kína nukleáris hatalom. Az USA a kétoldalú kapcsolatok eszkalációjában érdekelt, ezzel az ’egységes Nyugat’ nyomása növekszik Kínán, míg az elizolálva a végén térdre kényszerül.”
Tajvani ütközés
Nem véletlen, hogy Hszi elnök padlógázt nyomott a kínai néphadsereg, a PLA mondernizációjával kapcsolatban. Az elnök 2035-re akarja befejezni a PLA modernizációs átalakítását, 2050-re pedig egy olyan haderőt akar felállítani, amely már bárhol a világon képes háborút nyerni.
Az ilyen szintű ambíciók aggodalommal töltik el nemcsak Washingtont, hanem a szomszédos országokat, beleértve Tajvant, amelyet Peking saját részének tekint és erő alkalmazását sem zárja ki az egyesülés kikényszerítésére.
Ha Kína nyeri a versenyfutást, akkor a Dél-kínai-tengeren az úgynevezett hozzáférést akadályozó (Anti-Access/Area Denial – A2/AD) rendszereit mesterséges intelligencia technológiákkal megerősítve képes lenne az amerikai haditengerészet képességei fölé nőnie, amely egyben megkérdőjelezné a térség szövetségi rendszereit.
Az admirális forgatókönyve
James G. Stavridis nyugdíjas admirális, 2009-2013 között a NATO európai főparancsnoka (Supreme Allied Commander Europe, SACEUR) már több katona-stratégiai szakkönyvet írt. Frissen publikált könyvében az amerikai-kínai háború kitörésének esélyét latolgatja és esetleges lefolyását elemzi.
A könyvben és az elmúlt időszak interjúiban felhívja a figyelmet, hogy Kína gyorsan hozza be a lemaradását és egyes területeken már meg is előzte az Egyesült Államokat. Így például a kínai haditengerészet már több hadihajóval (mintegy 350) rendelkezik, mint az amerikai (mintegy 300).
Ehhez az admirális hozzáteszi, hogy amerikai hadihajók általánosságban nagyobbak, technológiailag fejlettebb szinten állók és tapasztaltabb legénységűek, mint kínai ellenfeleké. Stavridis leszögezi, hogy Peking gyorsan halad előre a kibertér és a világűr militarizálásának terén.
Stavridis nagy jelentőséget tulajdonít egy esetleges konfliktus esetén az amerikai szövetségeseknek a térségben. Ez különösen vonatkozik az úgynevezett Quad szövetségre (USA, India, Japán, Ausztrália). Ennek kapcsán kiemelendő, hogy a Kínával jelenleg is feszült határvitában álló India 1,4 millió katonát tart fegyverben.
Dél-Koreában is mintegy 28 500 amerikai katona állomásozik. Mindezeken túl Washingtonnak katonai szövetségi megállapodása van a Fülöp-szigetekkel, Thaifölddel és Új-Zélanddal.
Az admirális az európai szövetségeseket is számításba veszi. Mindenekelőtt Londont, amely idén májusban a Dél-kínai-tenger térségébe indította új repülőgép-anyahajóját (HMS Queen Elizabeth). Ezt a küldetést Boris Johnson miniszterelnök az elmúlt két évtized legambiciózusabb bevetésének nevezett. Szakértők azonban figyelmeztetnek, hogy a brit anyahajó a Dél-kínai-tengeren szembesülhet a kínai DF-17-es hiperszonikus rakétával, amely 12 250 kilométeres óránkénti sebességgel (Mach 10) repül és a hatótávolsága meghaladja a 2400 kilométert.
Stavridis meglátása szerint Tajvan, illetve a dél-kínai-tengeri szigetek körüli vita vezethet a háború kitöréséhez. Az USA itt elsősorban a légierejére és haditengerészetére támaszkodna, egy szárazföldi háborút az admirális kizártnak tart.
95 napra nőtt az átlagos értékesítési idő. 
