5p
A növekvő pénzügyi problémák és a gazdasági lassulás felerősítette a belső harcokat a kínai vezetés legmagasabb szintjein. Az elbizonytalanodott kommunista pártban előtérbe került a Nyugat-ellenesség és a Dél-kínai tengeri egyoldalú katonai műveletek támogatottsága. A magyar biztonságpolitika a jelek szerint nem vesz tudomást Kína provokatív lépéseiről a térségben, amelyeket még a G7 külügyminiszterei is elítéltek.

A kínai gazdasági lassulás és a halmozódó pénzügyi problémák egyre nagyobb politikai feszültséget váltanak ki Pekingben. Május elején a Hong Kong-i CLSA befektetési ház jelentette be, hogy a kínai rossz-hitelek állománya „válságszintet” ért el. A cég kutatásai szerint Kína nem-teljesítő hitelállománya eléri a banki eszközök 19 százalékát, ellentétben az 1.6 százalékos hivatalos adattal. A CLSA nemzetközi sztenderdeket használt a számításai során, nem pedig a jóval megengedőbb kínaiakat.

Előkerültek a tőrök a háttérjátszmában

A kommunista párt központi lapja pár hete címlapján lehozott egy interjút egy meg nem nevezett „befolyásos személlyel”, aki szerint a száguldó eladósodás krízishez vezethet. A magasrangú hivatalnok szerint a kínai növekedési ütem nem fog visszatérni a korábbi, magas ütemű szintekre. Megfigyelők az interjút a kínai elnök és a miniszterelnök közötti konfliktus jelének tartják, mert az utóbbi a vezető politikai támogatója a növekvő eladósodásnak.

Hszi Csin-Ping kínai elnök május elején egy beszédében elismerte a belharcokat a kommunista párt csúcsain és óvott az „összeesküvőktől”. Szerinte a pártban lévő különböző „bagázsok és klikkek alááshatják a párt és az ország politikai biztonságát”. A beszéd egybeesett az egyre erősödő spekulációkkal Pekingben, miszerint a Hszi által 2012 vége óta vezetett, 88 millió tagú kommunista párt súlyos frakció-harcokba süllyedt.

Megfigyelők rámutatnak Hszi egyik legutóbbi lépésre, amikor a befolyásos Kommunista Ifjúsági Liga költségvetését megfelezte, miután rájuk küldte az anti-korrupciós ügynökeit. A Liga hatalmi bázisául szolgál olyan politikai mandarinok számára, mint a korábbi elnök Hu Dzsintao és a jelenlegi miniszterelnök Ki Ko-csiang.

A kínai hadsereg támogatása a kulcskérdés

Káncz Csaba

A szakértők szerint az is a színfalak mögötti politikai viharokra utal, hogy Hszi elnök a múlt hónapban átvette a főparancsnoki pozíciót Kína parancsnoki központjában (Joint Operations Command Center) és ezzel a Kínai Néphadsereg (PLA) műveleti parancsnoka lett háború esetén. Hszi már eddig is elnöke volt a Központi Katonai Bizottságnak, amely a hadsereget ellenőrzi. Hszi hatalomra kerülése óta egy elképesztő hatalmi koncentrációt hajtott végre és olyan hivatalos titulusokat gyűjtött be, mint a Kommunista Párt főtitkára, a Kínai Népköztársaság elnöke, a Központi Katonai Bizottság elnöke, a Nemzetbiztonsági Bizottság vezetője és az átfogó államháztartási reformcsoport feje.

Hszi új katonai pozícióival azt a világos üzenetet küldi politikai ellenfelei számára, hogy a hadsereg mögötte áll. De sokak szerint a beteges pozíció-halmozás inkább a gyengeség, mint a magabiztosság és erő jele. A kínai kommunista vezetés ugyanis manapság kifogyott az ideológiai töltetből.

Mao Ce-tung 1976-os halála után a kínai vezetők az ország jólétének folyamatos növeléséhez kötötték a kommunista párt legitimitását. Ennek a korszaknak azonban befellegzett és az elbizonytalanodott pekingi vezetés egyre inkább a Nyugat-ellenes propagandában valamint a Dél-kínai-tengeri hatalmi játszmákban akarja felépíteni új identitását. Nem véletlenül hozta meg a pekingi vezetés nemrég azt a törvényt, amely a külföldi civil szerzeteket a kínai biztonsági szervek felügyelete alá helyezi. A kínai egyetemek is utasításba kapták, hogy a nyugati értékektől távolodjanak el a tanterveikben és tiltsák be az osztálytermekben ezeket a könyveket.

Magyarország a kínai Béketáborban?

A hazai honvédség közben mintha nem igazán érzékelné Kína politikadinamikáját és egyoldalú katonai műveleteinek globális tétjét. A Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelye május 25-én egész napos magyar-kínai biztonságpolitikai konferenciát tart pekingi katonai vendégelőadókkal. Sajnos a 31 előadásba egyetlen egy sem fért bele, amely napjaink nagy kérdésével, a Dél-kínai-tenger vitatott szigeteivel kapcsolatos egyoldalú pekingi lépésekkel és a feszültség eszkalálásával foglalkozna.  Azokkal a provokatív kínai katonai műveletekkel, amelyeket a múlt hónapban a G7 külügyminiszterei is élesen elítéltek.

Ehelyett a jövő heti konferencián a hazai résztvevők meghallgathatják például Pan Youmu ezredes előadását Kína békefenntartó politikájáról. Érthetetlen, hogy egy tudományos tanácskozás miért nem elemzi és vitatja meg napjaink legélesebb, akár nukleáris összecsapással is fenyegető szembenállását.  Holott a felelősséget tisztázni kell, amíg ezt nyugodt, akadémikus körülmények között még meg lehet tenni.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 17:10
Növekedést vártak, csökkenés lett.
Makro / Külgazdaság A költségvetést érintő döntéseket is hozott a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 16:44
Erről is szó esett a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón, ahol a miniszterelnök is ott volt.
Makro / Külgazdaság Hatalmas bejelentést tett a Mol
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:32
850 millió zloty értékű kötvénykibocsátással lépett be a lengyel kötvénypiacra a Mol.
Makro / Külgazdaság 552 milliárd eurós jó hírt kapott Brüsszelből Magyarország
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:59
A tisztább energiarendszerek kiépítésére ad pénzt az Európai Unió.
Makro / Külgazdaság Ígéretes számok érkeztek Magyarország szomszédjából
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:39
Lassult az osztrák infláció.
Makro / Külgazdaság Baljós számok várják azt, aki péntekig vár a tankolással
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:34
Lassan újra az eltörölt védett ár környékére kúsznak vissza az üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:16
Ráadásul a kamatok is tovább csökkentek.
Makro / Külgazdaság Már 50 ezer forinttal gazdagabban nézhet tüzijátékot 400 ezer gyerek – itt van Magyar Péter bejelentése
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:41
Már meglévő jogosultságokhoz kötik az iskolakezdési támogatást. 40 milliárdot költ erre az állam.
Makro / Külgazdaság Örülhet, aki most venne fel lakáshitelt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:41
Az OTP lépett, hamarosan mehetnek utána a többiek is.
Makro / Külgazdaság Hajnalig gyűrték egymást a német kormány pártjai, itt van, mire jutottak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:14
Átírják a személyi jövedelemadó rendszerét is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG