<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=947887489402025&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
3p

Van kiút az építőipari és az energiaválságból?

Klasszis Klub Live Lázár Jánossal, ifj. Chikán Attilával és más neves szakértőkkel - személyesen és online!

2023. június 14.

Jelentkezzen most!

Júniusban elindul az első kriptoáruház Magyarországon, ahol az összes olyan elektrotechnikai termék elérhető lesz, ami Európában népszerű. A kezdeményezés azért is úttörő, mert úgy juthatunk a készülékekhez, hogy csak egy töredékét fizetjük be, a többit pedig jutalomként, több mint száz százalékos kamatra kapjuk.
 

Az új kriptoáruház lényegében egy világot megcélzó online elektronikai webáruház, amelyben csak kriptovalutáért lehet majd vásárolni. Ez a kezdeményezés nem csak azoknak jelenthet megoldást, akik befektetnének, hogy aztán egyedülálló, akár évi száz százalékos hozammal vásárolhassák meg a legújabb telefont vagy egyéb elektrotechnikai cikkeket, hanem azoknak is, akik mondjuk szeretnek előre gondolkodni.

„A kriptoáruházzal szeretnénk az eladósodottság növelése helyett – vagyis a vedd meg hitelre elvvel szemben - a megtakarítási hajlandóságot növelni. A webáruházban tokeneket lehet vásárolni, azaz gyűjteni, amivel számtalan jutalomban részesülhetünk az úgynevezett stakelés, vagyis zárolás által, ami lényegében olyan, mint egy kriptobetét. Itt azonban egyedülálló kamattal is számolhatunk, ami évi száz százalék is lehet” - magyarázta a kriptoáruház működési alapelveit Kun Róbert, a hamarosan induló CoinPhone.eu tulajdonosa és ügyvezetője.

Indul az első kriptoáruház! Fotó: Depositphotos
Indul az első kriptoáruház! Fotó: Depositphotos

Így vásárolhatunk a legkedvezőbben

A kriptoáruházat a Happy-Panda Handels Gmbh osztrák cég hozza létre, így biztosítva a legjobb nagykereskedéses árakat. A kripto-webshopban többféle kriptovalutával – többek között BTC, ETH - is fizethetünk, ám a platform saját tokenje, a LiveGreen Coin (LGC) nyújtja a legtöbb kedvezményt. És hogy mit jelent ez a gyakorlatban?

„Ha LGC Tokent vásárolunk, azaz elkezdünk gyűjteni, úgy számtalan jutalomban részesülhetünk a stakelés által. Néhány példát említve, az ApeSwap.finance-en LGC likviditásért cserébe 110 százalékos éves jutalmat kapunk, méghozzá dollárban (USDT). Csak simán token stakelésért a VizslaSwap.com-on több mint 75 százalékot kaphatunk USDT-ben, de akár 78 százalékot bitcoinban is. A BabyDogeSwap-on is 60 százalék körüli a jutalom dollárban. Ez azért igen csábító, hiszen USDT jutalmak a piacon átlagban mindössze a körülbelül 10 százalékot érik el, ami egy befektetés esetében hatalmas különbséget jelent” - tette hozzá Kun Róbert.

Az ügyvezető egy konkrét példán keresztül is bemutatta, miért nyerhetünk azon, ha a kriptoáruházban vásárolunk és nem egy üzletben vagy egy szolgáltatónál veszünk mondjuk részletre telefont többéves hűségidővel.

„Ha valakinek most rendelkezésre áll a telefon árának a fele, mondjuk 200 ezer forint, és ezt leköti két évre - ennyi szokott a telefon törlesztője lenni -, két év múlva ugyanúgy megvan a 200 ezer forint értékű LGC Tokene de kapott több mint 440 ezer forintnyi dollárt, amiből fedezheti a következő telefonját” - magyarázta az ügyvezető.

coinphone.eu mintegy 3 hét múlva startol el és a cég reményei szerint hamar elérhetik egy nagyobb volumenű telekommunikációs áruház forgalmát.

Makro / Külgazdaság Kínai hadgyakorlaton vesznek rész az orosz csapatok
Privátbankár.hu | 2023. június 9. 20:06
Oroszország részt vesz a Kína által megtartandó Észak. Együttműködés 2023 kódnevű hadgyakorlaton - közölte pénteken a kínai védelmi minisztérium a TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Több száz drónt kapott Irántól Oroszország
Privátbankár.hu | 2023. június 9. 19:40
A pénteki nap történései röviden.
Makro / Külgazdaság Ebben nem sok szerepe van az Orbán-kormány vakcináinak - A hét videója
Gáspár András - Izsó Márton - Székely Sarolta | 2023. június 9. 19:14
A várakozásokat meghaladó mértékben lassult idehaza az infláció. Bár a gazdaságfejlesztési miniszter szerint működnek a kormányzat lépései az infláció ellen, valójában a mostani fejleményekhez vajmi kevés köze van ezeknek. A friss adat ugyanakkor növelte annak esélyét, hogy Orbán Viktor egy újabb célját pipálhassa ki. Az árakról, inflációról és a kötelező akciókról beszélget Gáspár András lapigazgató és Székely Sarolta felelős szerkesztő A hét videójában.
Makro / Külgazdaság Kiakadtak hazájában a cseh kormányra
Privátbankár.hu | 2023. június 9. 17:18
Élesen bírálta a cseh ellenzék pénteken a prágai képviselőházban Vít Rakusan belügyminisztert, aki előző nap az uniós belügyminiszterek luxemburgi tanácskozásán a kormány nevében egyetértett az Európai Unió migrációs rendszerének reformjával. Az új migrációs és menekültügyi csomag többek közt kötelező szolidaritási mechanizmust vezetne be az uniós tagállamok között.
Makro / Külgazdaság Egy hónap és kezdik telepíteni az orosz atomfegyvereket Fehéroroszországba
Privátbankár.hu | 2023. június 9. 16:52
Július 7-8-án kezdődik meg az orosz atomfegyverek Fehéroroszországba telepítése - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a fehérorosz hivatali partnerével, Aljakszandr Lukasenkával pénteken Szocsiban folytatott megbeszélésén.
Makro / Külgazdaság Az orosz jegybank is meghozta a maga döntését
Privátbankár.hu | 2023. június 9. 16:36
Az orosz jegybank a várakozásoknak megfelelően 7,5 százalékon tartotta az alapkamatot pénteken, egyúttal jelezte, hogy a magasabb inflációs kockázatok miatt nagyobb eséllyel emelhet kamatot a következő üléseken.
Makro / Külgazdaság Ha egyre olcsóbb a piacon a gáz, miért nem csökkennek a lakossági tarifák?
Privátbankár.hu | 2023. június 9. 16:18
A vártnál kedvezőbb májusi inflációs adat hátteréről kérdezték az ATV Start műsorában munkatársunkat. Gáspár András lapigazgató arról is beszélt: egy kedvező adat alapján nem várható, hogy az MNB változtatna kamatcsökkentési stratégiáján. Ez persze nagy terhet ró a kamatkiadások növekedésén keresztül a költségvetésre, amelynek finanszírozása uniós pénzek híján egyébként is meglehetősen drága.
Makro / Külgazdaság Hatalmas hitelt kap az ukrán vasúttársaság
Privátbankár.hu | 2023. június 9. 14:58
Kétszázmillió euró hitelt folyósít az ukrán vasúttársaságnak (UZ) az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) Ukrajna és az Európai Unió vasúti szállítási összeköttetéseinek fejlesztésére.
Makro / Külgazdaság 11 ukrán hadifoglyot küldött Moszkva Magyarországra
Privátbankár.hu | 2023. június 9. 14:32
Ezt a miniszterelnök-helyettes, Semjén Zsolt erősítette meg.
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az olasz iparról
Privátbankár.hu | 2023. június 9. 14:16
Áprilisban a várt növekedés helyett csökkent az ipari termelés Olaszországban az előző hónaphoz képest - derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat pénteken közzétett adataiból.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG