A kapitalizmust fellendülések és válságok váltakozása jellemzi nagyjából 200 éve. Ezek szorosan összefüggnek a tőzsdei áralakulásokkal, hisz a tőzsde a kapitalizmus motorja, vagy inkább szíve, amely a pénzt pumpálja a vállalatokhoz. A folyamat 1929-33 között nagyon eldurvult, ezért akkortól kezdve kialakult a modern gazdaságpolitika, melynek során az állam megpróbálja tompítani ezeket a kilengéseket.
Kisebb ingadozások
Azóta ezek a hullámhegyek és völgyek jóval kisebbek is lettek, de épp elég nagyok ahhoz, hogy életünket erősen meghatározzák. 1982-től egy példátlanul hosszú fellendülés zajlott, melybe 1995-től mi is becsatlakoztunk a többi „újkapitalista” kelet-európai országgal együtt. Ez az ezredfordulóig tartott (csak 2 kisebb válság, az ázsiai és az orosz zavarta meg). 2000-2003-ig volt egy visszaesés, de a reálgazdaságban ez csak viszonylag kevéssé érződött. Utána jött a nagy öröm.
A 2003-2007 közti fellendülés jóval nagyobb volt, mint az előző időszakokban, és ezért ért véget egy csúnya válsággal. A lényege ugyanis az volt, hogy nem a növekvő gazdaság hozta meg a növekvő jólétet, hanem beindult sok országban egy hitelezési őrület, aminek eredményeképp fedezetlen fogyasztási hullám következett. Tulajdonképpen egy világméretű pilótajáték zajlott, elsősorban az ingatlanpiacon.
Az ingatlanlufi
A dolog természetesen Amerikában kezdődött: szakadatlanul emelkedtek az ingatlanárak, a bankok egyre szívesebben adtak rájuk hitelt. A végén sokan azért vettek fel hitelt az ingatlanokra, hogy azt rögtön fogyasztásra költsék, sokszor viszont a bankok már olyanoknak is adtak hitelt, akiknél esély sem volt a visszafizetésre, ráadásul olyan irreális ingatlanárak mellett, melyek távol voltak már attól, hogy korrekció esetén tényleges fedezetet nyújtsanak.
A bankok egy része pedig úgy menekült ki ebből a kockázatból, hogy ügyfeleik hiteleit értékpapírosították, és azokat eladták más bankoknak. Az egész egy nagy Quaestor-szerű ügyletté vált, és más országokat is érintett, mert külföldi bankok is vettek ezekből a mérgezett papírokból. Emellett néhány másik országban is fújtak egy méretes ingatlan lufit (Íroroszág, Spanyolország), melyek pukkadása végül súlyos válságba sodorta ezeket az országokat (azóta kiheverték, és hozzánk képest irdatlan jólétben élnek).
Derűre ború
Nálunk is volt ingatlan-, és hitelfellendülés, pontosabban devizahitel boom, de messze nem lett belőle akkora lufi, mint az előbb említett helyeken. Viszont az, hogy svájci frankban vették fel ezeket a hiteleket, ami aztán az égbe szállt, gyakorlatilag ugyanazt a hatást okozta a hitelesek számára. Az ingatlanpiac lelassult, kiszáradt, de az árak nem omlottak össze, 10-20 százalékot estek csak. Nemcsak lakást, hanem autót is kisebb tartós fogyasztási cikkeket is sokan vettek hitelre, így a hirtelen jött jólét illúziója kezdett élni. Nagy volt a fogyasztás, kevesen aggódtak a jövő miatt. A forintkamatok is az égben voltak. Ez a hiteleseket érintette, a megtakarítók viszont élvezték a magas hozamokat. Mindenki örült: hitelfelvevő, fogyasztó, megtakarító, na meg a vállalkozások is: a fogyasztás az ő szekerüket is húzta.
Utána jött az összeomlás: először az amerikai ingatlanpiacon, utána a mérgezett eszközökön ülő bankoknál és egyidejűleg a tőzsdéken. Az eredményt ismerjük, minket egy hétvégén kellett az IMF-nek kimentenie.
A szép új világ
Eltelt azóta bő 6 év, és kezd minden szép lenni újra, főleg a világban, de egy kicsit itthon is. A hitelteher a forintosítással elfogadhatóvá válik, a részvények szárnyalnak immár itthon is, az ingatlanpiac is hirtelen feléledt, sőt a felkapottabb helyeken megvadult. Van azonban egy lényeges különbség: most nincs lakossági hitellufi, sőt, alig van lakossági hitelfelvétel, így a fogyasztás is sokkal szerényebb, úgy külföldön, mint nálunk. Ez azért megnyugtató, mert így a 2008-ashoz hasonló összeomlás sem fenyeget.
A mostani örömnek más az oka. Megint a pénz fűti, de nem fedezetlen lakossági hitelek formájában, hanem a jegybankok által alkalmazott rendkívül alacsony kamatok, és fedezetlen értékpapír vásárlások formájában. Egyszer ez is véget kell, hogy érjen, és biztos, hogy megrázkódtatást fog okozni. De a jellege miatt ezt remélhetően sokkal kevésbé érezzük majd meg, talán megússzuk egy tőzsdei lejtmenettel, mint 2000-2003 között.
Bóka János értékelte a dán uniós elnökség féléves munkáját. Közepesnél jobb osztályzatot semmire nem tudott adni. 
