2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Mindketten a kormányfő, Boris Johnson iránti bizalmuk megrendülésével indokolták döntésüket.

Johnson az utóbbi hónapokban több okból is szinte példátlan belpolitikai botránysorozatba keveredett, és júniusban saját közvetlen politikai hátországa, a kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciója kezdeményezett bizalmi szavazást ellene. Sunak és Javid csaknem egyszerre jelentette be kedd este távozását Johnson kormányából. Mindketten a Konzervatív Párt legbefolyásosabb tagjai közé tartoznak.

Boris Johnson. Fotó: EPA-NEIL HALL
Boris Johnson. Fotó: EPA-NEIL HALL

Sunak - akit a Konzervatív Párton belül is sokan Boris Johnson lehetséges utódjának tartanak - a miniszterelnökhöz írt levelében azzal indokolta döntését, hogy az ország jogos elvárása a megfelelő, hozzáértő és komoly kormányzás. A volt pénzügyminiszter egyértelmű utalást tett arra, hogy véleménye szerint Johnson már nem felel meg ezeknek az elvárásoknak. Azt írta: hisz abban, hogy ezekért a normákért érdemes harcolni, és ezért döntött úgy, hogy lemond tisztségéről.

Sajid Javid - aki az egészségügyi miniszteri tisztség betöltése előtt szintén volt pénzügyminiszter és állt a belügyminisztérium élén is - úgy fogalmazott lemondását bejelentő levelében, hogy jóllehet a konzervatívok nem mindig népszerűek, de mindig is hozzáértő, a nemzet érdekében cselekvő párt volt. Sajnos azonban a jelenlegi helyzetben a lakosság arra a következtetésre kezd jutni, hogy a Konzervatív Pártra immár egyik tulajdonság sem érvényes, és az alsóházi konzervatív frakció által júniusban tartott bizalmi szavazás megmutatta, hogy a parlamenti pártcsoport tagjai is közül sokan így gondolják - írta a volt egészségügyi miniszter. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jó hír jött Amerikából
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 17:16
A munkaerőpiacot érinti.
Makro / Külgazdaság Sokkal több a kalóztámadás, mint tavaly
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 11:36
A Malaka-szoros veszélyes környék.
Makro / Külgazdaság Barátjáért is vámmal áll bosszút Donald Trump, a rézimportőrök már augusztustól sírhatnak
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 11:08
A Brazíliára kivetendő magas vámokat a Jair Bolsonaro elleni eljárással és egy hazugsággal indokolta az amerikai elnök.
Makro / Külgazdaság Elbúcsúzhatunk a 600 forint alatti benzintől?
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 10:46
Péntektől megint áremelés jön.
Makro / Külgazdaság Tényeg akkora az infláció, mint amekkorát a statisztikai hivatal kimutat?
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 10:02
Nemcsak nálunk, máshol is nagyobbnak érzékelik a fogyasztóiár-indexet a valóságosnál. Mi lehet ennek az oka? Ennek járt utána a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Makro / Külgazdaság Erről álmodhat a magyar kormány: itt a német adat
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 09:32
Tavaly október óta nem volt ilyen alacsony az infláció.
Makro / Külgazdaság Az utolsó pillanatban alkut kötött Ursula von der Leyen, váratlan eredmény születhet az EP-ben
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 08:49
Úgy tűnik, sikerül a bizottsági elnöknek megvásárolnia a baloldali képviselők szavazatait.
Makro / Külgazdaság Mi történik Kínában? Pörögnek az eladások
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 08:24
Még májushoz képest is tovább gyorsult a növekedés üteme.
Makro / Külgazdaság Eszméletlen számok jöttek a chipek piacáról
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 08:11
Rekordot rekordra halmoznak.
Makro / Külgazdaság Lemondott Elon Musk X közösségi oldalának vezetője
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 17:35
Linda Yaccarino, Elon Musk X közösségi oldalának vezetője bejelentette lemondását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG