4p
Londoni elemzők úgy látják, a jegybank rövidesen befejezi monetáris enyhítési ciklusát. Ugyanakkor meglehetősen bizonytalan, hogy az MNB milyen mértékű további enyhítésre készül.

Daniel Hewitt, az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport, a Barclays felzárkózó piacokkal foglalkozó főközgazdásza közölte, hogy a ház a kommünikében szereplő utalások után módosította előrejelzését, és egy további, 0,10 százalékpontos kamatcsökkentést vár júliusban.
Az MNB kedden újabb 0,15 százalékpontos kamatcsökkentést hajtott végre. Részletek >>>

Hewitt várakozása szerint az MNB az így kialakuló 1,40 százalékos alapkamaton befejezi az enyhítési ciklust.

A Barclays eredeti prognózisa a kedden elért 1,50 százalékon valószínűsítette az MNB alapkamatának mélypontját.

Hewitt keddi kommentárjában váratlannak nevezte, hogy a monetáris tanács a kamatdöntésről kiadott közleményben utalást tett a kamatcsökkentések folytatásának lehetőségére a jelenlegi ciklusban eddig végrehajtott 0,60 százalékpontos kumulatív enyhítés után.


A Barclays főközgazdásza szerint ennek alapján nem lehet kizárni, hogy az MNB az 1,40 százalékos alapkamat elérése után is végrehajt még kamatcsökkentéseket. Hewitt közölte ugyanakkor: az ő értelmezése szerint a kommünikében a monetáris tanács a ciklus kezdete óta most első ízben olyan jelzést is küldött a piacnak, hogy közeleg a kamatcsökkentési sorozat vége.

Mit olvasnak ki mások?

William Jackson, az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics felzárkózó piacokkal foglalkozó vezető közgazdásza szintén arra a következtetésre jutott, a monetáris tanács közleményéből az enyhítési ciklus végének közeledtét lehet kiolvasni.

Jackson hangsúlyozta ugyanakkor azt a véleményét is, hogy a közleményből nem derülnek ki egyértelműen a monetáris tanács tervei. A Capital Economics vezető londoni elemzője szerint a lehetőségek között szerepel még egy 0,15 százalékpontos, vagy két kisebb, egyenként 0,05-0,10 százalékpontos kamatcsökkentés is.

Jackson közölte: a Capital Economics a maga részéről a következő kamatdöntő ülésen újabb 0,10 százalékpontos csökkentéssel számol, onnantól azonban "erősen bizonytalannak" tartja a folytatást. 

Hozzátette: a bizonytalansági tényezők között szerinte megjelenhetett az is, hogy a monetáris tanácsot aggasztani kezdte a Grexit lehetősége, vagyis az, hogy Görögország távozni kényszerül az euróövezetből. 

Az elemző szerint ebben a helyzetben két előrejelzést mindenképpen meg lehet kockáztatni: az egyik az, hogy ha a következő kamatcsökkentést követi is további enyhítés, az már csak kismértékű lehet, a második pedig az, hogy a tartósan nyomott inflációt valószínűsítő kilátás lehetővé teszi a monetáris tanács számára az alapkamat alacsonyan tartását.

Jöhet még kamatvágás

A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó főközgazdásza, Pasquale Diana annak a véleményének adott hangot, hogy a monetáris tanács közleményéből "nem teljesen egyértelmű, de nem is nagyon leplezett" további enyhítési hajlam körvonalazódik.

A Morgan Stanley vezető londoni elemzőjének várakozása az, hogy a monetáris tanács még összesen 0,20 százalékponttal csökkenti az alapkamatot a harmadik negyedévben, de az eddigieknél valószínűleg kisebb, 0,10 százalékpontos lépésekben. 

Pasquale Diana szerint az MNB ezután hosszú ideig, legalább 2016 második feléig nem módosítja alapkamatát.

Meg is állhatnak

Paul Fage, a TD Securities globális befektetési tanácsadó csoport londoni részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó vezető közgazdásza is arra a következtetésre jutott, hogy a monetáris tanács közleménye az enyhítési ciklus közelgő befejezését jelzi a piacnak. Fage szerint még 0,15-0,20 százalékpontnyi MNB-kamatcsökkentés - vagyis 1,30-1,35 százalékos alapkamat-mélypont - valószínűsíthető.

A TD Securities elemzője annak ad nagyobb esélyt, hogy a monetáris tanács ezt nem egyszerre, hanem két részletben, júliusban és augusztusban valósítja meg.

Fage várakozása szerint a forint szempontjából kedvező lesz, hogy látótávolságba került az enyhítési ciklus vége. Az elemző közölte: a ház ennek alapján 305 forint/euróig erősödő árfolyamra számít. Hozzátette ugyanakkor, hogy erre az árfolyamprognózisra kockázatot jelent a görög szuverén törlesztési csőd, illetve a Grexit lehetősége.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG