3p
Nem nagyon van olyan ember, aki nem emlékszik arra, hogy hol volt mikor becsapódtak a repülőgépek az ikertornyokba. Tizenöt éve volt minden idők egyik legsúlyosabb terrortámadása. Bár az akkor összeomló World Trade Center nyomait már csak a Ground Zero emlékmű őrzi, ezek az események alapvetően alakították át a világ és Amerika hozzáállását a terrorizmushoz.
A WTC maradványai.

Több tanulsággal is járt az amerikaiak részére a 2001. szeptember tizenegyedikei terrortámadás, azóta sok minden megváltozott Magyarics Tamás Amerika-szakértő szerint.

Az amerikaiak korábban abban hitték, hogy sebezhetetlenek, mivel az Egyesült Államok területét mintegy kétszáz évig nem érte támadás, ugyanakkor a 15 évvel ezelőtti terrorcselekmény egyik tanulsága, hogy még ők sem mentesek a világ gondjaitól - mondta a szakértő.

Fontos változások jönnek

Egyúttal az is egyértelművé vált - tette hozzá -, hogy nemzetközi együttműködés kell, hiszen a terrorizmus nem egyetlen ország ellen irányul, állandó éberségre van szükség.

Magyarics Tamás a terrortámadás utáni változások közé sorolta, hogy meg kellett változtatni az amerikai hírszerzési és elhárítási rendszert, mivel az Egyesült Államok az 1990-es évek után elhanyagolta a humán hírszerzést, helyette erősen támaszkodott az elektronikus hírszerzésre.

Már számítanak rá

Bár látszólag rengeteg idő telt el a terrortámadások óta, a CNN és az ORC által készített felmérés szerint az amerikaiak egyre inkább tartanak attól, hogy a terroristák az évforduló környékén újból lecsaphatnak az Egyesült Államokban.

A megkérdezettek fele úgy gondolja, hogy a megemlékezések során lesz valamilyen terrorakció, ezt a tíz éves évfordulókor még csak 39 százalék gondolta így. Ez annyiban egyébként egyáltalán nem meglepő, hogy az elmúlt években több terrortámadás is volt amerikai földön is, elég csak a 2013-as robbantásokra gondolni a Bostoni Maraton befutójánál, vagy a san bernardinó-i lövöldözésre, amelyet egy interneten keresztül radikalizálódott pár követett el.

Azt, hogy szeptember tizenegyedike mennyire alapjaiban változtatta meg az emberek felfogását, mi sem mutatja jobban, minthogy bekerült a köztudatba az, hogy számítanak a terrortámadásokra. A pénteken közzétett felmérés szerint ma az amerikaiak 40 százaléka fél a terroristáktól, és 66 százalékuk dühöt érez az ikertornyok elleni merénylet miatt.

Kapóra jön a választáson

A 15. évfordulónak talán legjobban Donald Trump örülhetett, aki a republikánusok korábbi álláspontjával élesen szembemenve Busht hibáztatta az iraki háború kirobbantásáért, ráadásul a muszlimok kitiltását is felvetette az Egyesült Államokból. Ez utóbbi nyilvánvalóan nem megvalósítható, de Trump elődeivel ellentétben nyíltan az iszlámot hibáztatja a szeptember tizenegyedikei támadásokért. Ez, különösen úgy, hogy az amerikaiak egyre jobban tartanak a terrortámadásoktól. Ez a xenofóbia megerősödésével párban komoly szavazatszámokat hozhat a nagyhangú milliárdosnak.

Hillary Clinton helyzete viszont lényegesen nehezebb, az akkor még friss szenátor demokrata elnökjelölt több kínos kérdést is kapott arról a héten, hogy mégis miért szavazott igenlően 2002-ben az iraki háború megindítására. Clinton a mostani helyzeten talán úgy tudna nyerni, ha megtudja fogni a Trumptól a gyűlölködés miatt elforduló szavazókat.

Az mindenesetre biztos, hogy 2011. szeptember 11. alapvetően változtatta meg a világ és különösen az Egyesült Államok hozzáállását a terrorizmushoz. Mi meglepődnénk, ha történne bármilyen terrorcselekmény a megemlékezések során, mivel jó eséllyel az USA minden érintett hatósága és szervezete teljes készültségben áll.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG