3p
Népszerű volt Magyarország a kínai technológiai kiállításon.

Új technológiákat, "okos város"-rendszereket, információs technológiai megoldásokat és a környezetbarát innováció lehetőségeit kínálva igyekeztek lendületet adni magyar vállalatok képviselői a magyar-kínai együttműködésnek a délnyugat-kínai Csungkingban az elmúlt napokban - tájékoztatott Dióssi Lóránd magyar főkonzul.

Szükség van rá

Magyarország idén az eddigi legnagyobb számban és a kiállítók között a legtöbb standdal képviseltette magát a kétévente megrendezett csúcstechnológiai kiállításon és vásáron. Az esemény alkalmat adott az egy hónapos Budapesti Kulturális Tavasz rendezvénysorozat elindítására is a 33 milliós tartományi jogú városban.

"Úgy láttuk, meg kell ragadnunk azt a kínálkozó lehetőséget, amelyet a helyi kormányzat által kijelölt új, fenntartható fejlődés programja nyújt. Abban, hogy ennek van értelme, az elmúlt néhány nap megerősített bennünket" - hangoztatta Dióssi Lóránd. Horváth Viktória, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kiemelt külgazdasági kezdeményezésekért felelős nagykövete, a több mint 20 vállalatot összefogó magyar delegáció vezetője felkereste azt a területet, ahol a város gyógyellátásra összpontosító termálkomplexum építését tervezi. A háromfázisú beruházás első két szakaszára körülbelül 520 millió jüant (22 milliárd forint) szánnak.

A nagykövet itt ismertette a termálgyógyászati technológiákkal és a hasonló profilú magyar létesítmények igazgatásával kapcsolatos tapasztalatokat és tárgyalt a terápiás szolgáltatások, valamint magyar rehabilitációs módszerek lehetséges bevezetéséről. A kiemelt beruházás gazdáival folytatott megbeszéléseken felmerült a termál gyógykezelés és a hagyományos kínai orvoslás kombinációjának alkalmazása is, amelynek elindítása akár Magyarországon is megtörténhet.

Egyetemi összefogás

A kiállításon mások mellett az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Németország, Dél-Korea, Dánia, Izrael, Olaszország és Új-Zéland is képviseltette magát. A magyar-kínai technológiai és innovációs fórumon több mint 130 kínai szakember vett részt. A Budapesti Műszaki és Közgazdaságtudományi Egyetem (BME) és a Csungkingi Egyetem együttműködési megállapodást írt alá diákok és oktatók kölcsönös látogatásáról, illetve közös kutatásfejlesztésekről. A BME további hét magyar céggel együtt írásba foglalta, hogy csatlakozni kíván a helyi kormányzat Csúcstechnológiai Inkubációs Központjával létrehozni tervezett Csungkingi Magyar-Kínai Technológiai Transzferközponthoz.

A Budapesti Kulturális Tavasz megnyitója alkalmából Csungkingban fellépett a Kujcsou tartományban működő magyar Midnight Band, Gál Helga, a KKM bor és gasztronómiai tanácsadója  jóvoltából a magyar borokkal is megismerkedhettek a résztvevők. Az érdeklődőket gasztronómiai élmények sorozata várta a Kempinski szállodában, amelynek vezérigazgató-helyettese Bíró András elmondta, hogy a Pekingi Magyar Kulturális Intézet segítségével május közepéig magyar filmestet, népzenei bemutatót tartanak, gombfocibajnokságot, Rubik-kocka kirakóversenyt rendeznek és tovább népszerűsítik a magyar konyhát és borkultúrát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG