2p
Egy kis létszámú csapat marad - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Közben az amerikai katonák a korábbi washingtoni bejelentésnek megfelelően elhagyták Szíria északkeleti vidékét.

Trump úgy fogalmazott: a Szíriában maradó kevés amerikai katona "Szíria teljesen más részén", részben a jordániai és az izraeli határhoz közel, részben pedig Irakhoz közel tartózkodik majd.

Ha már egyszer ott vannak...

"Mindig is azt mondtam, hogy ha már oda megyünk, óvjuk meg az olajmezőket" - mondta az elnök a Fehér Házban újságíróknak. Hozzátette: e "korrekt védelem" érdekében az Egyesült Államok "talán a helyszínre küldhetné" az egyik nagy amerikai olajvállalatot.

Washington október 13-án, öt nappal a szíriai kurdok elleni török offenzíva után  jelentette be, hogy kivonja a mintegy ezer katonából álló kontingensét Szíriából. Az amerikai csapatkivonás gyakorlatilag már október 7-én megkezdődött, és a döntést ellenzők szerint Washington ezzel lényegében utat nyitott a kurd milíciák elleni török offenzívának. A kurd milíciák korábban az Egyesült Államok szövetségesei voltak az Iszlám Állam nevű terrorszervezet dzsihadistái elleni harcban. Amerikai demokrata párti és republikánus politikusok egyaránt azzal vádolták Donald Trumpot, hogy cserbenhagyta egykori szövetségeseit.

Nem angyalok

Az elnök hétfőn, mintegy válaszul e vádakra, ismét kifejtette: a kurdok ugyan valóban szövetségesei voltak az Egyesült Államoknak, de Washington segítette is őket.

"És ők sem angyalok" - ismételte meg Trump a véleményét a kurdokról.

Hétfőn Mark Esper amerikai védelmi miniszter, aki előre be nem jelentett látogatásra utazott Afganisztánba, Kabulban már közölte: a Pentagon (védelmi minisztérium) azt tervezi, hogy kisebb létszámú csapatot hátrahagy az ottani olajmezők védelmére annak érdekében, hogy azok ne kerülhessenek az Iszlám Állam terrorszervezet kezére. Esper ugyanakkor leszögezte, hogy ez a terv még nem végleges. Amerikai sajtóinformációk szerint Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátor már tájékoztatta a javaslatról Trump elnököt, aki támogatta is az elképzelést.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG