3p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A jegybankelnök szerint az elmúlt 5 év a hibák kijavításáról és a kihívások leküzdéséről szólt, most viszont a versenyképességen van a hangsúly.
(Fotó: Kormany.hu)

Az ország előtt álló legfontosabb feladat a versenyképesség erősítése - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke hétfőn Budapesten, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti fórumán. A jegybank elnöke szerint az MNB 2010 óta folyamatosan korrigálta a korábban elkövetett hibákat, eközben választ adott a kihívásokra.

Átalakult a rendszer

Elmondta, a magyar gazdaság növekedése 2002-2010 között sokkal alacsonyabb volt a visegrádi országok átlagánál, és a költségvetés sem volt egyensúlyban. Ennek fő okát Matolcsy György a túlzott mértékű fogyasztásban és eladósodottságban látta, hozzátéve, hogy ugyanakkor a magas költségvetési hiány miatt fenntarthatatlanná vált az adósságpálya. 2010 után a strukturális reformokkal sikerült növekedési pályára állítani a gazdaságot - szögezte le Matolcsy György. A jegybank is hozzájárult a költségvetési megtakarításhoz – emelte ki az MNB elnöke. Jó hatással van a kamatkiadásokra a monetáris könnyítés és az önfinanszírozási program, csökkentek a rövid és hosszú lejáratú hozamszintek, amivel nagy összegű megtakarítást ért el a kormány. Ezt a pénzt befektetésekre, vagy az államadósság további csökkentésére is fordíthatja - ismertette.

Bokros Lajos volt pénzügyminiszter nemrég éles kritikával illette a strukturális átalakulás irányát. Erről is beszélt a Privátbankárnak.

Matolcsy György beszámolt arról, hogy a kamatcsökkentési ciklus mérsékelte a jegybanki inflációs cél alullövésének mértékét, és érdemben hozzájárult a gazdasági kibocsátás szintjének emelkedéséhez. A konkrét eredmények között említette a banki hitelkamatok mérséklődését, az állampapírpiaci hozamok csökkenését, ami támogatja az árstabilitási cél elérését, élénkíti az exportot, és a belső keresletet.

Ha így megy tovább, minden szép lesz

A jegybankelnök szerint amennyiben teljesülnek a jegybanki előrejelzésekben szereplő feltételek, az alapkamat aktuális szintje és a laza monetáris kondíciók tartós fenntartása támogatja az inflációs cél középtávú elérését, és a tervezett mértékben ösztönzi a reálgazdaságot. Kitért arra, hogy a strukturális reformok eredményeképp az Európai Bizottság 2013-ban megszüntette a túlzottdeficit-eljárást Magyarországgal szemben, amelyet rögtön az unióba belépése után indítottak.

Az előadás végén a párizsi klímacsúccsal kapcsolatos kérdésre válaszolva Matolcsy György elmondta: nagy hangsúlyt kell helyezni az energia-megtakarításra. A fenntartható jövő érdekében új iparágak, programok kellenek, amelyek növelik az ország versenyképességét is a nagyobb energia-megtakarításon keresztül - hangsúlyozta.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kölcsönösen csökkenti a vámokat Kanada és Kína
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 17:35
Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg – jelentette be pénteken Mark Carney kanadai miniszterelnök Pekingben.
Makro / Külgazdaság Egy jó és egy rossz hírt kapott Donald Trump hazájából
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 17:01
Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőtt az ipari termelés az Egyesült Államokban decemberben havi összevetésben, ugyanakkor éves szinten lassuló ütemű bővülést jegyeztek fel – derült ki az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) pénteken közzétett adataiból.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor adóemeléssel ünnepelheti a választási győzelmet
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 13:31
A magyar gazdasági folyamatok kifejezetten gyengén alakulnak, évek óta nem növekszik a GDP, miközben a költségvetés hiánya magas szinten ragadt. A gazdasági problémákat tetézni fogja a választási osztogatás, ami után Orbán Viktor komoly megszorításokra kényszerülhet az áprilisi voksolás után, olvasható laptársunk, az Mfor péntek reggeli cikkében.
Makro / Külgazdaság Előre lesöpör az asztalról minden kritikát a választásokkal kapcsolatban Szijjártó Péter
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 12:37
Az az uniós nagykövet pedig, aki megszólal, kényelmetlen helyzetben találhatja magát. Kemény figyelmeztetéssel készült a miniszter egy pénteki eseményre.
Makro / Külgazdaság Az energia is jóval olcsóbb lett Németországban
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 11:36
Itt vannak a legfrissebb német inflációs adatok. 
Makro / Külgazdaság Hosszú vita után vette az első komoly akadályt Orbán Viktor cseh szövetségese
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 10:58
Eddig még ilyen hosszan nem vitáztak kormányprogramról Csehországban, de a végén kényelmes többséggel szavazták meg Babisék terveit.
Makro / Külgazdaság 46-szor nyúlt hozzá a kormány a tavalyi költségvetéshez
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 10:46
Összesen 2212 milliárdot mozgattak meg kormányhatározatokkal.
Makro / Külgazdaság Minden várakozást felülmúlt a két amerikai nagybank
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 10:12
Messze felülmúlták az előrejelzéseket.
Makro / Külgazdaság Egy év után végre maga mellé vesz valakit Várhelyi Olivér – de érdekes figurát választott
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 09:12
A bukott lengyel kormánypárttól igazolt kommunikációs tanácsadót a magyar uniós biztos.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor szerint nem fog visszajönni Ukrajnából az uniós pénz
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 08:33
Gázunk és tüzifánk van elég, de a pénzünkre Brüsszel pályázik – foglalhatnánk össze a miniszterelnök idei első közrádiós jelenését.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG