2p

A reggeli rengés után magyar idő szerint dél körül ismét megmozdult a föld.

Újabb erős földrengést jelentettek hétfőn Szíriából és Törökország délkeleti részéből. Az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Intézet azt közölte, hogy Törökország középső részén 7,7-es magnitúdójú földrengést észlelt magyar idő szerint fél 12-kor.

Az isztambuli Kandilli szeizmológiai állomás 7,5 erősségű rengésről tett bejelentést, a földrengés epicentruma ezúttal Kahramanmaras tartomány volt.

Erdogan török elnök korábban 914 halottról beszélt, ez a szám azóta tovább emelkedett, az ország katasztrófavédelmének feje 1014 főt említett – írja a Reuters.

Leáll egy olajfinomító is

A szíriai állami média szerint az újabb földmozgások Damaszkuszban történtek. A SANA szíriai állami hírügynökség azt közölte, hogy a földrengés szíriai áldozatainak száma elérte a 371-et. Damaszkusz legutóbb azt tudatta, hogy az ország kormányerői által ellenőrzött, Törökországhoz közeli északnyugati térségében 248 halálos áldozata volt a hajnali földrengéseknek, és már több mint 700 sérültről tudni. A SANA szíriai állami hírügynökség azt jelentette, hogy 48 órára leállítják az északnyugati Tartúsz tartományban lévő Bánjász olajfinomítót.

Emberek állnak a földrengésben megrongálódott autók mellett. Fotó: EPA/DENIZ TEKIN
Emberek állnak a földrengésben megrongálódott autók mellett. Fotó: EPA/DENIZ TEKIN

Szíriai lázadók ellenőrizte térségében  a „fehérsisakosok” néven is ismert, nem hivatalos Szíriai Polgári Védelem (SCD) azt közölte azt közölte, több mint 221 halott mellett legkevesebb 600 súlyos sérültről is tudnak Aleppó és Idlib térségében.

Északnyugat-Szíria katasztrófa sújtotta övezetté vált - jelentette ki az SCD egyik munkatársa a sajtónak. Hamíd al-Kutáni, a szervezet idlibi munkatársa azt mondta, a kórházak zsúfolásig tele vannak sérültekkel. Helyszíni beszámolók szerint az emberek kézzel próbálják eltakarítani a romokat, hogy kimentsék az alattuk rekedteket.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:06
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank – tudatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken.
Makro / Külgazdaság Megint a Távol-Keleten kalapozik a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:01
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény („pandakötvény”) kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére – olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
Makro / Külgazdaság Kiderült: egyáltalán nem kuriózum a magyar építőipar magára találása
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:56
Az euróövezetben is nőtt az ágazat termelése májusban.
Makro / Külgazdaság Ez se gyakori: azonos irányba mozgunk a románokkal
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:38
Nemcsak a magyar építőipari termelés nőtt májusban, hanem keleti szomszédainké is.
Makro / Külgazdaság Porszem került a svájciak precíz gépezetébe
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:11
Óraexportjuk 5,6 százalékkal csökkent júniusban.
Makro / Külgazdaság Kíváncsi, hogy olcsóbban vagy drágábban tankolhat hétvégén?
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:56
Ha a nagykereskedőkön múlik, akkor ugyanannyiért, mint pénteken.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Kárfelmérés és kárbecslés Trump vámemeléseinek három hónapja után
Bod Péter Ákos | 2025. július 18. 05:44
Az amerikai elnök januári beiktatása után eltelt időben nem lett Ukrajnában béke, a palesztin ügy sem oldódott meg – de ezen nem csodálkozhatunk. Ám a nagy amerikai vámemelés sem a megígért módon zajlott le. Legfeljebb az első felvonást láttuk, és nem tudni, műsor-e a műsor. Kétrészes kamaradarab vagy öt felvonásos királydráma? Mintha még nem lenne megírva a szövegkönyv. Lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár írása.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor megmagyarázta, miért dadogott Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 19:29
A miniszterelnök egy interjúban arról is beszélt, mikor lesz látható a repülőrajt.
Makro / Külgazdaság Micsoda hét: újabb árcsökkenés jön a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:27
A héten már másodjára megy lejjebb az egyik üzemanyagfajta ára. 
Makro / Külgazdaság Minden oka megvan, hogy jókedve legyen a Morgan Stanley-nek
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 18:03
A Morgan Stanley, az egyik legnagyobb amerikai bank a vártnál nagyobb második negyedéves nyereségről és bevételről számolt be szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG