5p
Elemzők szerint decemberben 1 százalék közelében lehetett az éves magyar infláció. Holnap kiderül, igazuk volt-e.

A citybeli elemzői konszenzus szerint a fogyasztói árindex decemberben 0,9 százalékkal haladhatta meg az egy évvel korábbit.

Novemberben 0,5 százalékos, októberben 0,1 százalékos tizenkét havi inflációt mértek Magyarországon, szeptemberben pedig még negatív volt az éves inflációs ráta: akkor 0,4 százalékkal volt alacsonyabb a fogyasztói árindex, mint 2014 szeptemberében.
A Goldman Sachs bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői szerint a három közép-európai EU-gazdaságban - Magyarországon, Csehországban és Lengyelországban - egyaránt a belépő bázishatások gyakoroltak felhajtóerőt az éves összevetésű decemberi inflációra, tekintettel a 2014 végén tapasztalt erőteljes dezinflációs folyamatokra, amelyekben az élelmiszerárak akkori csökkenésének, Magyarország esetében pedig emellett a közműdíj-csökkentéseknek is meghatározó része volt.

A Goldman Sachs elemzői szerint Lengyelországban és Magyarországon a helyi fizetőeszközök gyengesége is gyorsíthatta a tizenkét havi összevetésben számolt decemberi inflációt, de csak marginális mértékben.

Az olajár még nem látszik az adaton

A ház londoni elemzői azzal számolnak, hogy az olajárak újbóli meredek csökkenése csak a januári inflációs adatokban jelenik meg először.

Ha az olajárak a jelenlegi nyomott szinten maradnak, az az idei első negyedév végén vagy a második negyedévben egy időre vissza is fordíthatja az infláció gyorsulási folyamatát, késleltetve az inflációs ráták visszatérését a jegybanki célszintekre - hangsúlyozták a Goldman Sachs londoni elemzői.

Marad a kamat

A ház szerint ez alátámasztja mindhárom térségi gazdaság jegybankjának enyhe monetáris alapállását, és valamelyes lefelé ható kockázattal terheli a Goldman Sachs jelenleg érvényes előrejelzését, amely szerint a térségi jegybankok egyike sem hajt végre további kamatcsökkentést 2016-ban.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) elemzői - akik szintén 0,9 százalékos éves összevetésű magyarországi inflációt várnak decemberre - alapesetben szintén nem valószínűsítik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 1,35 százalékos irányadó kamatának módosítását az idén. A cég elemzői szerint azonban az esetleges újabb negatív növekedési és/vagy inflációs meglepetések utat nyithatnak az MNB monetáris politikájának további enyhítése felé, különös tekintettel a magyar jegybank enyhe alapállására.

Ezt várják 2016-ra

A Bank of America-Merrill Lynch 2,1 százalékos átlagos magyarországi inflációt vár 2016-ra. Erre az előrejelzésére azonban 0,3 százalékpontnyi lefelé ható kockázatot lát abban az esetben, ha a globális alaptípusnak tekintett Brent olajfajta idei átlagos árfolyama 45 dollár lesz, vagyis a cég alapeseti előrejelzésében szereplő 50 dollárnál 5 dollárral alacsonyabb.

Mit mértünk mi?

A Privátbankár Árkosár felmérésében havi szinten 0,2, éves szinten pedig 3,8 százalékos árnövekedést mértünk. További részletek >>>>

A Bank of America-Merrill Lynch londoni elemzői szerint ha a Brent hordónkénti átlagos árfolyama 2016 egészében a 35 dollár alatti jelenlegi szinteken marad, akkor az éves összevetésű magyarországi inflációs ráta az idei harmadik negyedévben 1 százalék környékére csökkenhet.

A ház szerint az olajárak meredek zuhanása miatt általánosságban is egyre valószínűtlenebb, hogy a közép-európai EU-gazdaságokban, köztük Magyarországon teljesülnek az inflációs célok a belátható előrejelzési távlatban.

Más nagy londoni házak egyre lejjebb viszik rövid távú olajár-előrejelzéseiket, még azok is, amelyek a következő évekre egyébként a nyersolaj világpiaci árfolyamának valamelyes erősödését várják. 

Meredeken csökken az olaj

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics szakelemzői felülvizsgált új prognózisukban közölték: alapeseti előrejelzésük továbbra is az, hogy a Brent hordója 2017-ben 60 dollárra, 2020-ig pedig 70 dollárra drágul.

A ház ugyanakkor a 2016 végére szóló árfolyam-előrejelzését az eddigi 55 dollárról 45 dollárra csökkentette, elsősorban a Kőolajexportáló Országok Szervezetét (OPEC) jellemző belső zűrzavar, valamint a kínai gazdaságot övező bizonytalanságok miatt.

A Capital Economics londoni elemzői valószínűtlennek nevezték, hogy a nyersolaj hordónkénti világpiaci ára az évtized hátralévő részében visszaemelkedik az elmúlt évekre jellemző 100 dollár körüli szintekre. A ház szerint nehéznek bizonyulhat még az 50 dollár feletti átlag tartása is az évtized második felében.

Meddig zuhan még az olaj?

A minap meredeken csökkentették idei olajár-előrejelzéseiket londoni iparági elemzők, elsősorban a kereslet és a kínálat egyensúlyát meghatározó alapfolyamatok markáns romlása miatt. Részletek >>>>

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felülvizsgált előrejelzése szerint a Brent hordónkénti átlagára 2016 első negyedében mindössze 35 dollár lesz.

A ház decemberre a londoni konszenzussal összhangban 0,9 százalékos éves inflációt vár Magyarországon, 2016 végére azonban most már csak 2,1 százalékos tizenkét havi magyar inflációval számol a korábbi prognózisaiban szereplő 2,3 százalék helyett.

A JP Morgan elemzői hangsúlyozták, hogy ha az olajárak a jelenlegi szinten megrekednek, vagy még lejjebb mennek, akkor az a felülvizsgált előrejelzésükben foglaltnál is alacsonyabb lesz az idén a magyarországi infláció.

A JP Morgan londoni elemzői abban az esetben látnak lehetőséget az MNB-alapkamat csökkentésére, ha az infláció további negatív meglepetéseket okoz a jegybanknak, és ha a magyar gazdaság növekedési üteme is elmarad a várakozástól. Ilyen körülmények közepette a JP Morgan 1,00 százalékig csökkenő MNB-alapkamatot sem tart lehetetlennek az idei évre.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Óriási a baj, mindkét szuperhatalom kezdi bezárni a kapuit a németek előtt
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 16:00
Jelentősen visszaesett a német áruexport 2025-ben az Egyesült Államokba és Kínába, amit az európai értékesítés és a szolgáltatásexport ellensúlyozott – derül ki a kölni székhelyű Institut der deutschen Wirtschaft (IW) kedden publikált elemzéséből.
Makro / Külgazdaság Erre az adatra Trump szerint megérhette ilyen sokat várni
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 15:30
Az Egyesült Államok gazdasága a vártnál gyorsabban nőtt a harmadik negyedévben.
Makro / Külgazdaság Még be sem lépett, máris szárnyakat adott az euróövezet Bulgáriának
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 15:25
Javította Bulgária minősítési országplafonját a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a kedden Londonban bejelentett döntést Bulgária közelgő euróövezeti csatlakozásával indokolta.
Makro / Külgazdaság 140 ezer magyar már Ausztriában dolgozik, és lesz ez még több is
Kollár Dóra | 2025. december 23. 14:44
Októberhez képest minimálisan csökkent, de egy évvel ezelőtthöz képest enyhén nőtt a nyugati szomszédunkban dolgozó honfitársaink száma a legfrissebb ausztriai munkavállalási adatok szerint. A téli szezon pedig még csak most kezdődik igazán.  
Makro / Külgazdaság Sajnos egyelőre nem lesz olcsóbb a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 11:25
Maradnak az eddigi árak.
Makro / Külgazdaság Elpárolgott a jegybanki Pallas Athéné Alapítvány vagyona
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 08:23
9 millió volt a jegybanki alapítvány kasszájában.
Makro / Külgazdaság 2025 a vámok éve volt: Trump miatt új gazdasági fogalmakkal kell ismerkednünk – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2025. december 23. 05:46
Az idei év egyik legmeghatározóbb globális gazdasági kihívását a Donald Trump által elindított és kiszélesített kereskedelmi háború jelentette. Az amerikai elnök áprilisban mindenkire ráijesztett az első vámtételek meghatározásával, de a kétoldalú tárgyalások elindulásával lecsillapodtak a kedélyek. A globális kereskedelem azonban már nem lesz ugyanolyan, mint Trump előtt volt. A Klasszis Podcast vendége Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója.
Makro / Külgazdaság Benzinkúton éjszakáznak, holnap is tüntethetnek a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 19:35
A hétfői tüntetés este 8 óráig tart, de kedden visszatérhetnek Budapest útjaira a dudáló kamionosok. A kormánytól többek között azt követelik, hogy az útdíjat ne akkora mértékben emeljék meg, mint amiről Lázár János beszélt.
Makro / Külgazdaság Tavasszal üthet be a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 16:29
A tavaszi előrejelzési fordulóban javasolhatja az Európai Bizottság a Tanácsnak, hogy újabb szakaszba léptesse a túlzottdeficit-eljárást. Eközben a kormány a GDP 2,2 százalékának megfelelő pénzt osztogat el.
Makro / Külgazdaság Ötven kamiont beengednek a Hősök terére, de merre indulnak a többiek?
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 15:01
Hétfőn délután megérkezett a Hősök terére a kamionos tüntetés konvoja. A térre azonban a rendőrség csak ötven járművet enged be, a többiek másfelé indulhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG