Tito öröksége
Koszovó elnöke arról beszélt a napokban, hogy határkiigazításokat lehetne eszközölni, ha erről megegyeznek Szerbiával, hogy ezzel javítsák a két fél közti kapcsolatot. Szerbia már korábban felvetette, hogy Koszovó szerbek lakta részét kellene átadni nekik, és akkor valahogy könnyebben belenyugodnának, hogy elvesztették korábbi tartományukat, amit a szerb kultúra bölcsőjének tartanak, de ma már túlnyomórészt albán lakosságú.
Erről hallani sem akar Koszovó, ellenben kisebb kiigazításokat, ahol nagyjából arányosan kerülnének „haza” a nemzeti kisebbségek, jó megoldást tartana. Attól ódzkodik, hogy a területcsere kifejezést használja, mert ettől a fél világ ideges lesz, noha lényegében erről lenne szó, viszonylag ésszerű módon. Szerbiában gyakorlatilag egy terület, a Presevo-völgy olyan, amelyet albánok laknak, ezt Koszovó szívesen magához csatolná. Ezzel egyidejűleg jelölhetnének ki a mostani Koszovón belüli szerbek által lakott területek közül olyanokat, amit átadnának Szerbiának.
Tárgyalás, megegyezés, továbblépés
A két ország közti tárgyalások az EU kezdeményezésére indultak 2013-ban, de eddig kevés eredményt hoztak. Az ésszerű területi rendezés viszont mindkét fél számára hajtóerő lehet a megegyezés irányában, és ahogy Hashim Thaci koszovói elnök elmondta, valamiféle kapcsolatrendezés nélkül egyik ország sem léphet az Európai Unióba, Koszovó pedig a NATO-ba, utóbbi pedig logikus célja, hisz maga a katonai szövetség tette önálló országgá a korábbi szerb tartományt.
A fél világ persze aggodalmaskodik ilyen tervek hallatán, attól félve, hogy ha 100 év után valahol előveszik a wilsoni elveket, máshol is megjöhet hozzá a kedv. Hozzá kell tenni: kevés olyan hely van, ahol az ilyen jellegű problémát kölcsönös területcserével lehetne rendezi, általában egyoldalúak a követelések. Természetesen a legtöbb ilyen eset a szabályozatlanul szétesett Szovjetunió és Jugoszlávia utódállamai között van, ahol a határokat Lenin, Sztálin illetve Tito húzta, majd azok egyszer csak nemzetközi határok lettek.
Elismerni, meg nem is
Mindazonáltal az ötlet valóban valamiféle példát is mutathatna a megkésett posztszovjet és posztjugoszláv rendezésre, hiszen ahogy Szerbia és Koszovó, úgy Oroszország és Ukrajna, vagy Oroszország és Grúzia között sem maradhat fenn az örökös harag és dac, előbb-utóbb mégiscsak megegyezésre kéne jutni egymással. Koszovó esetében már odáig is eljutottak a tárgyalások, hogy Szerbiának még csak el sem kéne ismerne Koszovót, csak valamilyen közvetett módon. Ha viszont EU-taggá akar válni, saját határát Koszovóval mégiscsak el kell ismerni, hisz ez lenne az EU határa is, ehhez viszont jó lehetőség lenne a határkiigazítás.
Koszovó EU-tagsága már sokkal kevésbé reális, mivel öt EU-tagállam nem ismerte el az országot, ők Szerbia részének tekintik (Románia, Szlovákia Spanyolország, Görögország és Ciprus), így mindenekelőtt az ő elismerésük kellene, ami jelenleg szinte lehetetlennek tűnik. Koszovó persze nem is annyira erőlteti ezt, lehet, hogy szíve szerint előbb Albániához csatlakozna, végül is egy nép, két ország. Rövidtávon persze nem ez a lényeges, hanem hogy sikerül-e Wilson után 100 évvel két országnak kulturáltan, békésen, tárgyalások útján megoldani egy határkérdést.
A kegyetlen válasz sem késett sokat. 
