3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Egy szervezet 10 éve elkezdte felmérni az amerikaiak lelkiállapotát, mennyire nyugodtak vagy aggódnak, mekkora stressznek vannak kitéve. Kiderült, hogy az időszak nagy részében egyre nyugodtabbak voltak, de az eldurvuló elnökválasztási kampány, majd az új elnök első heteinek zűrzavara teljesen kikészítette őket.

Amit mi már jó rég megszoktunk, a jóléthez és nyugalomhoz szokott amerikaiaknak példátlan helyzet. Van ugyan 4 évente elnökválasztás, és a kedélyek fel is korbácsolódnak valamelyest, de a többség számára ez a demokráciával járó normál versengés, melynek eredményét elfogadják és a továbbiakban nem foglalkoznak vele. Most azonban olyan eldurvult kampány és turbulens elnökcsere zajlott, amilyet az amerikaiak még sosem éltek át.

Már kezdtek megnyugodni

Az APA, az amerikai pszichológusok szövetsége 10 éve kezdte felmérni reprezentatív felmérések alapján, hogy milyen az amerikaiak általános lelkiállapota, mekkora a stressz. Arra jutottak, hogy normál esetben három dolog okoz stresszt a többségnél: a pénz, a munka, és a gazdaság helyzete. A fiatalabbak az egyetem elvégzésére felvett diákhitel miatt aggódnak, az idősebbek a nyugdíj miatt, a várható gazdasági helyzet miatt pedig mindenki (ne felejtsük el, hogy az időszak nagy részében hatott még a 2008-as válság, csak az utóbbi 1-2 évben mennek újra jól a dolgok).

Az évente 50 ezer dollár alatt keresők jobban aggódnak, mint akik ennél több jövedelemre tesznek szert (szerény 15 millió forint, havonta bruttó 1,2 millió, jaj de sajnáljuk őket, mondhatnánk, de hát számukra természetes adottság a jólét). Mindazonáltal a 10 év folyamán fokozatosan csökkent a nyugtalankodás, ahogy javult a gazdaság, egész addig, amíg meg nem jelent Trump, mint elnökjelölt, és el nem durvult a kampány tavaly nyáron. Az amerikaiak 52 százaléka, úgy a demokraták, mint a republikánusok, rettegni kezdtek a szokatlan elnökválasztástól.

Eldurvult a helyzet

A Bloomberg szerint a januárban készített felmérés még rosszabb helyzetet mutatott: immár 57 százalék félt, pedig azt lehetett várni, hogy az augusztusban eldurvult kampány hatása majd lecseng a választások után, ahogy ez mindig lenni szokott. Most nem így volt, ment az adok-kapok, és megy még most is, csak most már nem csak a két oldal csatározik egymással, hanem a republikánusok egymással is, héják a galambokkal, a titkosszolgálatok a kormányzattal. Csupa olyan jelenség, amit sok országban már ismernek, ahogy mi magunk is.

Csoportok szerint

A felmérés még kor és bőrszín szerint is megvizsgálta a hatásokat, nem beszélve a politikai hovatartozásról. A feketék 70, az ázsiaiak 58, a latin-amerikai származásúak 57, míg a fehérek 41 százaléka tartott a választások eredményétől. A demokraták 76, a republikánusok 59 százaléka félt (ezek szerint Trumptól többen, de hát ő is volt a kiszámíthatatlanabb és szokatlanabb). Ami a kor szerinti megoszlást illeti: a fiatalok sokkal jobban aggódtak, mint szüleik és nagyszüleik (az ifjúság igen nagy arányban Clinton-párti volt). A városiak jobban aggódtak, mint a vidékiek, de ez sem meglepő, hisz a vidék szavazott Trumpra.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG