4p

2023 első negyedévében pozitív meglepetést okozva mindössze 2,8 százalékkal csökkent a beruházások volumene, az előző negyedévi 6,3 százalékos visszaesés után, míg 1 százalékkal nőtt az előző negyedévihez képest szezonálisan kiigazítva.

Suppan Gergely, az MBH Bank vezető elemzője szerint a beruházások volumenének csökkenését nagyrészt a vállalkozások csökkenő beruházási aktivitása okozta. A meghatározó súlyú feldolgozóipari beruházások, valamint az ingatlanberuházások és a mezőgazdaság fejlesztéseinek bővülése ellensúlyozta a beruházások visszaesését. 2022-ben összességében 1 százalékkal bővült a beruházások volumene, míg idén 5-6 százalékos visszaesésre számítunk. A beruházásokon belül a teljesítményérték közel hattizedét képviselő építési beruházásoké 8,5 százalékkal csökkent, ezzel szemben a négytizedét kitevő gép- és berendezésberuházásoké 5,3 százalékkal nőtt. A gépberuházásokon belül az importált gépek és járművek volumene 10 százalékkal emelkedett. A beruházási teljesítmény több mint felét megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében a fejlesztések volumene 7,9 százalékkal csökkent.

A vártnál jobb adatok érkeztek ma. Fotó: Depositphotos
A vártnál jobb adatok érkeztek ma. Fotó: Depositphotos

A beruházások 11 százalékát realizáló költségvetési szerveknél ugyanakkor a fejlesztések 2,3 százalékkal bővültek, azonban az állami és az uniós forrásból finanszírozott projektek visszaesése miatt a következő időszakban zsugorodásra lehet számítani. A 2015. évi átlaghoz képest 57,3 százalékkal bővültek, 2010-hez képest pedig 94 százalékkal nőttek – azaz közel megduplázódtak – a beruházások.

Milyenek a kilátások?

Az egyes nemzetgazdasági ágakban eltérő folyamatok játszódtak le a beruházások tárgyidőszaki alakulását tekintve.

A járvány negatív gazdasági hatásait – más intézkedések mellett – a kormány a vállalatok beruházásainak igen nagyvolumenű közvetlen támogatásával, a jegybankkal és állami bankok támogatásával alacsony kamatozású hitelekkel és garanciaprogramokkal sikeresen ellensúlyozta, aminek hatásai határozottan jelentkeztek 2022 közepéig. Az emelkedő kamatok, a geopolitikai feszültségek miatt növekvő bizonytalanság és kockázatok, valamint korábbiaknál jóval magasabb energiaárak és beruházási költségek elbizonytalaníthatják a vállalatokat a beruházásoktól, azonban az energiahatékonysági beruházások, a hatékonyság és termelékenység növelési kényszer továbbra is erős motiváció maradhat, az emelkedő kamatok negatív hatását pedig a kkv-k és más vállalkozások számára elérhető kedvezményes hitelkonstrukciók, a soha nem látott nagyságú működő tőke beáramlás, valamint GINOP pályázatok ellensúlyozhatják – írja kommentárjában Suppan Gergely, az MBH Bank vezető elemzője.

Az emelkedő kamatok és a lakásépítési költségek, lakásárak meredek emelkedése, a vásárlóerő csökkenése a háztartások beruházásait fékezheti a következő időszakban, amit azonban az energetikai korszerűsítési kereslet megugrása valamelyest ellensúlyozhat. A beruházásokat az állami beruházások jelentős visszavágása is fékezi. A feldolgozóipari beruházásokat elsősorban a rekordszintű működő tőke beáramlás támogatja. A lakossági beruházásokat az 5 százalékos kedvezményes újlakás áfa határidejének meghosszabbítása mellett számos családtámogatási és a bürokráciát és egyéb költségeket csökkentő programjai, valamint a lakásfelújítási támogatások is élénkítették átmenetileg, azonban nagyobb mértékű visszaesés várható. Az állami beruházások bejelentett csökkentése már tükröződik az adatokban. Továbbra is fennmaradtak a bizonytalanságok az uniós helyreállítási alap elérhetőségével kapcsolatban, ami soha nem látott többletforrást biztosíthatna – az utóbbi késlekedését a költségvetés egyelőre megelőlegezi, azonban a pénzforgalmi egyenlegben jelentős hiányt okoz.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:06
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank – tudatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken.
Makro / Külgazdaság Megint a Távol-Keleten kalapozik a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:01
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény („pandakötvény”) kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére – olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
Makro / Külgazdaság Kiderült: egyáltalán nem kuriózum a magyar építőipar magára találása
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:56
Az euróövezetben is nőtt az ágazat termelése májusban.
Makro / Külgazdaság Ez se gyakori: azonos irányba mozgunk a románokkal
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:38
Nemcsak a magyar építőipari termelés nőtt májusban, hanem keleti szomszédainké is.
Makro / Külgazdaság Porszem került a svájciak precíz gépezetébe
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:11
Óraexportjuk 5,6 százalékkal csökkent júniusban.
Makro / Külgazdaság Kíváncsi, hogy olcsóbban vagy drágábban tankolhat hétvégén?
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:56
Ha a nagykereskedőkön múlik, akkor ugyanannyiért, mint pénteken.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Kárfelmérés és kárbecslés Trump vámemeléseinek három hónapja után
Bod Péter Ákos | 2025. július 18. 05:44
Az amerikai elnök januári beiktatása után eltelt időben nem lett Ukrajnában béke, a palesztin ügy sem oldódott meg – de ezen nem csodálkozhatunk. Ám a nagy amerikai vámemelés sem a megígért módon zajlott le. Legfeljebb az első felvonást láttuk, és nem tudni, műsor-e a műsor. Kétrészes kamaradarab vagy öt felvonásos királydráma? Mintha még nem lenne megírva a szövegkönyv. Lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár írása.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor megmagyarázta, miért dadogott Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 19:29
A miniszterelnök egy interjúban arról is beszélt, mikor lesz látható a repülőrajt.
Makro / Külgazdaság Micsoda hét: újabb árcsökkenés jön a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:27
A héten már másodjára megy lejjebb az egyik üzemanyagfajta ára. 
Makro / Külgazdaság Minden oka megvan, hogy jókedve legyen a Morgan Stanley-nek
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 18:03
A Morgan Stanley, az egyik legnagyobb amerikai bank a vártnál nagyobb második negyedéves nyereségről és bevételről számolt be szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG