3p
Az Állami Számvevőszék átadta éves beszámolóját az országgyűlésnek.

Az Állami Számvevőszék tavaly 250 jelentést hozott nyilvánosságra, amelyek 874 ellenőrzött szervezetet érintettek, azaz minden munkanapra jutott egy számvevőszéki jelentés – derült ki az ÁSZ 2017-es tevékenységéről és működéséről szóló országgyűlési beszámolójából. A közlemény szerint az ÁSZ több mint másfél ezer javaslatot tett közpénzügyek javítására.

Ellenőrzési tapasztalatai alapján idén is megfogalmaztak felvetéseket az Országgyűlés számára egyes közpénzügyi területek további fejlesztése, kockázatai csökkentése érdekében. A 874 szervezet számára összesen 1546 javaslatot fogalmaztak meg a számvevők, és 102 figyelemfelhívó levelet küldtek ki. A testület emellett 560 intézkedési tervet véleményezett, amelyeket a megállapításai, javaslatai alapján összeállított. A tavaly befejezett 61 utóellenőrzés keretében csaknem 700 intézkedési tervben meghatározott feladat végrehajtását értékelték a számvevők.

Az ÁSZ tavaly befejezte a parlagfű elleni védekezés és a kéményseprő-ipari szolgáltatás rendszerének ellenőrzését, továbbá elvégezte a gyermekvédelmi rendszer eredményességének ellenőrzését is.  A szmávevőszék tavlay mintegy 257 alkalommal értesítette valamely hatóságot, illetékes felügyeleti szervet az ellenőrzései során feltárt bűncselekményre vagy súlyos szabálytalanságra utaló gyanú miatt.

Közpénzügyi vezetőképzés indult

Az Országgyűlés munkáját, a parlamenti döntéshozatalt 12 országgyűlési tájékoztató támogatta, továbbá 35 törvényjavaslathoz tettek, ezen felül 10 jogszabály-módosítást kezdeményeztek, és 18 jogszabálytervezetet véleményeztek tavaly.

A számvevőszék beszámolójában 14 felvetést fogalmazott meg egyes közpénzügyi területek további fejlesztése, kockázatai csökkentése érdekében. Ezek többek között a nemzeti vagyonnal való gazdálkodást, az állammenedzsment erősítését, a közpénzek átláthatóságának növelését, a bürokráciacsökkentést, valamint az önkormányzati eladósodás megelőzését szolgálják, de kitértek az államháztartás ellenőrzési rendszerének erősítésére is.

A makrogazdasági elemzések támogatták a Költségvetési Tanács munkáját is, és több elemzés készült a korrupciós kockázatokat feltérképező, a korrupció megelőzésére fókuszáló Integritás-projekt keretében. Az ÁSZ lefektette  közpénzügyi vezetőképzés alapjait és megindította azt a gyakorlatban is. Elsőként múzeumvezetőknek szervezett vezetőképző programot, és idén újabb közpénzügyi területeket von be etikus közpénzügyi vezetőképző programjába.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG