4p
A nyári turistaszezon kezdetével és az egyre gyakoribbá váló szabadtéri rendezvényekkel sajnos nőhet a ramming, vagyis gázolásos támadások száma. A személyes biztonságtudatossági alapelvek betartása mellett, a lehetséges védelmi eszközök között kiemelt szerepet kaphatnak a modern, innovatív technológián alapuló műszaki megoldások. A mostani technológiát magyar kéz alkotta, és ha minden jól megy, hamarosan a levegőből vigyáznak majd ránk.
Terrorelhárítási Központ (TEK) rendőrei kiképzésen vesznek részt budapesti bázisukon 2013. július 9-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A nyári turistaszezon kezdetével rengeteg, nagy embertömeggel járó szabadtéri eseményt és fesztivált rendeznek meg világszerte, de ilyenkor megtelnek a városok sétálóutcái is turistákkal, fagyizókkal, éttermek teraszain üldögélőkkel. A nagy tömegeket vonzó rendezvényeket és a szezonálisan forgalmas helyeket ugyanakkor a szélsőséges csoportok, mentális problémákkal küzdő elkövetők is előszeretettel veszik célba, ahogy az történt például a franciaországi Nizzában és a németországi Münsterben, de hasonló támadásokat hajtottak végre tavaly Londonban is.

De vajon miért kedvelik ezt a támadási formát az elkövetők? Miért hallunk egyre többet ezekről a támadásokról? A válasz a kivitelezés egyszerűségében rejlik: nem szükséges semmilyen különleges képesség, mindössze gépjárművezetői és némi technikai ismeret, ezt közölte a Quadron Kibervédelmi Kft. a Privátbankár.hu-val. Bár ma már egyre többet tehetünk az emberek védelme érdekében, a teljes biztonság még mindig illúzió – ez az új megoldás azonban már legalább javít valamit az arányokon.

Terrorbiztos városokat építünk?

A hatóságok, valamint a közterületek tervezésével és építésével foglalkozó cégek felismerték a potenciális veszélyt, és komoly erőforrásokat irányítottak a kockázatok csökkentésére. Ma már sok helyen alakítanak ki biztonságos zónákat, ahová a támadók nem tudnak behatolni gépjárműveikkel: különböző városképbe illő módon – utcabútorok, növényzet, szintkülönbség – vagy alkalmi akadályokkal, betontömbökkel igyekeznek megvédeni a potenciális célpontként szolgáló embertömeget.

A Quadron szakértője, Tengely Ákos egy új, drónokon alapuló megoldást fejlesztett ki, amivel tovább fokozható a védelem. Elmondása szerint ugyanakkor a technológia adta védelem mellett magunkat is fel kell készítenünk. Így ha százszázalékos védettségről nem is beszélhetünk, érdemes tisztában lennünk a lehetséges veszéllyel és azokkal a biztonságtudatossági alapelvekkel, amelyek ismerete segíthet túlélni egy támadást, fűzte hozzá Tengely Ákos.

Mire figyeljünk, ha utazunk?

A QUADRON szakértője az alábbi tanácsok megfogadását javasolja:

  • Győződjünk meg arról, hogy úti célunk biztonságos! Figyeljük az aktuális híreket, és kerüljük azokat a területeket, ahol fennáll egy potenciális támadás veszélye.
  • Ha nagyobb rendezvényen veszünk részt, keressünk védett területeket, és próbáljunk azon belül tartózkodni. Ismerjük meg a rendezvény adottságait, térképezzük fel a menekülési útvonalakat. Tartózkodjunk a tömeg szélén. Legyen „B” tervünk.
  • Legyünk gyanakvók. Tartsuk szemmel a környezetünket, gyanús mozgások – pl. nagy sebességgel érkező jármű - nem odaillő, szokatlan események, tárgyak érzékelése esetén hagyjuk el a helyszínt. Ha gyanúsat látunk, értesítsük a hatóságokat.

Ha megtörtént a baj: ne ess pánikba!

Egy esetleges támadás során a tömegpánik, az egymást taposó emberek megsokszorozzák az áldozatok, sérültek számát. Ilyen esetben maradjunk nyugodtak, húzódjunk biztonságos helyre, például egy oszlop vagy fal mögé - nem biztos, hogy az a jó irány, amerre a rémült tömeg tart. Menekülés során figyeljünk hozzátartozóinkra, legfőképp a gyerekekre, őket ölben menekítsük. Törekedjünk arra, hogy a helyszínt minél előbb elhagyjuk. A menekülés során az épületek mellett haladjunk, így legalább az egyik oldalunk védve van.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG