Margaret Thatcher, átvéve Milton Friedman monetarista receptjét, a költségvetési politikáról a monetáris politikára helyezte a gazdasági szabályozás súlypontját, ami azt jelentette, hogy az elosztás és fogyasztás felszíni szféráinak kapargatása helyett a gazdaság mélyáramaiba „nyúlt bele”, vagyis elkezdte az elavult gazdasági makroszerkezet átalakítását: leépültek a konzervatív, nyersanyag- és energiafaló, egyben környezetszennyező ágazatok.
Az erős, nem inflálódó font sterling, a dotációk megvonása kemény hatékonysági korlátokat képezett, csak a valóban életképes vállalkozások tudtak fennmaradni. Ez átmenetileg ugyan növelte a munkanélküliséget, ám ez már nem egy tartós munkanélküliség volt, hanem egy modernizáció pálya átmeneti, lökésszerűen megugró, ám később gyorsan csökkenő munkanélkülisége.
Thatcher leépítette az acélkohászatot, egyetlen kohót hagyott életben, a sheffieldit, felszámolta a szénbányászatot. Ez utóbbinál kiszámolták, hogyha Dél-Afrikából importálják a szenet, akkor is egyharmad annyiba kerül, mintha maguk bányásszák. Első lépésként bezárt 23 skót szénbányát, szinte letörölte a skót felföld nehéziparát. Igaz, hamarosan Skócia legfontosabb exportcikke a számítógép lett. Előtte azonban feltöltötte a raktárakat dél-afrikai import szénnel, és amikor kitört az újabb bányászsztrájk, ez nem jelentett problémát.
A brit kormány ugyanakkor hatalmas összegeket költött a bányászok, kohászok átképzésére, továbbképzésére, nem hagyta őket „az út szélén”. Hamarosan ezek, a korábban nehéz, piszkos fizikai munkát végző emberek jóval egészségesebb körülmények között jóval több pénzt kerestek. Hát ezért nyert a Vaslady három választást is a toryknak: 1979, 1983, 1987. És ebből mi hogyan tudnánk profitálni? Részletek az ado.hu oldalon!
Bukarestben szállt le a járat. 
