Amint tegnap elemeztük, Japán most komoly erőfeszítéseket tesz, hogy elsősorban gazdasági téren jó kapcsolatokat építsen ki Oroszországgal, hátha ez elvezethet egy kompromisszumos békeszerződéshez. A helyzet nem egyszerű, hisz egy ország általában elég nehezen szánja rá magát, hogy területeket adjon vissza, még ha azok értéktelen szigetek is. Ráadásul az értéktelenség relatív fogalom: Alaszkáról is azt gondolták az oroszok, hogy értéktelen, eladták Amerikának, pedig ma milyen jól mutatna a három kontinensen átívelő szuperhatalom.
Előzmények
De visszatérve a Kuril-szigetekre, érdemes átnézni, egyáltalán hogy is kerültek ezek Oroszországhoz, és hogy mi lehet a megoldás. A két ország korábban többször is vívott egymással háborút, de a 1941-ben Japán nem merte megtámadni a Hitler által halálosan szorongatott Szovjetuniót, mégpedig két okból: egyrészt 1938-ban Mongóliában az oroszok Zsukov vezetésével csúnyán megverték a japánokat, másrészt nem nagyon izgatta őket a megszerezhető fagyos Kelet-Szibéria. Sokkal inkább vágytak a Csendes-óceán teljes medencéjére, és onnan Amerikát akarták elsősorban kiebrudalni, ezért végül őt támadták meg.
A Szovjetunió ezek után nem is foglalkozott Japánnal, de Németország legyőzésekor a nyugati szövetségesek könyörögtek neki, hogy szálljon be a háborúba Japán ellen, mondván, egyedül sosem végeznek vele, pontosabban csak végtelen emberáldozatok árán. Az atombombával még nem számolhattak. Így aztán az oroszok 1945. augusztus 9-én, 3 hónappal Németország legyőzése után Mandzsúriában rátámadtak a Japánokra, és pár nap alatt teljes vereséget mértek rájuk. Ma már sok történész elismeri, hogy az atombombák mellett ennek is komoly szerepe lehetett a gyors japán kapitulációban, hisz az oroszok nem voltak finnyásak az emberveszteséget illetően: ha tovább megy a harc, akár el is foglalták volna az északi japán főszigetet, Hokkaidót.
Kényes kérdés
Így viszont a győztes jogán megelégedtek egy viszonylag szerény darabbal, a néhány kis szigettel. Hajlottak is rá, hogy kettőt visszaadjanak belőlük 1956-ban egy békeszerződés részeként, de végül nem jött össze a dolog. Az oroszok szerint addigra már túl nagy volt a japán-amerikai barátság, attól tartottak, hogy a visszaadott szigetekre is ellenséges katonai erők települnek, ezért ahhoz kötötték az ügyletet, hogy minden külföldi haderő elhagyja Japánt.
A Szovjetunió felbomlása után még a gyengekezű Jelcin elnök sem mert a szigetek visszaadásával foglalkozni, hisz így is épp elég sokan tartották árulónak, amiért a Szovjetunió feloszlatásakor eleresztette az oroszok által lakott területeket is (ezeket gyűjtögeti most vissza Putyin nagy gonddal), ráadásul a második világháborús győzelem a jelenlegi mai orosz identitás egyik alappillére. Így hát szigeteket csak úgy nem adnak, gazdasági előnyökért sem, Putyin jelezte is, hogy nem eladók, legalábbis hagyományos értelemben nem.
Most van jó ár
Igen ám, de egyvalamiért nagyon is megérné a szigeteket visszaadni. Nem pénzért, nem előnyös kereskedelemért, erre Alaszka jó lecke volt. Ellenben van valami, amit szívesen visszaszerezne Oroszország csere gyanánt: épp a Jelcin által eleresztett, és az előző másfél évtizedben visszaszerzett, de a világ által el nem ismert területek fölötti kontroll nemzetközi jóváhagyását. Ha néhány főbb hatalom elismerné a Krímet, esetleg a Donyecki és Luganszki Népköztársaságokat, mint Oroszország részét (hogy Dél-Oszétiát és Abháziát ne is említsük), akkor feltételezhetően az összes kis szigetet boldogan visszaadnák Japánnak.
Magyar Péter szerint a magyar nép fog dönteni az eutanáziáról, Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter egyelőre nem tudja az aktív eutanáziát felvállalni. 
