1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Martonyi János pénteki bejelentése szerint a budapesti kormány célja az, hogy a Magyarország ellen múlt héten indított európai uniós kötelezettségszegési eljárások lezárásához már azok első szakaszában eljussanak.

A magyar diplomácia vezetője az EU-tagországok - úgynevezett Általános uniós Ügyek Tanácsaként összeült - brüsszeli külügyminiszteri értekezletét követően beszélt erről, megerősítve, hogy a hivatalos napirendi pontok megtárgyalása után röviden a magyarországi alkotmányos változásokról is szó esett.

Martonyi János a Parlamentben



Elmondta: a miniszteri találkozó ezen részében a rövid elnökségi felvezetőt, a főként a tények ismertetésére szorítkozó európai bizottsági tájékoztatót, valamint az ő hozzászólását követően még a belga Didier Reynders szólalt fel, aki azt kérte, hogy a szóban forgó uniós eljárásokról, azok eredményéről a későbbiekben is kapjanak tájékoztatást.

A bíróságig megyünk
Magyarország ellen az elmúlt másfél évben több kötelezettségszegési eljárás is indult, ebből négy kapott kiemelt figyelmet.
A negyedik üggyel kapcsolatban a kormány már korábban úgy döntött, bíróság elé viszi azt, mert nem ért egyet a Bizottsággal. A per tétje több mint 20 milliárd forint. Részletek >>>

Az ülésen elnöklő dán európai ügyi miniszter, Nicolai Halby Wammen - mint a találkozó utáni sajtótájékoztatóján megerősítette - kiemelte az Európai Bizottság szerepét az eljárások ügyében. Hangoztatta annak fontosságát is, hogy minden uniós tagállamnak tiszteletben kell tartania az uniós szabályokat.

Az Európai Bizottságot képviselő Maros Sefcovic alelnök ismertette a nemzeti bankkal, a bírák nyugdíjazásával, valamint az adatvédelmi biztosi hivatallal kapcsolatos kötelezettségszegési eljárásokról múlt héten született döntéseket. Jelezte azt is, hogy az igazságszolgáltatást érintő néhány kérdésben és a médiaszabályozásra vonatkozóan is leveleket intéztek a magyar kormányhoz.
Sefcovic hangoztatta, hogy a testület "nagyon precízen" figyelemmel követi az eljárásokkal kapcsolatos magyar lépéseket.

Beszámolt a brüsszeli bizottság képviselője arról is, hogy a héten pozitív és konstruktív találkozó zajlott le José Manuel Durao Barroso elnök és Orbán Viktor miniszterelnök között. Ennek nyomán megindult az ügyek rendezésének folyamata is - tette hozzá a magyar miniszter elmondása szerint.
Martonyi János hozzászólásában előtérbe helyezte azt a kormányzati szándékot, hogy a jogsértési eljárásokat még az első szakaszban megoldják. Sajtótájékoztatóján kifejtette: a következő szakasz az lenne, hogy az Európai Bizottság indoklással ellátott véleményt ad ki, amelyben határidőt szab a vitás kérdések rendezésére, és az ügy csak akkor kerül az Európai Bíróság elé, ha a tagállam túllépi a határidőt.

Emlékeztetett arra is, hogy az uniós tagállamok ellen összesen több száz ilyen eljárás van folyamatban.
Martonyi a miniszterek előtt megerősítette, hogy "bárkivel, bármikor, bármilyen szinten" készek párbeszédet folytatni.

Úgy vélte, azzal, hogy a miniszteri tanács most megkapta a megfelelő tájékoztatást, ebben a testületben le kellene zárni a vitát. Ismét hangot adott annak a véleményének, hogy el kell kerülni "a tagállamok közötti vitákat, megosztottságot, politikai és ideológiai vonalak mentén". A politikai vitáknak is megvan a fóruma, mindenekelőtt az Európai Parlament - tette hozzá.
"Lényegében a vita elmaradt, konfrontációra nem került sor" - foglalta össze a miniszteri tanácsban Magyarországgal kapcsolatban pénteken történteket Martonyi János.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG