5p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az ukrajnai orosz agresszió 736. napja tart.

  • Az ukrán különleges erők több tagja is meghalt a Herszon területen lévő Tendra-nyúlványon végrehajtott támadásban – áll a jelentésekben. Az ukrán különleges erők megerősítették a haláleseteket, és azt vélelmezik, hogy az elhunytak azért maradtak hátra, hogy biztosítsák a fő kontingens elmenekülését.
  • Megvizsgálják az orosz illetékes szervek az el nem ismert „Dnyeszter menti Moldáv Köztársaság” képviselői kongresszusának Oroszországhoz intézett felhívását, hogy védje meg a Dnyesztermelléket – közölte szerdán az orosz külügyminisztérium. „A Dnyeszter menti lakosok, honfitársaink érdekeinek védelme az egyik prioritás” – közölte a moszkvai külügyminisztérium a RIA Novosztyi hírügynökséggel. A tárca szerint „minden megkeresést mindig figyelmesen vizsgálnak meg az orosz szakszolgálatok”. A szakadár moldovai „köztársaság” képviselőinek kongresszusa szerdán felhívást intézett az orosz parlament két házához, azt kérve, hogy tegyenek intézkedéseket az entitás védelmében a moldovai vezetés nyomása, a Chisinau által bevezetett „gazdasági blokád” közepette. A képviselők az ENSZ és a Független Államok Közössége (FÁK) főtitkárához, valamint az Európai Parlament vezetőségéhez és más nemzetközi szervezetekhez fordultak annak érdekében, hogy akadályozzák meg a konfliktus kiéleződését Chisinau és Tiraszpol között. Vitalij Ignatyjev, az el nem ismert köztársaság „külügyminisztere” a Rosszija 24 orosz hírcsatornának kijelentette, hogy a Dnyeszter melléki entitás mindenekelőtt diplomáciai támogatást vár Oroszországtól, mert Moszkva az egyik közvetítő az 5+2 rendezési formátumban. Az 5+2 formátumú tárgyalási platformban Moldova és a Dnyesztermellék a konfliktusban részt vevő felek, Oroszország, Ukrajna, az EBESZ közvetítőként, az Egyesült Államok és az Európai Unió pedig megfigyelőként vesz részt.
  • Ukrajna külügyminisztériuma szerdán óva intett Oroszország beavatkozásától a Moldovával szomszédos, szakadár Dnyesztermelléki régióban, amelynek szeparatista vezetői Moszkvához fordultak „védelemért”. Ezt a trükköt Oroszország már korábban is alkalmazta, hogy igazolja más országok megszállását.
  • A moldáv kormány propagandaeseménynek nevezte a dnyesztermelléki szeparatisták kérését. Az Ukrajna teljes körű lerohanását megelőző 2022 februárjában az oroszok által támogatott ukrajnai fegyveresek szintén Moszkva „védelmét” kérték.

A moldáv kormány szerint a tiraszpoli szakadárok kérése propaganda. Fotó: Depositphotos
A moldáv kormány szerint a tiraszpoli szakadárok kérése propaganda. Fotó: Depositphotos

  • A brit kormány szerdán kijelentette: az, hogy Ukrajna hogyan használja az adományozott cirkálórakétákat, „az ukrán fegyveres erők dolga”. A szigetország vezetése ezt az után közölte, miután Olaf Scholz német kancellár megjegyezte, hogy az Egyesült Királyság és Franciaország esetleg részt venne a célba juttatásban, és hogy Németország nem keveredne hasonló tevékenységbe Taurus rakétáinak küldésével.
  • Ukrajna nem zárja le a lengyel határt, és nem is tárgyal erről – jelentette ki szerdán Olekszandr Kubrakov ukrán miniszterelnök-helyettes. „Ukrajna nem zárja le a Lengyelországgal közös határait. Az ukrán fél részéről senki nem tárgyal erről” – írta Kubrakov az X-en. „A népünk a létezéséért harcol az orosz agresszorral vívott háborúban. Számunkra a stabil határok a túlélést jelentik. Donald Tusk lengyel kormányfő szerdán Varsóban közölte, hogy a lengyel kormány a kereskedelmet érintő átmeneti határzárról egyeztet Kijevvel. „Nem árulok el semmilyen titkot: az ukrán féllel a határ átmeneti lezárásáról, általában az árucsere leállításáról egyeztetünk” – válaszolt Tusk a norvég hivatali partnerével, Jonas Gahr Storével közös sajtóértekezleten egy újságírói kérdésre. Tusk jelezte: a határzár témáját azon a csütörtökre tervezett találkozón is napirendre tűzi, amelyen az ukrán áruk behozatala miatt is zajló lengyelországi gazdatiltakozások szervezőit fogadja.
  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az albán fővárosban, Tiranában tartott délkelet-európai országok csúcstalálkozóján a közös fegyvergyártás gondolatát szorgalmazta. Zelenszkij ukrán-balkáni védelmi fórumot javasolt Kijevben vagy valamelyik balkáni fővárosban, hasonlóan a brit és amerikai fegyvergyártó cégek tavalyi kezdeményezéséhez. A csúcstalálkozón 10 ország által aláírt közös nyilatkozat szerint vezetőik készek részt venni egy ukrán vezetésű svájci békecsúcson idén tavasszal, ahol Zelenszkij békevízióját vitatják meg.
  • Albánia, Bulgária, Észak-Macedónia, Montenegró és Románia csatlakozott az Oroszország elleni nyugati szankciókhoz, és fegyvereket, illetve felszerelést küldtek Ukrajnának. A Balkán egyes részein a volt Jugoszláviából visszamaradt jelentős fegyveripar található. Szerbia nem vezetett be szankciókat Oroszországgal szemben, és sem Belgrád, sem Kijev nem ismeri el a függetlenségre igényt tartó albán terület, Koszovó függetlenségét, amely támogatja Ukrajnát, emellett pedig EU- és NATO-tagságra törekszik.
  • Szergej Lavrov orosz külügyminiszter péntektől Törökországban vesz részt egy diplomáciai fórumon – közölték az érintett országok kormányai. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő elmondta, hogy Lavrov találkozik török kollégájával, Hakan Fidannal.

(MTI, The Guardian)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lantos Csaba szerint nagyon megéri Putyinnal üzletelni
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 07:46
Az energiaügyi miniszter az orosz gáz áráról is beszélt.
Makro / Külgazdaság NATO 5 százalék: óriási blöff vagy sorsfordító elhatározás?
Litván Dániel | 2025. július 9. 05:41
Mindenki reszkethet majd Európától, ha a NATO-tagállamok elkezdik önteni a pénzt a védelmi képességeikre? Vagy megint csak szép szavakat hallhattunk, a valóság pedig más lesz?
Makro / Külgazdaság Ez feszes munkaerőpiac? Több mint egy évig is tarthat az álláskeresés
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 16:21
A GKI havi rendszerességű felmérései szerint a cégek foglalkoztatási hajlandósága 2025 első hónapjaiban elbizonytalanodást mutat.
Makro / Külgazdaság Összekaparta a pénzt a kormány: többlettel zárt a költségvetés
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 12:09
Számottevő többlettel zárt júniusban a központi költségvetés: ebben a hónapban 200 milliárd forint összegű osztalékbevétel érkezett a költségvetésbe, részben a Szerencsejáték Zrt-től, részben pedig a Corvinus Zrt-től. Ezen túlmenően jelentős, 100,6 milliárd forint társasági adó befizetés érkezett be a hónap végéig.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek érkeztek az orosz gazdaságról
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 12:03
Az orosz költségvetés hathavi hiány a GDP 1,7 százaléka volt, elérte az éves tervezettet – áll a pénzügyminisztérium keddi jelentésében.  
Makro / Külgazdaság Bejött Trump számítása a németeknél: visszaesett az export
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 11:10
Az export és az import vártnál nagyobb csökkenése mellett májusban növekedett Németország külkereskedelmi többlete a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden publikált előzetes adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagy Mártonék megmagyarázzák: emiatt nő megint az infláció
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 09:07
A Nemzetgazdasági Minisztérium a második hónapja ismét emelkedő éves infláció láttán azt írta: folytatódik a harc az indokolatlan áremelésekkel szemben.
Makro / Külgazdaság Bumerángot dobott el az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 08:30
Az adatok szerint nem hatott, hogy a március közepétől még csak az élelmiszerekre érvényes árrésstopot május végétől kiterjesztették a háztartási cikkekre is.
Makro / Külgazdaság Halmozza a devizát a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 08:18
Kína devizatartaléka, amely a világon a legnagyobb, júniusban további 32 milliárd dollárral, 3317 milliárd dollárra, 2015 decembere óta legmagasabb szintre emelkedett – áll a kínai központi bank jelentésében – írja az MTI.
Makro / Külgazdaság Izrael: maradt a negatív kilátás
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 06:45
Megerősítette változatlan negatív kilátással Izrael hosszú és rövid futamidejű, devizában és helyi valutában denominált szuverén kötelezettségeinek „Baa1” besorolását a Moody's Ratings – írja az MTI.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG