4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Sok helyen bukkantak fel mostanában populista politikai erők, de miután számításokat végeztek, hogy mi érné meg jobban, rendszerint fegyelmezett gazdaságpolitikát folytatnak. A görögök megpróbálkoztak az ellenkezőjével, fel kellett adniuk. Most az olaszoknál van zűr, ők pedig messze a legtöbbet veszthetik minden európai ország közül.

Olaszország politikai rendszere a második világháború óta folyamatosan ingatag, ami annak köszönhető, hogy Mussolini után olyan politikai rendszert hoztak létre, amely lehetetlenné teszi, hogy egy pártnak nagy hatalma legyen. Igen ám, de így kormányozhatatlan az ország, legalábbis nem lehet hatékony döntéseket hozni. Ennek megváltoztatására írt ki 2016-ban népszavazást Matteo Renzi akkori miniszterelnök, de az sajnálatosan megbukott.

Nem voltak bölcsek

Az olaszok nem látták át, hogy szükségük lenne egy olyan politikai rendszerre, amely jobban hasonlít a többi fejlett európai országéra, hisz így a mindenkori kormány béna kacsa, amely nem tud határozott intézkedéseket tenni. A populizmus ezzel együtt felütötte a fejét, mégpedig már egész korán: 1994-ben, amikor Berlusconi először hatalomra került. Most pedig egy egész furcsa formáció készül kormányra kerülni: két párt koalícióban, akik eddig mindenféle ijesztő dolgokat mondtak, mint például az euró kivezetése, kormányzati költekezés.

A görögöknél még csak meg lehetett érteni, hogy a Sziriza hatalomra kerülésekor ilyesmikkel próbálkoztak, mert ott nagy válság volt, nagy életszínvonal-csökkenéssel. Aztán végül ők is belátták, hogy Európa nem fogja finanszírozni a költekezésüket, elzárták a pénzcsapot, és akkor rádöbbentek, hogy egy saját pénzt féktelenül nyomtatva nagyon mélyre jutnának. Győzött a józan ész, stabilizálódott a gazdaság, és még mindig jobban élnek, mint mi, a gyors felzárkózók.

Magas lóról nagyot esni

Olaszországban egész más a helyzet. Ott döbbenetesen magas az életszínvonal, ahhoz képest, hogy az ország gazdasága mennyi problémával küzd. Az olasz nettó átlagbér 1750 euró körül van, ami a 2300 eurós német szint háromnegyede, a magyar szint két és félszerese. Ez valószínűleg a problémák egyik oka is: túl jól élnek, így eladósodtak, a görög után a második legnagyobb GDP-arányos adóssággal rendelkezik Olaszország az eurózónában.

Hogy miért lett ez így? Az országban a második világháború után gazdasági csoda bontakozott ki, amely több évtizeden át tartott, így az ország felkapaszkodott a fejlettek közé. Mindeközben azonban folyamatosan magas infláció volt, a nemzeti valuta, a líra folyamatos leértékelésével, és ez valamiféle egyensúlyt hozott. Az euró bevezetése azonban fegyelmet követelt: nem lehetett nagy inflációt tartani, mivel nem lehetett leértékelni, így a béremeléseket is vissza kellett volna fogni.

Lehetőségek

Milyen opciói vannak az országnak? Az egyik egy fegyelmezett gazdaságpolitika, hogy fennmaradhasson a magas életszínvonal, gazdasági reformokkal, hogy versenyképesebb legyen az ország. A másik út, amivel a mostani leendő kormányerők fenyegetőztek: a költekezés. Ezt viszont már senki nem finanszírozná, hirtelen senki nem venne meg több olasz államkötvényt, és az EKB is kénytelen lenne visszavonulni, hiába olasz az elnöke.

A görög példa már megmutatta, hová vezet ez, Olaszország ráadásul egy gigantikus falat a 60 millió lakosával. Költekezni euróban nem tudnának, mivel senki nem adna hozzá pénzt, így egyetlen lehetőségük az eurózónából való kilépés lenne. Nem vitás, hogy ebben az esetben a mostani magas fizetések euróban legalább a felükre esnének, mire beállna az új egyensúly. Ilyet vélhetőleg senki nem akar, ezért jó eséllyel bárhogy is néz majd ki a kormány, görög módra valószínűleg jobb belátásra térnek, remélhetőleg minél hamarabb.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétettel harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG