2p
Romlott az ifo első negyedévi világgazdasági hangulatindexe.

Minden régióban romlott a gazdasági klíma, kivétel Óceániát, Ázsiát és Latin-Amerikát. A 2015. negyedik negyedévi 89,6 pontról 87,8 pontra esett vissza az index, még jobban eltávolodva a 96,1 pontos hosszú távú átlagtól. A múlt év második negyedében 99,5 ponton, az elsőben 95,9 ponton állt a mutató - elemezte a Német Gazdasági Kutatóközpont (ifo).

Földrajzi bontásban a WES-index Észak-Amerikában 91,2 pontról 85,4 pontra, Európában 113,6 pontról 110,7 pontra esett, Ázsiában viszont 75,4 pontról 78,9 pontra emelkedett az első negyedévben az előző három hónaphoz képest.

 


A kamatkilátásokat illetően a megkérdezettek néhány országtól eltekintve úgy vélték, hogy a rövid lejáratú kamatok nem változnak a következő hat hónapban, hosszú távon azonban a többség kamatemelkedésre számít. A dollárt változatlanul némileg túlértékeltnek tartják, de ennek ellenére azt várják, hogy az amerikai valuta felértékelődik a következő fél évben.

 

Európában teljes az elkeseredés

Ahogy az a Privátbankár mai tőzsdei jelentéséből is kiderül, Európában rossz a hangulat, Frankfurt, Párizs rég nem látott mélypontokon. A DAX 2,2 százalékkal van lejjebb 8800 ponton, a CAC-40 3,5 százalékot zuhan, 3920 pontig. Ezzel mindkét indexnél kiteljesedett a tavaly nyár óta tartó szint törése, újabb támaszok már csak 2014 végi szinteknél vannak. További részletekről itt olvashat!

DAX, éves mélypont

Ez vár a magyar gazdaságra

Az index az első negyedévi növekedés utáni csökkenés majd stagnálás után ismét enyhén javul. Az előző két negyedévhez képest a vállalkozások összesített mutatója javul, míg a háztartások helyzete lényegében stagnál és a monetáris mutatók romlanak. A Gazdasági Fejlődés Index (GFI) index enyhe emelkedése, összetevőinek lassú és vegyes alakulása arra utal, hogy a tavalyi év kedvező gazdasági folyamata nem ismétlődik meg.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
Makro / Külgazdaság Brutálisan lelassult az orosz gazdasági növekedés
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:35
Oroszországban májusban nőtt a kiskereskedelmi forgalom és lassult a GDP-bővülés, miközben csökkent a munkanélküliség a gazdaságfejlesztési minisztérium és a statisztikai hivatal adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG