Éppen most?
Meglepő, hogy épp mostanra állítottak össze egy hosszú jelentést, amivel ostorozzák magukat és volt miniszterelnöküket. Mi lett volna, ha korábban a világ legnagyobb gyarmatbirodalmát kiépítő ország minden esetben így moralizált volna, ha háborúba indul? Vagy akár csak a 20. századra vonatkoztatva: amikor a búr háborút megindították, vagy éppen amikor az első világháború utáni imperialista békéket összehozták, megszerezve és kialakítva Irakot, melynek problémái akkor és általuk lettek megteremtve?
Kétségkívül, a 2004-es iraki háború megítélése kezdettől fogva vegyes volt, és Európában többnyire ellenezték, még a brit közvélemény is. Az sem vitás, hogy elég gyenge okot találtak a megindítására (nem létező tömegpusztító fegyverek), ahelyett, hogy egyszerűen megelégedtek volna a valódi okkal. Viszont ahhoz, hogy komplexen lássuk az egész történetet, érdemes megvizsgálni az eseményt megelőző 15 év történéseit, sőt ennél régebbi történelmi vonatkozásokat is.
A kuvaiti hiba
Ami a rövidtávot illeti: 1990-ben Szaddam Husszein, Irak diktátora, lerohanta Kuvaitot. Ezt a nemzetközi közösség nem akarta annyiban hagyni, ezért Amerika vezetésével felszabadító háború indult, amit a világ nagyjából helyesnek is tartotta. Az akkori amerikai elnök, az idősebb Bush viszont elkövetett egy szarvashibát. Megállt a felszabadított Kuvait határán, pontosabban épp csak egy kicsit benézett Irakba, majd kivonult: Szaddam rendszerét érintetlenül hagyta. Hogy történelmi párhuzammal éljünk: ez olyan, mintha a szövetségesek a második világháborúban megálltak volna, mondjuk a Rajnánál és az Oderánál, és közte meghagyták volna a hitleri birodalmat.
Szaddam természetesen nem nyugodott ezek után sem, hogy is tette volna, amikor megszokta, hogy kedvére packázik a fél világgal (akárcsak egykor Hitler). Hiába erőltettek rá tiltott repülési zónát és egyéb korlátozásokat, mindig talált rá alkalmat, hogy borsot törjön a világ, különösen Amerika orra alá (ugyanezt tette egyébként a líbiai diktátor, Kadhafi is évtizedeken át). Így némiképp érthető, hogy Amerikának, aki tulajdonképpen úriemberként viselkedett azáltal, hogy meghagyta Szaddamot a hatalomban, elege lett ebből.
A háború legitim oldala
Ilyen körülmények között jött a 2001-es szeptember 11-i Oszama bin Laden féle merényletsorozat, ami aztán az ifjabb Bush elnököt morálisan szinte mindenre feljogosította. Ő akkor megtehette, hogy miután az afganisztáni tálib rendszert leverte, apja hibáját is kiküszöböli, és Szaddamot kipenderíti Irakból. Ha csak Amerika vesz részt ebben, a világ morog egy kicsit, majd elül zaj, hisz azért a dolognak mégiscsak volt egy olyan oldala is, hogy Szaddam Husszein egy tömeggyilkos volt, az ilyeneket újabban felelősségre szokták vonni.
Okkal vetődhetett fel a kérdés, hogy ha a jugoszláv háborús bűnösöket elfogják, sőt: Koszovót a NATO háborúban szakította el Szerbiától, majd a szerb vezetőt Hágába vitte, akkor miért ne történhetne ugyanez Szaddam Husszeinnel is, aki egy kurd település minden polgárát, köztük gyerekeket is, mérges gázzal irtott ki? A dolog tehát távolról sem fekete-fehér, hiába próbálják utólag annak beállítani. Ami viszont most érdekes a dologban, az a brit részvétel.
Brit indítékok
Miért csatlakozott Nagy-Britannia az amerikai hadjárathoz? Nagyon nehéz az okokat pontosan meghatározni, de 2-3 tényező lehet, ami Tony Blair és kormánya döntését befolyásolhatta. A leglényegesebb a hosszú múltra visszatekintő brit-amerikai szövetségi viszony lehet. Akárhogy is nézzük, Amerika 3-szor mentette meg volt gyarmattartóját a 20. században: a két világháborúban, majd a hidegháborúban, amikor a szovjet veszélyt tartottá távol Nyugat-Európától. A brit politika egy része vélhetőleg fenn akarta tartani ezt a szoros katonai szövetséget.
|
| Tony Blair és George W. Bush. Forrás: Wikipedia.org |
A másik ok a fényes brit múltban gyökerezhetett: ez egy lehetőség volt Nagy-Britannia számára, hogy bizonyítsa, még mindig nagyhatalom, amely képes a világ távoli részein is eredményes katonai beavatkozásra. És végül, a harmadik, lehetséges ok: Irak, mint ország maga egy brit kreálmány. A területet az angolok szerezték meg mandátumként az első világháború után, és létrehozták Irakot rendkívül értelmetlen módon: összezárták benne a síita és szunnita arabokat és a kurdokat. Ez a máig tartó problémák gyökere, és ez termelte ki Szaddam Husszeint is, hisz egy ilyen összetákolt országot csak diktatórikusan lehet egyben tartani.
Amit elrontottak
A nagy baj igazából az, hogy sem az amerikaiaknak, sem az angoloknak nem volt megfelelő elképzelésük a Szaddam utáni rendezésre. Az amerikaiaktól ez még csak elnézhető, mert sosem értették meg a nemzeti-vallási villongások lényegét, és abba az illúzióba ringatták magukat, hogy önmagában a demokrácia ezeket megoldja. Az angolok azonban, akik ezt az országot létrehozták, pontosan tudták, mi a helyzet, ezért ha már belekezdtek, rá kellett volna venniük az amerikaiakat, hogy válasszák szét a 3 ellenséges közösséget akár önálló országként, akár konföderációban.
Ha ezt sikerül keresztülvinniük, jó eséllyel elmaradt volna a síita-szunnita arab testvérháború, és így az Iszlám Állam sem jött volna létre, legalábbis az iraki részen. Így az angolok dicsőséges béketeremtőként tekinthetnének magukra, ezzel szemben most, oly sok év után, amikor a Brexit amúgy is szétszakadással fenyegeti az országot, még emiatt is ostorozzák magukat. Hogy miért? Jó eséllyel, azért, mert a Brexit-káoszt a kormányzó konzervatív párt idézte elő, és most megpróbálják a munkáspártot, és az egykori népszerű miniszterelnököt, Tony Blairt is a mélybe rántani. Nem mellesleg, a közvélemény figyelmét kissé elvonni a népszavazás által kialakult válságról.
88,8 százalék a visszaváltási arány. 
