3p
Az Orvostechnikai Szövetség azonnali adósságrendezést kér a súlyosabb következmények elkerülése érdekében.

A kórházi adósságállomány idén már a 70 milliárd forintot is meghaladja, melynek rendezéséről a korábbiakkal ellentétben még nem döntött a kormány. Ennek fele az orvostechnikai cégeket érinti, ráadásul idén gyorsuló ütemben, havi szinten 5-6 milliárddal növekedett az állomány, utoljára ennyire rossz 2014-ben volt a helyzet - mondta Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára a mai tájékoztatón.

Az orvostechnikai cégeknél ez úgy csapódik le, hogy az éves árbevételük 30-40 százaléka nem folyik be a kasszába, ennyivel finanszírozzák a költségvetést, miközben erre az összegre is befizetik a különféle adókat. A helyzet már csak azért is rendkívül súlyos Rásky László szerint, mert a kormány pont azt a réteget, a kis- és középvállalkozásokat hozza nehéz helyzetbe, akiket támogatni akar. A cégek ebben a helyzetben a kieső bevétel kompenzálását több módon próbálják megoldani. Ha van, akkor felhasználják a tartalékaikat, vagy bankhitelt vesznek fel, vagy - ha van ilyen - az anyacégtől kérnek finanszírozási segítséget. Nem korlátlanul, de még utolsó lehetőségként a faktorálás jelenthet némi könnyítést.

Rásky szerint joggal vetődik fel a kérdés, hogy kiegyenlítetlen számlák esetén miért szállítanak a cégek tovább a kórházaknak. Részben egészségügyi közbeszerzések alapján történnek ezek a szállítások, részben könnyen kieshetnek az intézmény piksziséből, ha elmaradna a tartozás miatt egy-egy szállítás. Harmadrészt pedig nagy visszhangot keltene, ha akár életmentő eszközök szállítása nem történne meg. Ilyen helyzetben a beszállítók közül egyre többen készpénzes számlák kiállítására törekednek.

Rásky szerint összességében az adósság nagyon súlyos hatással lehet az eszközellátásra, ha pedig kevesebb az eszköz, akkor az a betegellátás színvonalára hat negatívan. Ez pedig nagyon súlyos kockázat.

A szövetség szerint a kormány tisztában van az adósságkeletkezés okaival, már csak azért is, mert a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő illetékes képviselője több konferencián is elmondta: részletes javaslatokat dolgoztak ki a kormány számára struktúraváltásra, finanszírozási kérdésekre is. Ez a szövetség szerint azt jelenti, hogy a döntést kell meghoznia a kormánynak. Azt pedig egy teljesen értelmezhetetlen és lényegtelen kormányzati nyilatkozatnak tartják, hogy 30 százalékban az intézménymenedzsment tehető felelőssé a kialakult helyzetért.

Azzal sem értenek egyet, amit Gulyás Gergely legutóbbi Kormányinfón fogalmazott meg, miszerint csak a vizsgálatok után derül ki, milyen számlát kell majd rendezni és mit nem. Rásky László főtitkár ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet, hogy nincs olyan számla amit nem kell kifizetni.

A szövetség szerint az elmúlt években hiába volt adósságkonszolidáció, nem sikerült ezt úgy végrehajtani, hogy ne maradt volna 60 napon túli adósság - jelenleg a teljes állomány 60 százalékát haladhatja meg ez az állomány. Az átlagos nemfizetés ma már 300 napon túl van és 10 milliárdos nagyságrendű lehet az éven túli állomány. Ez annak is köszönhető, hogy gyakorlatilag nem az egész éves állományt konszolidálja a kormány, hiszen ha októberben megszületik a döntés, akkor csak az októberig felmerülő számlákra ad pénz. A konszolidáció akkor lenne valós, ha a finanszírozás alapjait rendbe tennék, vagy ha a kórházak nem állami fenntartású szervként, hanem gazdasági társaságként működnének.

Újságírói felvetésre Rásky László elmondta, az állami fenntartásba kerülés óta csak romlott az egészségügyi intézmények helyzete.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG