3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A szálláshelyeket követően novembertől a vendéglátóhelyek és a turisztikai attrakciók is csatlakoznak a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központhoz (NTAK) az adatvezérelt ágazatirányítás újabb fontos lépéseként - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója hozzátette: ezzel a turizmus teljes spektrumáról naprakész adatok állnak majd rendelkezésre a jövő év második felétől. A mintegy 2,5 évvel ezelőtt bevezetett NTAK-rendszer jelenleg 42 ezer szálláshely adatait elemzi és tárolja, ebből pontos előrejelzéseket is lehet készíteni. Látják egyebek mellett, hogy melyik településre mely országokból érkeztek, emellett az MTÜ elemzi a mobilcella adatokat, és hitelkártya költéseket egyaránt.

Elmondta, hogy Európában ez az egyik legjobb, és legátfogóbb adatelemző rendszer, amely nem csak a múzeumokra, kastélyokra, várakra terjed ki, hanem a fesztiválokra és fürdőkre is, azaz mindenre, ahol jegyértékesítés zajlik. A regisztráció novembertől, az adatszolgáltatás 2022 júliustól indul majd el. Kérdésre közölte: az NTAK nagyjából százezer szolgáltató adatát fogja nyilvántartani.

A turisztikai ágazat válságból kilábalásának időszaka zajlik, ezért fontos az innovatív technológiai megoldások kialakítása, annak érdekében, hogy a turizmus a magyar gazdaság valódi húzóágazata legyen - húzta alá. Reményét fejezte ki, hogy az ágazat 2022-re visszatérhet a 2019-es teljesítményéhez, és meg is haladhatja azt.

A sajtótájékoztatón közel 30 szervezettel aláírták a nyilatkozatot a jövő adatvezérelt turizmusáért. Az aláírók a rendszerhez való csatlakozással hozzájárulnak ahhoz, hogy a teljes szektort érintően naprakész információk álljanak rendelkezésre, támogatva ezzel is a magyar gazdaság fejlődését.

A legális foglalkoztatást ösztönző intézkedések, így az NTAK kiterjesztése is az ágazat érdekét és fehéredését szolgálják - hangsúlyozta Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány elnöke. A szektor közös érdeke a digitalizáció minél gyorsabb elterjedése, a szövetség ebben támogatja a cégeket.

Kántás Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség elnöke elmondta: a hazai fürdők a magyar turizmus meghatározó részét képviselik. Az új rendszer hozzájárul a stratégiai tervezéshez, a naponta érkező adatok a turisztikai marketingaktivitások és támogatások tervezését segítik - mondta. Arra számít, hogy az adatvezérelt technológia hozzájárul a fürdőágazat versenyképességének növeléséhez.

A nyilatkozatban kiemelik: a digitalizáció megkerülhetetlen, ha az ágazat hosszú távú versenyképessége, fenntarthatósága és hatékonysága a cél. A szektorban dolgozó vállalkozások számára ez ma már elengedhetetlen. Az MTÜ a hazai turizmus szolgáltatóival azon dolgozik, hogy az ágazat minden területen megteremtse a digitális átálláshoz szükséges feltételeket, a szereplők felkészüljenek a továbblépésre. Magyarország ebben a folyamatban élen jár az NTAK bevezetésével - írták. A turizmus csak akkor válhat a jövő igazi húzóágazatává, ha megvalósul a teljes körű, online adatszolgáltatás - olvasható a nyilatkozatban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétettel harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG