4p

A recessziónak vége a Központi Statisztikai Hivatal adatközlése szerint, de a bajoknak távolról sem. Abban lehet reménykedni, hogy megvolt a trendforduló, de ezt még sok szempontból sem a lakossági, sem az ipari adatok nem támasztják alá.

Az előző negyedév 2,4 százalékos, a piaci szeplőket is meglepő visszaesés mellett még aggasztóbb volt, hogy negyedéves alapon mért statisztika is további visszaesést mutatott, noha korábban ettől a ponttól lehetett reménykedni a visszapattanásban.

A KSH közlése szerint az idei harmadik negyedévében az előző negyedévihez képest 0,9 százalékkal nőtt a gazdaság, a tavalyi azonos időszakitól viszont 0,4 százalékkal elmaradt a gazdaság teljesítménye.

Mindez egy huzamos recessziós közegből való kilábalásra utal.

Az aktivitás mélypontján a hivatalos adatok fényében túljutott a magyar gazdaság – írja kommentárjában Nagy János, az Erste elemzője. Előretekintve a továbbra is masszív bérkiáramlás párosulva a normalizálódó inflációs környezettel a fogyasztás beindulását eredményezhetik az előttünk álló időszakban.

A kamatkörnyezet fokozatos mérséklődése a beruházási hajlandóság lassú visszaépülését vetíti előre. E tekintetben fontos szerep hárulna a még mindig bizonytalan sorsú uniós forrásokra. Mindemellett a meglehetősen visszafogott globális gazdaság hátráltatja a jelentős hazai kapacitásbővítések exportlehetőségeinek kiaknázását – írja az elemző.

Figyelembe véve, hogy az év hátralévő részében tovább javulhat a magyar gazdaság teljesítménye, a negyedik negyedév még javíthat a 2023-as összképen – véli Virovácz Péter, az ING elemzője.

Ugyanakkor az már most borítékolható, hogy 2023 egy elveszett év lesz.

A friss adat ellenére továbbra sem módosítunk az idei évi növekedési kilátáson. Az év egészében 0,5 százalékos GDP-visszaeséssel számol az ING Bank – írja Virovácz.

A mostani egy oldalazó recesszió, ahogy arról podcastünkben Horváth Andrással, az MBH Bank vezető elemzőjével beszélgettünk.

Az idei növekedést elsősorban a nettó export húzhatja, amely esetében az első féléves egyenlegnek köszönhetően megjelenhet némi felfelé mutató kockázat az idei évre - kommentálta Horváth az aktuális adatközlést. Az ismert tényadatok fényében a 2023-as éves GDP előrejelzésünk -0,1 százalékra módosult legutóbb, míg 2024-ben már dinamikus, 4 százalékot meghaladó lehet a növekedés, részben az elhalasztott fogyasztás pótlása, részben a tovább mérséklődő és az év második felére 6 százalékra csökkenő irányadó kamatok hatására.

Továbbá a jövő év elejétől várhatóan fokozatosan beérkező EU-s források növekedésösztönző szerepe is támaszt nyújthat a növekedésnek illetve a beruházási fázisban lévő feldolgozóipari kapacitások üzembe helyezése is támogatja az ipart és a növekedést, továbbá az idei bázishatás is mérsékelt pozitív hatást jelent - írja az MBH elemzője.

A mostani kilábalás mindenképp pozitív, de pusztán a KSH adatai alapján még nincs ok örömtüzeket gyújtani.

  • Szeptemberben a kiemelt fontosságú ipari termelés 7,3 százalékkal csökkent.
  • A kiskereskedelmi forgalom azonos mértékben, 7,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.
  • Az ipari termelői árak 2023 szeptemberében az egy évvel korábbihoz képest 2,5 százalékkal csökkentek, az előző hónaphoz viszonyítva viszont 1,7 százalékkal növekedtek.

Utóbbi rávilágít a meglévő inflációs problémára is, ami mostanra egyre inkább kiéleződő konfliktust hoz a gazdasági kormányzat és a Magyar Nemzeti Bank között.

Az aktuális kormányzati várakozás szerint idén minimális visszaesés lesz a hazai gazdaságban, amit egy látványos visszapattanás követ 2024-ben és a további években. Ezt az állítást még piaci szakértők alaposan kizsigerelik amikor december 1-n a KSH megjelenteti a mostani GDP-adatközlés részleteit.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos hírt kapott Magyarország szomszédja
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 16. 13:22
Megerősítette Románia hosszú futamidejű, devizára denominált szuverén kötelezettségeinek „BBB-” besorolását a Fitch Ratings.
Makro / Külgazdaság Miközben Trump már Putyinra melegít, fontos adatok érkeztek az amerikai gazdaságról
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 15. 18:02
Az amerikai fogyasztói hangulatindex romlott, az ipari termelés csökkent, a kiskereskedelmi forgalom ugyanakkor nőtt.    
Makro / Külgazdaság A tej ára is megugrott Szlovákiában
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 15. 13:21
Északi szomszédunknál 4,4 százalékos volt júliusban az éves infláció, ami az elmúlt 19 hónapban a legmagasabb ütemű drágulás volt – derült ki a statisztikai hivatal (SÚSR) által pénteken közölt adatokból.
Makro / Külgazdaság A Balatonnál csak egy szűk elit tud nyaralót venni
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 15. 12:00
A legdrágább lokáció a Balaton keleti medencéje.
Makro / Külgazdaság Nem tudni kinek, de kiosztott a kormány 75 milliárdot
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 15. 11:25
Dübörög a Demján Sándor 1+1 Program.
Makro / Külgazdaság Tovább pörgeti a benzin az inflációt?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 15. 10:29
Várhatóan ezek lesznek az árak.
Makro / Külgazdaság Igazi dráma: a klímaváltozás pusztító ereje a Földközi-tenger térségében
Káncz Csaba | 2025. augusztus 15. 10:07
A Mediterráneumban zajló tűzvész egy olyan világ közvetlen és tagadhatatlan következménye, amelynek éghajlata gyorsan és veszélyesen változik meg a szemünk láttára. A katonaságra szerte a világon egyre nagyobb szerep hárul a sokasodó extrém időjárási jelenségekkel kapcsolatban. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Szépen korrigált júliusban a lengyel infláció
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 14. 16:48
Lengyelországban tavaly június óta a legalacsonyabb szintre, 3,1 százalékra lassult az éves infláció júliusban a júniusi éves 4,1 százalékról – közölte a lengyel statisztikai hivatal csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Mínuszban indítottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 14. 15:55
Gyengüléssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Irigykedhetünk a franciák júliusi inflációs adatára
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 14. 14:36
Franciaországban június után júliusban is 1 százalékos éves inflációt mértek – közölte végleges adatként az Insee francia statisztikai hivatal csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG