1p
Barack Obama országértékelő beszédében elmondta, hogy bárki, aki azt mondja, hogy Amerika hanyatlóban van, vagy hogy a befolyása szertefoszlott, az nem tudja, hogy mit beszél. Obama beszédében szólt a munkahelyteremtésről, a deficit csökkentésről, az oktatási rendszerről, valamint a potenciális kőolaj- és földgázlelőhelyek megnyitásáról is.

Barack Obama elnöki ciklusának utolsó országértékelő beszédében elmondta, hogy az amerikai vezető szerep erősödése szerte a világon érezhető. Az elnök kiemelt helyen foglalkozott az amerikai termelőkapacitások hazatérésének ösztönzésével, az amerikai kereskedelmi érdekek és szellemi termékek védelmével, az oktatás-képzés, az innováció és a tiszta energiaforrások fejlesztésével, mint az Egyesült Államok vezető szerepét biztosító tényezőkkel.

Beszédének külpolitikával foglalkozó, rövidebbik részében Obama hangsúlyozta, hogy Amerika eltökélt, hogy Iránt megakadályozza a nukleáris fegyverhez jutásban, és egyetlen lehetőséget sem zár ki e cél elérésében, továbbá megerősítette, hogy az Egyesült Államok elkötelezett Izrael biztonságának szavatolása mellett.

A következő tíz évben 500 milliárd dollárral vágják vissza a katonai büdzsét

Obama elmondta, hogy az amerikai erők Irakból történt teljes kivonása után az eddigi 10 ezren túl a nyár végig további 23 ezer katonát vezényel haza Afganisztánból. A tavalyi év eredményei között sorolta fel Oszama bin Laden likvidálását, az al-Kaida terrorszervezetre Pakisztántól Jemenig mért csapásokat és Moammer Kadhafi líbiai diktátor megdöntését. Úgy vélte, az arab világban végbement fordulat végkifejlete megjósolhatatlan, s Amerika számára hatalmas a tét.

Obama szerint az Egyesült Államok európai és ázsiai szövetségei erősebbek mint valaha. Megismételte: Amerika világossá tette, hogy csendes-óceáni hatalom. Hangsúlyozta, hogy az amerikai haderő a katonai büdzsének a következő évtizedben tervezett 500 milliárd dolláros csökkentése ellenére is a világ legerősebbike marad.

Az elnök hangsúlyozta, hogy adókedvezményekkel kell ösztönözni a gyártási kapacitásaikat külföldre kiszervező amerikai cégeket a hazatérésre, és bejelentette, hogy testületet hoz létre a "Kínához hasonló" országokban tapasztalt tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat eseteinek kivizsgálására, valamint kiemelte a hamisított és veszélyes termékek beáramlásával szembeni fellépés fontosságát.

Fókuszban az oktatás

Obama megígérte, hogy egyszerűsíteni fogja az oktatási rendszert, nagyobb megbecsülést biztosít a tanároknak, és felszólította a kongresszust, hogy törvényben tegye kötelezővé a 18 éves korig való részvételt a középiskolai oktatásban. Sürgette, hogy a kongresszus továbbra is biztosítsa a diákhitelek kedvezményes kamatait, a felsőoktatási intézményeket pedig figyelmeztette: megvonják tőlük az állami támogatást, ha tovább srófolják az oktatás költségeit.

Az elnök sürgette a bevándorláspolitika reformját, és arra kérte a kongresszust, hogy ne szorgalmazza többé a jól képzett, vállalkozásokat kezdő vagy a hadseregben szolgáló külföldi fiatalok kiutasítását.

Obama bejelentette, hogy az ország energetikai függetlenségének biztosítása érdekében engedélyt adott a tengeri talapzatban rejlő potenciális kőolaj- és földgázlelőhelyek háromnegyedének megnyitására. A tiszta és megújuló energia fontosságát kiemelve jelezte, hogy az Egyesült Államok nem akar lemaradni Kínától és Németországtól a szél- és napenergia-elemek gyártásában.  

Az elnök utasítást adott a nagyszabású pénzügyi bűncselekmények felgöngyölítésére hivatott külön hivatal felállítására. Sürgette, hogy a törvényhozás fogadjon el egy törvényt, amely megtiltaná a bennfentes kereskedelmet a honatyák számára, korlátozná a választott képviselők üzleti érdekeltségeit, valamint a kongresszus körüli lobbitevékenységet.

Obama megadóztatná a gazdagokat

Az igazságos közteherviselés nevében Obama felszólította a kongresszust egy olyan adószabályozás kidolgozására, amelyben az évi 1 millió dollárnál nagyobb jövedelemmel rendelkezők adója nem lehessen alacsonyabb 30 százaléknál, s a 250 ezer dollárnál kisebb jövedelemmel rendelkezők - ide tartozik az amerikaiak 98 százaléka - adóbefizetése ne növekedjen. Kérte a honatyákat, hogy ruházzák fel olyan jogkörökkel, amelyek segítségével karcsúsíthatná a szövetségi kormányzat szerkezetét.

Obama rámutatott, hogy az amerikai gazdaságban az utóbbi 22 hónap alatt több mint 3 millió munkahely keletkezett, s egyedül tavaly több új állás jött létre, mint 2005 óta bármikor. Emlékeztette a jelen lévő honatyákat, hogy egyezség született arról, hogy a következő 10 év alatt 2000 milliárd dollárral csökkentik a deficitet.

A republikánusok elutasítják Obama országértékelő beszédét

Az amerikai republikánus politikusok elutasították Barack Obamának az unió helyzetéről tartott beszédének azon állításait, amely szerint az elnök politikája hozzájárult a gazdaság talpra állásához, és azt állították, hogy a Fehér Ház az elmúlt három évben csak rontott a helyzeten.

Mitch Daniels indianai kormányzó az elnöki országértékelésre adott hivatalos válaszbeszédében azt hangsúlyozta, hogy miközben elszabadult a szövetségi költekezés, az inaktívak aránya évtizedek óta nem látott mélypontra süllyedt az Egyesült Államokban. Daniels szerint a kormányzat inkább gátolta, mint gyorsította a gazdasági fellendülést.

A kormányzó úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok helyzete csak egy hajszállal marad el a "gazdasági katasztrófa" fenyegette Görögország, Spanyolország és más európai országok helyzete mögött. Hangsúlyozta, hogy az egyetlen reményt a gazdaság tartós fellendülésére az jelentheti, ha a magánszektornak vezető és "valódi" munkahelyteremtő szerepe van, nem pedig az, hogy a szövetségi kormány beavatkozik.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Reagált a Pénzügyminisztérium az IMF magyarországi látogatására
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:59
A Pénzügyminisztérium írásban válaszolt azzal kapcsolatos megkeresésünkre, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja közel két hétig Magyarországon tartózkodott és részletes elemzést tett közzé a magyar gazdaság kilátásaival kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A parlament előtt szólalt fel Varga Mihály
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyűlésnek számolt be a jegybank 2025-ös évéről.
Makro / Külgazdaság Ön mit szólna egy ilyen nyugdíjjavaslathoz?
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:52
Azonos mértékű helyett azonos összegű, az átlagnyugdíjra számított emelést kapna minden idős honfitársunk.
Makro / Külgazdaság Ez a nap Kapitány István körül forog: nagy bejelentést tett, örülhetnek a cégek
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:58
A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban – jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Sem Kapitány miniszter úr, sem én nem fontolgatjuk a lemondásunkat”
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:52
Magyar Péter, Kapitány István és a Fidesz is megszólalt azt követően, hogy a sajtóban megjelent információk szerint felvetődött a gazdasági és energetikai miniszter távozása a tárca éléről.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss üzemanyagárak: vihar előtti csend borulhatott a benzinkutakra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:20
Szerdán sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára továbbra is az előző napi szinten maradt.
Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG