Az idők során többször megtörtént már, hogy az ítélet előtt álló, esetleg már az ítélet tudatában lévő letartóztatott foglyok, netán a túl hosszú börtönbüntetést elviselni nem tudók öngyilkosságot követnek el. Persze ehhez az kell, hogy képesek legyenek ezt megvalósítani. Szigorúbb börtönökben erre nem nagyon van lehetőség, de a hágai fogház nem egy Gulag, sőt a helyiek egyenesen "A hágai Hiltonnak" nevezik, ahol a rabok csak éjjel vannak celláikba zárva, napközben jöhetnek-mehetnek, együtt tölthetik az időt, ami távolról sem olyan, mint a rablógyilkosok közt, hisz itt csupa volt katona, jórészt tiszt tartózkodik.
Egykor és most
Korábbi elhíresült öngyilkosság az első háborús bűnösöket elítélő folyamat alatt született: Hermann Göring a halálos ítélet hallatán úgy határozott, ő dönti el, mikor és hogyan hal meg, ciánt csempésztetett be, és úgy végzett magával. Ott nem csináltak belőle nagy ügyet, hogy történt a dolog, ha egyszer halálos ítélet, úgyis mindegy, és ott nem a TV előtt a tárgyalóteremben zajlott a dolog, mint Hágában, hanem a cellájában.
Itt most az volt a sokkoló, hogy a teljes nyilvánosság előtt, az ítéletet követően került sor erre, ami arra utal, hogy az elítélt, Slobodan Praljak ezzel komolyan üzenni akar, sőt ezt meg is tette: a fellebbezés elutasítása hallatán közölte, hogy nem tartja magát bűnösnek, megitta a mérget, ennek tényét is közölte, majd röviddel utána meghalt.
A tetthelyet persze rögtön lezárták, vizsgálni kezdték, hogy juthatott Praljak a méreghez, de ahogy Göring esetében, nyilván itt is akadt olyan segítő, aki egyetértett az elítélt kívánságával. Itt persze felmerülhet, hogy az illető emberölésben segédkezett, így nyilván megpróbálják az illetőt fellelni, ugyanakkor az is igaz, hogy Praljak már 72 éves volt és 20 évet sóztak rá, kiútja tehát nemigen lett volna már a szabadságba.
A bűn
Érdemes ezek után megnézni, miről is szólt maga a per, miért fellebbezett az elítélt. Bűnéül azt rótták fel, mégpedig 2013-ban, hogy nem tett elég komoly intézkedéseket arra 1993-ban, hogy megakadályozza katonáit a boszniai muszlimok összeterelésében (arról nincs szó, mi lett velük utána, hisz ez döntő lenne). Az ítéletben még az áll, hogy nem cselekedett azoknak az információknak a hatására, miszerint valakik gyilkosságokat, valamint a nemzetközi szervezetek tagjai elleni támadásokat terveztek.
Nem arról van tehát szó, hogy részt vett volna közvetlenül a cselekményekben vagy parancsot adott volna rájuk, sem arra, hogy jóváhagyta vagy engedte volna őket, hanem arról, hogy nem tett eleget a megakadályozásukra bizonyos információk alapján. A bíróság vizsgálatát és döntését nem bírálhatjuk felül, meg sem kérdőjelezhetjük, de elképzelhető, hogy az elítélt úgy találta, hogy míg azok, akik végrehajtottak konkrét bűncselekményeket, ugyanolyan büntetést kapnak, mint ő, aki legfeljebb csak nem volt elég gondos a megelőzésben. Nyilván ezért is kért felülvizsgálatot.
Járulékos károk
Van a dolognak még egy vonzata, ami zavaró, mégpedig az, hogy a konkrét esemény után 24, a háború lezárulta után 22 évvel hoz még döntéseket a bíróság. Az ügy tehát évtizedekig elhúzódott, ami nem csak az esetlegesen ártatlanul fogva tartottak miatt problémás, hanem azért is, mert a szerb, a horvát és a muzulmán bosnyák nemzeti érzést kikezdi, a már-már begyógyuló háborús sebeket állandóan felszakítja. A horvát miniszterelnök ki is jelentette, hogy az eset mély morális igazságtalanságra utal a most elítéltekkel és a horvát néppel szemben.
Nagyokat ütnek. 
