4p
Orbán Viktor értékelte a szomszédos országokkal való viszonyunkat, külön kitért a nem túl felhőtlen kapcsolatra az osztrákokkal. Méltatta a V4-ek teljesítményét, szerinte még komoly potenciál van ebben az egyedülálló együttműködésben.
Orbán Viktor miniszterelnök (k) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter érkezik a Külgazdasági és Külügyminisztériumban rendezett szokásos misszióvezetői értekezletre 2016. február 29-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium misszióvezetői értekezletén mondott beszédet Orbán Viktor miniszterelnök nagykövetek és diplomaták előtt. Gratulált az elmúlt évben végzett kiváló munkához, elmondta remek eredményeket produkált a magyar export, tavaly több mint 7 százalékos volt a növekedés.

Az európai fejlődés megakadt

Jól láthatóan erősödnek azok a hangok, amelyek egy “mageurópa” létrehozásán dolgoznak, ami nem összetévesztendő a kétsebességes Európával - mondta Orbán, aki szerint az eurózónának azon kell dolgoznia, hogy a közös pénz után további harmonizációt is sikerüljön végrehajtani,  úgy, hogy azok az országok, amelyek nem vezették még be az eurót, ne szenvedjenek kárt az eurózónán kívül. “Az európai projekt elakad” - beszélt Orbán. Komoly kérdés, hogy egyáltalán bevezessük-e az eurót, de emlékeztetett, a forint leváltása kétharmados támogatottság esetén valósulhat meg.

Közép-Európának is dolgoznia kell viszont azon, hogy újradefiniálja magát a mostani helyzetben. A V4-ek úgy döntöttek, hogy vitát indítanak: mit gondolunk Európáról? Hol tartunk és hol a helyünk? Ilyen és ehhez hasonló kérdések köré csoportosítva indulnak kontinensszerte beszélgetések. Mindenesetre Közép-Európa képes magát meghatározni, meg tud állni a lábán. Az egyik legnagyobb európai vívmány Orbán szerint a V4-ek együttműködése, ezt pedig meg kell becsülni, és számítani kell a hatásaira.

Így állunk a szomszédokkal

Orbán Viktor ezek után értékelte a szomszédos országok helyzetét, kivéve Szlovákiát, mivel nem akar részt venni az ott folyó választási kampányban. Annyit viszont elmondott, ritka időszak a mostani, hiszen nagyon is rendezettek a viszonyok. Törekedni kell arra, hogy ez az együttműködés a gazdaság, ne pedig a nemzetiségek talaján éljen tovább.

Romániával a helyzet más képet fest: Orbán szerint a magyar politikusok ellen folytatnak hadjáratot a korrupció és a jogállamiság égisze alatt. “Magyar szempontból nem állnak jól a dolgok.”

Szerbiával szükségünk van egymásra a Balkánon zajló események miatt, Horvátországgal kapcsolatban pedig elmondta, hogy roncsolt a viszony, hiába van erősebb kötelék, mint a többi állammal. Egy jó horvát-magyar kapcsolathoz minden adott és mégis problémás a kapcsolat. “Csekély vigasz, de erről nem mi tehetünk”.

"Amikor Ukrajnáról beszélünk, akkor Oroszországra gondolunk" - a magyar külpolitika Orbán szerint már csak ilyen. Nem látni, hogyan fog az ország a saját lábán megállni, a magyar érdek viszont az, hogy sose legyen közös határunk Oroszországgal, ezért mi érdekeltek vagyunk Ukrajna boldogulásában, de azt nem akarja a miniszterelnök, hogy belerángassanak minket feleslegesen egy oroszellenes koalícióba.

"Nem véletlen hagytam ki Ausztriát a felsorolásból." Nem szokott hozzá Orbán, hogy az osztrák kancellár ilyen kemény szavakat intéz a magyarokhoz. A magyar miniszterelnök nem sértheti meg a kancellárt, hiszen azzal az osztrákokat bántaná, ugyanakkor a külügyminiszter feladata, hogy tudassa valamilyen módon a szomszédos állammal, nem lehet a magyarokkal mindent megcsinálni - utalt Szijjártó tavalyi megjegyzéseire.

Orbán Viktor beszélt még a brit reformokról: szóba sem kerülhet, hogy a magyarokat negatív változás érje, az ingázókat nem érintik a változások. "Bicskanyitogató" azonban az a hozzáállás, ahogy a közép-európai országokat kezeli a fejlett Nyugat - utalt arra a miniszterelnök, hogy nemrég belengették a szankciókat Magyarországgal szemben. Orbán Viktor szerint a támogatási alapokkal nem csak mi járunk jól, hanem a támogató országok is komoly bevételt remélhetnek ettől.

Legutóbb tavaly szeptemberben tartottak nagyköveti értekezletet, akkor Orbán Viktor azt mondta: erkölcsi okból kéri a bevándorlókat arra, hogy ne jöjjenek Magyarországon keresztül Európába, a magyar kormány ugyanis nem tud felelősséget vállalni azért, ami az útjuk során történik velük. Orbán Viktor több mint egyórás előadásában szinte kizárólag a bevándorlási helyzetről szólt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG