2p
A miniszterelnök szerint mindent meg kell tenni azért, hogy továbbra is állami kézben maradjon az áramár szabályozása.
Orbán Viktor miniszterelnök 2016. december 2-án a Magyar Rádió stúdiójában. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Kitanultunk, hogy minek mi a következménye - mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban péntek reggel. A kormányfő szerint tiszta célokat határoztak meg a béremeléssel és járulékcsökkentéssel kapcsolatban, “bátran és egyenesen” fogalmaztak. Azt kérték a versenyszférától, hogy tűzzék ki célul a béremelést. Orbán hisz abban, hogy az adócsökkentés növeli a versenyképességet, a béremelés pedig a munkaerő minőségének javulását hozza. “Aki akar, az ma valamilyen munkát talál Magyarországon” - fogalmaz a kormányfő azzal kapcsolatban, hogy 2010-ben 12 százalék, mára pedig 4 százalék körül a munkanélküliség. Szerinte már nem az a kérdés, hogy lehet-e dolgozni, hanem, hogy megéri-e dolgozni.

Számos gonddal kell még megküzdeni, de 1990 óta most a legbiztatóbb a helyzet. Orbán Viktor szerint nem a szerencse és nem a külső erők tették lehetővé az alacsony államadósságot, a béremelést és az adócsökkentést. A kormányfő nem említi az európai uniós forrásokat, amelyekre leginkább támaszkodnak a hazai vállalkozások. Nagyobb nyugdíjemelést tervez a kormány, csökkenő munkanélküliségre számít és növekvő otthonteremtési kedvre.

Harc az EU-val: visszatér a rezsidémon?

A kormány nem hagyja, hogy Brüsszel elvegye az áramár állami szintű meghatározásának jogát, azaz a hatósági árszabályozás kivezetését. Orbán szerint a verseny nem az áramár csökkenéséhez vezetett Európában, hanem ellenkezőleg. Ezzel újabb front nyílik az EU és Magyarország között.

“Németországot részben tiszteljük...de nem azonos az egész világgal” - mondta Orbán arra vonatkozóan, hogy megkezdődött a déli nyitás is az exporttal.

Óriási segítség Orbánnak az, hogy az Alkotmánybíróság vizsgálja, hogy Magyarország és az EU viszonyában hogyan határozható meg a szuverenitás. Orbán szerint az alaptörvény szerint kötelessége a kormánynak a magyar érdeket védenie. Azon országok vezetőinek, akik támogatják a kötelező betelepítési kvótát, meg kell érteniük, hogy a nép ezt nem akarja, és “Petőfi óta tudjuk, hogy azért a víz az úr”. Demokratikusan kell eljárni és meghallgatni a nép hangját.

A török kapcsolatokról Orbán elmondta, hogy érdekünk egy stabil és erős kormány, amely fenn tudja tartani a rendet.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Összeült az EKB, de a kamat ezt meg sem érezte
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 16:46
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
Makro / Külgazdaság Elképesztő csúcsokat döntött az üzleti és főleg a fogyasztói bizalom idehaza
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 12:57
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – a EU támogatásával és módszertanával végzett – felmérése szerint, júliusban a fogyasztók és az üzleti szféra hangulata egyaránt javult. A várakozások összefoglaló jelzőszáma, a GKI konjunktúra indexe szűk három ponttal emelkedett az előző hónaphoz képest, s így négy és féléves csúcsára ért fel.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: újabb tengeri folyosó lehetetlenült el
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 12:12
Nem futnak be hajók az ukrán fekete-tengeri kikötőkbe, miután a hajótulajdonosok felfüggesztették szállításaikat az orosz támadások veszélye miatt – közölte szerdán az ukrán mezőgazdasági miniszter, Tarasz Viszockij.
Makro / Külgazdaság Fontos döntés előtt áll az eurózóna, erre figyelnek ma a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 11:18
Érkezik az Európai Központi Bank (EKB) júliusi kamatdöntése. 
Makro / Külgazdaság Nagyot ugrott az európai kulcságazat, ez már a kilábalás jele?
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 10:59
Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése, miközben tovább nőtt az elektromos és a hibrid meghajtású modellek iránti kereslet, a benzines és dízelüzemű autók értékesítése pedig visszaesett – közölte csütörtökön az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (ACEA).
Makro / Külgazdaság Élőben az MNB-alapítványos nyomozásról – ma délután kérdezheti Ligeti Miklóst a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 08:17
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Ismét elszabadult az olajpiac, ez áll a háttérben
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 06:59
Az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen – közölte szerdán a Középső Parancsnokság (CENTCOM). Eközben a jemeni húszi felkelők csütörtökön bejelentették, hogy rakéta- és dróntámadást hajtottak végre két szaúdi olajszállító tanker ellen a Vörös-tengeren.
Makro / Külgazdaság Átlépte a 150 ezres álomhatárt az Ausztriában dolgozó magyarok száma
Kollár Dóra | 2026. július 23. 05:44
A nyári szezonban tovább nőtt a kint dolgozók száma.
Makro / Külgazdaság A nap képe: nem egyedül vonatozott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 15:49
A miniszterelnök Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel közösen szállt fel egy menetrendszerinti vonatra.
Makro / Külgazdaság Sokkoló adatot közölt a Pénzügyminisztérium a hiányról
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 12:52
Június végén a hiánycél 80,2 százalékát érte el a központi alrendszer deficitje.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG