1p
A magyar kormányfő levélben kérte az Európai Bizottság elnökét, hogy sürgesse a Magyarországgal és az IMF/EU közötti „elővigyázatossági pénzügyi megállapodásról szóló tárgyalások” megkezdéséhez szükséges intézkedéseket.

Az IMF úgy tűnik csak akkor hajlandó tárgyalni Magyarországgal, ha az Európai Bizottság zöldágra vergődik a kormánnyal. Egyelőre a január 17-én megindított 3 kötelezettségszegési eljárásból kettőt új szintre léptetett Brüsszel, míg az MNB-vel kapcsolatos eljáráshoz újabb dokumentumokat kért be Budapesttől. A kormánynak nem sikerült eddig meggyőznie a Bizottságot, most egy hónapja van arra, hogy reagáljon az adatvédelmi ombudsman ügyére valamint a bírák korai nyugdíjazására (előbbi ügy kapcsán már elkészült egy törvénymódosítás).

Át kell írni az alkotmányt is?
A magyar kormánynak az alaptörvényt is módosítania kell az Európa Tanács Velencei Bizottságának igazságügyi reformunkról szóló véleménye szerint - olvasható ki a hvg.hu birtokába jutott tervezetből. A Bizottság 10 ügyben vizsgálódik Magyarország ügyében.

Orbán Viktor emlékeztetette rá Jose Manuel Barrosót, hogy a nemzeti bank ügyében már megkezdődött a törvénymódsoítás előkészítése, ezt amúgy korábban Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter is jelezte már az EKB elnökének korábban.

„Tudatában vagyunk annak, hogy a Bizottság más kérdéseket is felvetett, melyeket a pénzügyi megállapodás előfeltételeként jelölt meg. Biztosíthatom, hogy a Bizottság egyes szolgálatai által felvetett kérdésekkel a magyar hatóságok foglalkozni fognak” – olvasható a levélben.

Tanulmányozzák
Figyelmesen tanulmányozza az Európai Bizottság azt a levelet, amelyet Orbán Viktor kormányfő nemrégiben küldött a testület elnökének, José Manuel Durao Barrosónak.

Pia Ahrenkilde Hansen a bizottság szóvivője közölte, hogy a levelet is annak a folyamatos párbeszédnek a keretében kezelik, amelyet az uniós végrehajtó testület és a magyar hatóságok folytatnak a januárban indított kötelezettségszegési eljárásokhoz kapcsolódva.

Az előkészítő konzultációk eredménye alapján elindul az érintett magyar jogszabályok módosításának folyamata, és a módosító javaslatokat még aznap benyújtják az Országgyűlésnek. „Meggyőződésünk, hogy a módosításokkal a Reding alelnök levelében megfogalmazott aggodalmakra és a felvetett kérdésekre egyaránt kielégítő válaszok születnek” – hangsúlyozta Orbán Viktor.

A magyar kormányfő egyúttal abban is az Európai Bizottság elnökének együttműködését kérte, hogy történjenek meg a szükséges intézkedések a Magyarországgal kötendő elővigyázatossági pénzügyi megállapodásról szóló tárgyalások megkezdése érdekében, hogy ezzel is „megelőzzék a szükségtelen késlekedést”.

A magyar kormányfő levélben kérte az Európai Bizottság elnökét, hogy sürgesse a Magyarországgal és az IMF/EU közötti „elővigyázatossági pénzügyi megállapodásról szóló tárgyalások” megkezdéséhez szükséges intézkedéseket.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Már hivatalos, hogy megvárja az új kormányt a magyar ipar a felfutással
Imre Lőrinc | 2026. április 8. 16:06
A vártnál jóval erősebb januári teljesítmény után februárban ismét csalódást keltett a magyar ipar. Ráadásul a közel-keleti háború okozta energiaárrobbanás hatásai még nem is látszódtak meg a visszaesésben. Ha minden jól alakul – és a feltételes mód itt duplán indokolt –, akkor 2026-ban talán véget érhet az ipar három éve tartó vesszőfutása.
Makro / Külgazdaság Ez a szektor még hónapokig érezheti a Hormuzi-szoros lezárásának hatásait
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 13:36
Sokáig tarthat, míg helyreáll az ellátás.
Makro / Külgazdaság Nálunk kérdezhet is Somogyi Zoltántól – élő adás a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 13:16
A Political Capital szociológus alapítójával való beszélgetést fél 2-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság A turkálókban sokkal jobban nőtt a forgalom, mint az élelmiszerboltokban
Vámosi Ágoston | 2026. április 8. 12:21
Nem tud lépést tartani a fogyasztás a reálkeresetek növekedési ütemével, összesítve az élelmiszerboltokban volt a legkisebb a bővülés az egy évvel ezelőttihez képest. Ezek a fő megállapításai az elemzőknek a KSH februári kiskereskedelmi adatait nézve.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lesz-e tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 11:38
A védett ár természetesen marad.
Makro / Külgazdaság A Tisza győzelme mára piaci konszenzussá vált?
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 10:54
A befektetők számára a legrosszabb forgatókönyvet egy vitatott választási eredmény jelentené. 
Makro / Külgazdaság Kijózanító adat jött a magyar iparból
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 08:50
Az előző év azonos időszakához képest 1,5, az előző hónaphoz viszonyítva 1,8 százalékkal csökkent az ipari termelés februárban Magyarországon – közölte első becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Pedig januárban a kiigazított adatok szerint még éves alapon is 0,3 százalékkal bővült az ágazat teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem az élelmiszerek húzták a magyar kiskereskedelmet februárban
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 08:30
Az élelmiszer jellegű vegyes üzletek forgalma 4,1 százalékkal bővült, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 4,3 százalékkal csökkent.
Makro / Külgazdaság Várható volt, de akkor sem jött jókor ez az adat a kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 08:30
Az infláció gyorsult, a februári 1,4-ről márciusra 1,8 százalékra, ami alapvetően annak köszönhető, hogy a tavaly március 17-én bevezetett árrésstop levitte a bázist.
Makro / Külgazdaság Még 4 nap a választásokig! Ma élőben kérdezhet Somogyi Zoltántól
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 07:36
A Political Capital szociológus alapítója a szokásosnál két órával korábban, 13:30-kor lesz a Klasszis Klub Live vendége. Akit ezúttal sem csak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG