2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az informális EU-csúcsot sajtótájékoztató zárja.

A magyar miniszterelnök megszólalásának kezdetén elítélte az amszterdami zavargásokat, amelyek keretében izraeli fociszurkolókat támadtak meg a holland fővárosban. Hangsúlyozta, örül, hogy mindenki elfogadta a meghívást az informális ülésre, és megtiszteltetés számára, hogy az EU vezetőit is vendégül látták.

Kiemelte, közismert, hogy vannak az Európai Bizottság és Magyarország közt súlyos politikai konfliktusok, de most Ursula von der Leyen vendégként érkezett, és szavai szerint „a vendégnek kijár az udvarias fogadtatás és tisztelet”. A magyar miniszterelnök szerint az informális ülésen nem volt éles vita, azokat majd „megvívják Brüsszelben”.

Kijelentette, a versenyképesség kérdésében teljes volt az egyetértés, a magyar elnökség is erre fókuszált, és elfogadtak egy közös dokumentumot, ami a középpontba állítja a kérdést.

A Budapesti deklarációban a felek egyszerűsítési forradalom végrehajtását fogadták meg, így többek közt csökkentének a jelentési kötelezettségek számát. Hozzátette, 2030-ra az európai GDP 3 százalékát kutatás-fejlesztésre fordítják, tőkepiaci unió lesz.

Orbán Viktor egy európai védelmi ipari bázis létrehozásáról is beszélt, valamint versenyképességi tesztek lesznek.

Az arra vonatkozó kérdésre, hogy mik a magyar elnökség további tervei, úgy fogalmazott, hogy van még pár meglepetés, de most nem erről akar beszélni.

Mi a helyzet Trumppal?

Az arra vonatkozó kérdésre, hogy keveredhet-e Európa kereskedelmi háborúba Amerikával, Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy kemény tárgyalásokra számít Donald Trumppal, amelyeken ki kell állniuk majd magukért, de „ha elég jók vagyunk, jó megállapodást tudunk kötni”.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nincs mese, árat emelhetnek a benzinkutak
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 09:48
Az olajár miatt történik minden.
Makro / Külgazdaság Lantos Csaba szerint nagyon megéri Putyinnal üzletelni
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 07:46
Az energiaügyi miniszter az orosz gáz áráról is beszélt.
Makro / Külgazdaság NATO 5 százalék: óriási blöff vagy sorsfordító elhatározás?
Litván Dániel | 2025. július 9. 05:41
Mindenki reszkethet majd Európától, ha a NATO-tagállamok elkezdik önteni a pénzt a védelmi képességeikre? Vagy megint csak szép szavakat hallhattunk, a valóság pedig más lesz?
Makro / Külgazdaság Ez feszes munkaerőpiac? Több mint egy évig is tarthat az álláskeresés
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 16:21
A GKI havi rendszerességű felmérései szerint a cégek foglalkoztatási hajlandósága 2025 első hónapjaiban elbizonytalanodást mutat.
Makro / Külgazdaság Összekaparta a pénzt a kormány: többlettel zárt a költségvetés
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 12:09
Számottevő többlettel zárt júniusban a központi költségvetés: ebben a hónapban 200 milliárd forint összegű osztalékbevétel érkezett a költségvetésbe, részben a Szerencsejáték Zrt-től, részben pedig a Corvinus Zrt-től. Ezen túlmenően jelentős, 100,6 milliárd forint társasági adó befizetés érkezett be a hónap végéig.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek érkeztek az orosz gazdaságról
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 12:03
Az orosz költségvetés hathavi hiány a GDP 1,7 százaléka volt, elérte az éves tervezettet – áll a pénzügyminisztérium keddi jelentésében.  
Makro / Külgazdaság Bejött Trump számítása a németeknél: visszaesett az export
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 11:10
Az export és az import vártnál nagyobb csökkenése mellett májusban növekedett Németország külkereskedelmi többlete a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden publikált előzetes adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagy Mártonék megmagyarázzák: emiatt nő megint az infláció
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 09:07
A Nemzetgazdasági Minisztérium a második hónapja ismét emelkedő éves infláció láttán azt írta: folytatódik a harc az indokolatlan áremelésekkel szemben.
Makro / Külgazdaság Bumerángot dobott el az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 08:30
Az adatok szerint nem hatott, hogy a március közepétől még csak az élelmiszerekre érvényes árrésstopot május végétől kiterjesztették a háztartási cikkekre is.
Makro / Külgazdaság Halmozza a devizát a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 08:18
Kína devizatartaléka, amely a világon a legnagyobb, júniusban további 32 milliárd dollárral, 3317 milliárd dollárra, 2015 decembere óta legmagasabb szintre emelkedett – áll a kínai központi bank jelentésében – írja az MTI.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG