Arról tegnap értesült az ország és a világ Orbán Viktor egy újságírói kérdésre adott válaszából, hogy jövő év elején, "valahol Oroszországban" egyeztetnek majd személyesen Vlagyimir Putyinnal. Hozzátette: a magyar kormány normális viszonyra törekszik Oroszországgal, az orosz-ukrán konfliktusban pedig két szempontot tart szem előtt: a lengyel és az uniós álláspontot.
A magyar miniszterelnök és az orosz elnök rendszeresen, általában évente egyeztet egymással négyszemközt. Legutóbb ugyanakkor 2019 októberében találkoztak Budapesten – a tavalyi és az idei találkozó elmaradását a Covid-helyzettel magyarázta a magyar és az orosz kormány.
Miről fognak tárgyalni?
Az orosz-magyar politikai és gazdasági kapcsolatokra rálátó szakértő forrásunk elmondta, hogy kiemelt téma lesz a paksi erőmű bővítésének ügye.
Az orosz fél rendkívül elégedetlen a projekt elhúzódásával és a magyar kormány oligarcháinak pénzkifolyatási dinamikájával. Forrásunk szerint ez volt a fő megbeszélnivalója a Roszatom vezérének, Alekszej Lihacsovnak, akit december 17-én még Orbán Viktor is fogadott a Karmelita kolostorban.
Forrásunk szerint a 2014-ben megkötött Paks II.-szerződés finanszírozási része tarthatatlan, mivel az alapanyagok – beton, acél – világpiaci drágulása miatt a pénzügyi keretet legalább a kétszeresére kell emelni. Emellett a forint jelentős gyengülése az euróval szemben – amely mellett a szerződés megköttetett – is jelentős költségnövelő tényező. Mindez akkor, amikor Magyarországon már ikerdeficit alakult ki és az államadósság enélkül a gigaprojekt nélkül is dinamikusan emelkedik.
Azt már mi tesszük hozzá, hogy minden atomerőmű-építésnél az időbeli csúszás a költségnövekedés elsődleges forrása. Márpedig a hazai kormányzat által hevesen tagadott költségnövekedést az orosz részről a projektet vezető Alekszandr Merten már egyértelműen jelezte is egy novemberi interjújában.
Szakértő forrásunk nevetségesnek nevezte a magyar miniszterelnök legutóbbi megszólalását a paksi projekt ügyében, amelyben 2029-2030 körülre tette a Paks II. áramtermelése megkezdésének időpontját. Orbán Viktornak a jövő év elején Putyinnal egy új határidőt kell letárgyalnia – tette hozzá. A forrásunk szerint Moszkva joggal dühös a projekt elhúzódása miatt, mivel alapvetően megrendelőként a magyar fél nem biztosította a projekt indulásának a feltételeit, de eközben folyamatosan Brüsszelre mutogatott.
Érdemes volt-e?
A fentiek fényében is fel kell tenni a kérdést: hogyan befolyásolta a közállapotainkat az a tény, hogy a magyar miniszterelnök 2010 óta tudatosan közelebb vitte hazánkat Oroszországhoz? Euroatlanti szövetségeseink már évekkel ezelőtt aggodalommal figyeltek fel arra, hogy egy, önmagát a törvények fölé helyező és az intézményeket kiüresítő magyar politikai kaszt nem a jogállam és átláthatóság, hanem a közép-ázsiai közállapotok felé navigál egy szövetséges országot.
Orosz információs hadviselés
Moszkvának napjainkra sikerült meggyengítenie a Budapest és Brüsszel közötti viszonyrendszert is. A Kreml az információs hadviselés keretében Grúziától a Baltikumig és Ukrajnától Magyarországig próbálja aláásni a polgárok bizalmat az euroatlanti integrációban és démonizálja a civil szervezeteket. Ezen országok közül viszont Magyarország az egyetlen, ahol a kormány a magáénak is vallja az orosz narratívát.
Csőd és feljelentés
Egy másik projekt is éveken keresztül közelítette hazánkat a közép-ázsiai közállapotokhoz „Hazaárulás megalapozott gyanújával” 2018 őszén tett feljelentést a Legfőbb Ügyészségen ismeretlen tettes ellen a letelepedési kötvénybiznisz miatt Mirkóczki Ádám, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának akkori, jobbikos elnöke. Emellett kezdeményezte az eddig kiadott tartózkodási és letelepedési engedélyek felfüggesztését. Az orosz hírszerzés főnökének, Szergej Nariskinnak a fia is letelepedhetett hazánkban, de pénzért bebocsáttatást kapott egy olyan Kreml-közeli üzletember, akit a kinti sajtó egy maffiacsoport vezetőjeként ismer.
Márpedig ahogyan Rácz András történész, Oroszország-szakértő fogalmaz:
„Illúzió abban reménykedni, hogy egy NATO-tagországot, amely az Egyesült Államok szoros katonai szövetségese, Moszkva ne az ellenséges szövetségi rendszer részeként kezelne, emiatt sem reális – még akkor sem, ha a lakosság nagy része pártolná – a Magyarországot hídszerepben elképzelő budapesti külpolitika. Bár Oroszország továbbra is pénzt keresne a Nyugattal való kereskedelmi együttműködésből, ehhez nincs szüksége közvetítői szerepre áhítozó kisállamokra – annál inkább az EU és a NATO koherenciáját belülről aláásni képes vakondra.”
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el)
