2p

Kétnapos vitát követően az északmacedón parlament megszavazta a Hrisztijan Mickoszki vezette konzervatív kormány kinevezését vasárnap késő este Szkopjéban.

Az új kormányra a 120 tagú képviselőház 77 politikusa szavazott igennel és 22 nemmel. A parlament ülését azonban meg kellett szakítani néhány órára, mert az ítéletidő miatt áramkimaradás volt a képviselőház épületében - írja az MTI. 

A május 8-i választást a konzervatív Belső Macedón Forradalmi Szervezet-Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) nyerte meg, a 120 fős törvényhozásban 58 helyet szerzett. Az eddig kormányzó baloldali Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) 18 képviselőt delegálhatott a parlamentbe. A legnagyobb albán nemzeti kisebbségi párt, a Demokratikus Unió az Integrációért (DUI) 19, míg a másik albán koalíció, amely a VLEN (Megéri) nevet viseli, 13 parlamenti helyet szerzett. Két kisebb párt is bejutott a parlamentbe: a baloldali Levica (Baloldal) és a jobboldali A mi Macedóniánkért mozgalom (ZNAM) is hat helyet szerzett a törvényhozásban. A VMRO-DPMNE a VLEN-nel, valamint a ZNAM-mal lépett koalícióra - közölte Hrisztijan Mickoszki. A kormánykoalíciónak így 78 képviselője van a 120 tagú parlamentben. A VMRO-DPMNE korábban 2006 és 2016 között vezette az országot.

A 24.hu pedig arról írt, hogy Hrisztijan Mickoszki tervei között a nagy infrastrukturális projektek befejezése, illetve újak megkezdése is szerepel, legfőbb célként az Ohrid és Kicsevo közötti autópálya megépítését nevezte meg. Ez a projekt évtizedek óta szerepel az egyes kormányok tervei között. Emellett további nagyberuházásokat, valamint a Salzburgot Szalonikivel összekötő európai vasúti folyosó észak-macedóniai részének kiépítését és decentralizációt, illetve az önkormányzatok fejlesztését jelentette be az új miniszterelnök. Ezekre a projektekre legalább részben Magyarország adhat hitelt, ami a rendszerváltás óta kihelyezett legnagyobb állami hitel lehet. A VMRO és a Fidesz kifejezetten jó kapcsolatot ápolnak egymással.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:06
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank – tudatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken.
Makro / Külgazdaság Megint a Távol-Keleten kalapozik a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:01
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény („pandakötvény”) kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére – olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
Makro / Külgazdaság Kiderült: egyáltalán nem kuriózum a magyar építőipar magára találása
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:56
Az euróövezetben is nőtt az ágazat termelése májusban.
Makro / Külgazdaság Ez se gyakori: azonos irányba mozgunk a románokkal
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:38
Nemcsak a magyar építőipari termelés nőtt májusban, hanem keleti szomszédainké is.
Makro / Külgazdaság Porszem került a svájciak precíz gépezetébe
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:11
Óraexportjuk 5,6 százalékkal csökkent júniusban.
Makro / Külgazdaság Kíváncsi, hogy olcsóbban vagy drágábban tankolhat hétvégén?
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:56
Ha a nagykereskedőkön múlik, akkor ugyanannyiért, mint pénteken.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Kárfelmérés és kárbecslés Trump vámemeléseinek három hónapja után
Bod Péter Ákos | 2025. július 18. 05:44
Az amerikai elnök januári beiktatása után eltelt időben nem lett Ukrajnában béke, a palesztin ügy sem oldódott meg – de ezen nem csodálkozhatunk. Ám a nagy amerikai vámemelés sem a megígért módon zajlott le. Legfeljebb az első felvonást láttuk, és nem tudni, műsor-e a műsor. Kétrészes kamaradarab vagy öt felvonásos királydráma? Mintha még nem lenne megírva a szövegkönyv. Lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár írása.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor megmagyarázta, miért dadogott Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 19:29
A miniszterelnök egy interjúban arról is beszélt, mikor lesz látható a repülőrajt.
Makro / Külgazdaság Micsoda hét: újabb árcsökkenés jön a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:27
A héten már másodjára megy lejjebb az egyik üzemanyagfajta ára. 
Makro / Külgazdaság Minden oka megvan, hogy jókedve legyen a Morgan Stanley-nek
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 18:03
A Morgan Stanley, az egyik legnagyobb amerikai bank a vártnál nagyobb második negyedéves nyereségről és bevételről számolt be szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG