Az eurózónát próbára tevő és egyben vonzerejét megtépázó görög válság árnyékában most egyre több európai vezető említi meg azt, ami sok szakembernek, sőt laikusnak is nyilvánvaló volt: nem működik egy valutaunió közös pénzügyminisztérium és költségvetés nélkül.

A tervek

A kérdésben a leghatározottabban Wolfgang Schauble német pénzügyminiszter nyilatkozott, teljesen érthetően, miután a zóna legnagyobb gazdaságának pénzügyminisztereként ő a zóna kvázi pénzügyminisztere is. De a francia elnök és a korábbi olasz miniszterelnök, Mario Monti is felvetette a kérdést.

Most úgy hangzottak el a felvetések, hogy kellene egy közös pénzügyminisztérium és egy közös költségvetés, esetleg egy közös parlament. Ez, ha minden igaz, azt jelentené, hogy a tagországok költségvetésének egy része, vagy inkább adóbevételének egy része átkerülne a közösbe, valahogy úgy, ahogy Amerikában is megoszlanak az adóbevételek az adott állam és a szövetségi állam, nagyobb városok esetén még a város között is.

Szövetségi államok

Csakhogy míg ott mindez egy országon belül történik, ahol az államok nem jelentenek nemzeteket, ezért a hagyományos értelemben vett szuverenitásról sem lehet beszélni. És ez lényeges eltérés: egy texasi vagy arizonai polgár nemigen hőbörög azért, hogy a legfontosabb kérdésekben Washingtonból diktálnak neki. Ő elsősorban amerikai, a helyi kötöttsége alig nagyobb, mint mondjunk nálunk egy megye lakosának.

Így aztán természetes, hogy van az egyes városoknak, az egyes államoknak költségvetése, és a legfontosabb mégiscsak a szövetségi államé. Ugyanúgy, ahogy nálunk is van a települési, megyei, fővárosi, kerületi önkormányzatoknak költségvetése. És igaz ugyan, hogy ők is el tudnak adósodni valamelyest, de miután nem önálló nemzetközi jogi alanyok, sokkal kevésbé jutnak óriási összegekhez. Nem bocsátanak ki államkötvényeket, nem fordulhatnak az IMF-hez hitelért.

Így aztán az eladósodásuk is limitált, ritkán áll elő olyan helyzet, hogy az adott ország költségvetését túlzottan megterhelje a kimentésük. Ugyan most Puerto Rico ilyen helyzetbe került, de ott különleges státusról van szó: mint az USA társult állama, nem tökéletesen része Amerikának, így nemzetközi jogilag valamennyire különálló országnak is tekinthető.

Szuverén államok közössége

Az eurózóna viszont független, szuverén államok közössége. És itt jön a bökkenő: közös valutájuk van, ami egyszerűen nem fér össze ekkora szuverenitással. Lehetetlen úgy közös valutát használni, hogy egy tagállam egyedül annyira el tudjon adósodni, hogy az egész zónának fájdalmassá válhat. Így elkerülhetetlen, hogy a jövőben a zóna valamiképpen ne korlátozza a tagállamok túlköltekezését és eladósodását.

Erre a leginkább egy olyan közös pénzügyminisztérium, adott esetben közös kormányzat lenne alkalmas, amely képes a tagállamok teljes költségvetése fölött kontrollt gyakorolni. Ez nem azt jelentené, hogy beleszólna az egyes kiadási és bevételi tételekbe, hisz ez már valóban a szuverenitás teljes feladását jelentené. Elég lenne, ha a közös szerv jogai addig terjednének, hogy a tagállamok költségvetési hiánya egy meghatározott szintet ne léphessen túl, és csak akkor avatkoznának be közvetlenül, ha ez mégis bekövetkezik.

Miről kéne lemondani?

A tagállamok a belépéskor vállalták, hogy lemondanak az önálló monetáris politikáról. Azonban azt kezdetben nem vállalták, hogy valamilyen szinten fiskális politikájukat is rendeljék alá a közösségeknek. Pontosabban elméletben vállalták, de nem volt sem szándék, sem eszköz ennek betartatására. Az viszont talán elvárható a tagállamoktól, hogy ne költekezzenek túl, ill. ilyen veszély esetén tűrjék a közös kormányzat beavatkozását.

A mostani tervből nem látszik, hogy ezt megoldaná-e. Ha csak egy külön közös költségvetés lenne, kérdés, hogy a nemzeti költségvetések megmaradó részénél mi lenne a garancia arra, hogy nem következik be a túlköltekezés és az eladósodás. Persze egy választott parlament és közös kormány adna a szervezetnek olyan legitimitást, ami által könnyebben elfogadják a tagok ezen szabályok betartását és betartatását.