2p

Érdekesek lesznek a skót függetlenségi tárgyalások.

Humza Yousafot választották a Skót Nemzeti Párt (SNP) elnökének hétfőn – írja a BBC, a politikus ezzel valószínűleg kedden Skócia miniszterelnöki posztját is megkapja. A politikus eddig a skót egészségügyi miniszteri pozíciót töltötte be. Az eddigi skót kormányfő, Nicola Sturgeon február 15-én jelentette be teljesen váratlanul, hogy távozik az SNP éléről és így a skót miniszterelnöki tisztségből is.

A 37 éves Yousaf így az országrész eddigi legfiatalabb, egyben első ázsiai (konkrétan pakisztáni) származású miniszterelnöke lesz, aki büszkén vállalja muzulmán hitét is. A BBC idéz egy SNP politikust, aki szerint ezzel ismét „áttört egy üvegplafon”.

Humza Yousaf a vezetőválasztás eredményének hétfői ismertetése utáni első beszédében hitet tett Skócia függetlenné válása mellett. Úgy fogalmazott: a függetlenség ügyének „az ajtókon bekopogtatva” lehet megnyerni az embereket, az SNP ezért új, a választókat közvetlenül megszólító kampányt indít.

A Skót Nemzeti Párt újonnan megválasztott vezetője nem jelölt ki céldátumot a függetlenné válásra, de úgy fogalmazott, hogy „mi leszünk az a nemzedék, amelyik elnyeri Skócia függetlenségét”.

Yousaf hangsúlyozta: Skócia európai nemzet, és vissza akar térni az Európai Unióba.

Skóciában a 2014-es sikertelen függetlenedési kísérlet és a 2016-os brit Brexit-szavazás után újra felvetődött, váljanak külön az Egyesült Királyságtól, így ők ismét az EU tagjai lehetnének. A választás pikantériáját az adja, hogy Yousafnak így az indiai származású, hindu vallású brit miniszterelnökkel, Rishi Sunakkal kell majd tárgyalóasztalhoz ülnie.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Infláció a kutakon, még drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 10:32
A héten szombaton tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Aggasztó jelek: gyengélkedik a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:29
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított júliusi értéke: 50,7.
Makro / Külgazdaság Volt jegybankelnök: Jobb az óvatosság
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:05
Bod Péter Ákos a hitelezési folyamatokat mutatta be közelebbről.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor élőben jelentette be: két új akcióterv jön
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 08:47
Az állami médiában beszélt a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Megdöbbentő adatot közölt a KSH a lakásépítésekről
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 08:33
Nagyon kevés új lakás épül, főleg vidéken.
Makro / Külgazdaság Mit ártott Donald Trumpnak a szélenergia?
Litván Dániel | 2025. augusztus 1. 05:59
Elképesztő állításokkal támadta a szélenergiát az amerikai elnök még az Ursula von der Leyennel folytatott vámtárgyalásokon is. De mi igaz abból, amit mond, és miért zavarják ennyire a szélerőművek?
Makro / Külgazdaság Elkapkodják a munkásokat az euróövezetben
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 15:28
Júniusban az előző havival megegyező rekordalacsony szinten maradt a munkanélküliségi ráta az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése alapján.
Makro / Külgazdaság Tolonganak az új uniós hitelért az országok – vajon Magyarországnak jut belőle?
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 10:59
Nem biztos, hogy elég lesz a 150 milliárd eurónyi védelmi hitelkeret.
Makro / Külgazdaság Újabb adat érkezett a KSH-tól, az euró drágulása itt is meglátszott
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 08:30
Az előző hónaphoz képest belföldön drágábban, külföldön olcsóbban értékesítettek a magyar termelők, idén 7,4 százalék eddig az áremelkedés.
Makro / Külgazdaság Dél-Korea azt kapta jutalmul, amit az unió büntetésből, Brazíliában foghatják a fejüket – vámháborús fordulatok
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 08:09
Megállapodás született Dél-Koreával, Brazíliának viszont odacsaptak Trumpék, a rézkereskedelemről és a postai küldeményekről is döntöttek.Így áll a vámháború csütörtök reggel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG