3p
Hetek óta tart az orosz beavatkozás Szíriában, és most az illetékesek elismerték, hogy kicsit komolyabbak a célok, mint néhány terrorista csoport ellen küzdeni.

A tapasztalat és a célok

Orosz hivatalos szervek elismerték, hogy a hadjárat célja hozzásegíteni  Aszadot ahhoz, hogy minél több területet visszaszerezzen egykori országából. És ezt nem azért teszik, mert Aszad annyira szimpatikus volna, hisz ők sem tagadhatják, hogy egy tömeggyilkos diktátor, hanem abból indulnak ki, hogy senki más nem képes erre a feladatra, már ha nem akar egy külföldi hatalom óriási hadsereggel beszállni.

Ez azt jelzi, hogy az oroszok tanultak mind az amerikaiak hibáiból, mind a saját korábbi afgán baklövéseikből. Ott egy a hatalmat megtartani képtelen, reménytelen rezsimet támogattak, ráadásul úgy, hogy Amerika beszállt a szemközti oldalon, és mindenkit támogatott, aki az oroszok által támogatott kormány ellen volt.

Most viszont a legfőbb és legnagyobb ellenség az iszlám állam nevű képződmény, amely Amerikának és gyakorlatilag mindenki másnak is ellenség, ezért eszük ágában sincs az oroszokkal szembe helyezkedni, sőt örülnek, hogy valaki vállalja a nehéz feladatot, még ha ennek vannak is egyéb következményei.

Kockázat/hozam arány

Putyin pedig felmérte a kockázat/hozam arányt: a kockázat az, hogy beleragadnak, mint egykor az afgán mocsárba, a hozam pedig az, hogy visszaszerzik szuperhatalmi státuszukat, és a térségben nem csak a háborút, de a békét is ők diktálják majd, átvéve az Egyesült Államoktól ezt a szerepet. Putyin egyébként időtávot is vázolt: egy évre tervezi a hadműveletek időtartamát.

Az oroszok egyébként úgy tartják, hogy a legtöbb ellenzéki harcoló fél terrorista csoport, nemigen akad köztük olyan mérsékelt erő, aki képes lenne a szunnita területek kormányzására. Amerika pedig azt az elvet követte, hogy támogat valakit, aki majdcsak legyőzi az összes többit, de hát ez nyilvánvalóan irreális cél. Moszkva azt mondja, Aszad, még ha maga a főgonosz is, az egyetlen, aki képes legyűrni a még rosszabbat, az iszlám államot, és ezt Amerika végül kénytelen elfogadni.

Az orosz célok sorrendeje: Szíria nyugati részén legyőzni a számtalan kisebb csoportot, köztük azokat is, akiket Amerika támogatott, és ha ez megvan, nekimenni az ország keleti felét uraló iszlamista államalakulatnak.

Kerrynek is megmagyarázzák

Egy orosz kormánytanácsadó szerint a terrorista meglehetősen széles fogalom, és ha elkezdenek a viszonylag kisebb terület számtalan csoportja között válogatni, akkor lehetetlenné válik a fő célkitűzés, az uralom visszaszerzése az ország nagyvárosai és fontosabb ellenőrzési pontjai felett.

Kerry amerikai külügyminiszter attól tart, hogy az oroszokat csak Aszad megsegítése érdekli, és ez még több dzsihadistát fog odavonzani. Ezzel az érveléssel az a gond, hogy az oroszoknak elég kétes eredmény lenne, ha csak egy kicsit erősödne meg Aszad, és vele szemben ottmaradna egy nagy ellenséges terület. Eredményre csak akkor jutnak, ha minden ellenséges erőt elűznek, mindent visszafoglalnak, esetleg még Irak szunnita részeit is.

Az oroszok számítottak rá, hogy Amerika ellenezni fogja az akciót, ezért folyamatosan tájékoztatják őket és tárgyalnak velük, így elkerülhetők a félreértések és az esetleges incidensek. Kerry elmondta, hogy a békefolyamatba szeretnék majd bevonni Jordániát, Törökországot és Szaúd-Arábiát is. Ez amúgy is elkerülhetetlen, hisz a szunnita lakosságú területeken olyan rendezést kell elérni, amihez a környék szunnita államai is hozzájárulnak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Világcsúcs ütemet diktál Magyarország a vagyonosodás tempójában
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 17:16
Mészáros Lőrinc például még Elon Muskot is lepipálja a gazdagodás gyorsaságában.
Makro / Külgazdaság Ismét távozásra szólította fel Magyar Péter az egyik kormánytagot
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 14:31
Megismételte követelését, hogy Takács Péter távozzon posztjáról. A Tisza párt évi plusz 500 milliárdot csoportosítana át az egészségügyre.
Makro / Külgazdaság Plusz pénzhez juthatnak a hazai kkv-k
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 13:27
Jelentősen bővültek a Széchenyi Mikrohitel MAX+ lehetőségei a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor elárulta, mekkora növekedést várnak idén és jövőre
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 12:01
Erről laptársunk kérdésére beszélt a magyar miniszterelnök. 
Makro / Külgazdaság Itt van Orbán Viktor bejelentése: hitel a magyar kkv-knak három százalékos kamattal
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 10:56
Már hétfőtől elérhető lesz. 
Makro / Külgazdaság Kiszámíthatatlan változásoktól kell tartania a központi bankoknak?
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 16:51
A New York-i Fed-vezér szerint igen.
Makro / Külgazdaság Elszakadjunk az orosz olajtól és gáztól? Óriási a megosztottság Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 13:25
Az energiafüggőség kérdéseit vizsgálta az Europion legújabb felmérésében.
Makro / Külgazdaság Az orosz hírszerzés embere rejthette el a konzervdoboz-bombákat egy lengyel temetőben
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 13:04
Kukoricás dobozba rejtett robbanóanyagot ásott ki egy litvániai temetőből Władysław D., és elásta egy lengyelországi temetőben. Az autópálya mellett is hagyott a dobozokból, de ezeket egyelőre nem találják.
Makro / Külgazdaság Már számolnak a befektetők a Tisza Párt győzelmével
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 11:36
A kormányváltás reménye miatt erősödhet a forint, erről ír a Bloomberg. Az elemzők is arról beszélnek, hogy ugyan még kockázatos forintba fektetni, de érdemes figyelni a magyar fizetőeszközt.
Makro / Külgazdaság Apró lépésekkel csökken a benzin és a dízel ára
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 10:39
Pénteken is csökkenésről számolt be a Holtankoljak.hu, és szombaton is ez várható. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG