A mai nap lehetetlen nem gondolni azokra, akik most küzdenek azért, amiért a vértanúk életüket adták. Akkor Magyarország akarta lerázni a Habsburg, avagy osztrák igát, de a helyzet nem volt egyszerű, mert Horvátország a magyar igát is le akarta egyúttal rázni, és nemzetiségeink is igényelni kezdték az önálló hazát. Egyszerre voltunk elnyomottak és elnyomók, ami mutatja, hogy már akkor is bonyolult dolog volt a népek önrendelkezésének kérdése.

Akkor és most

Akkor alig volt szabad nép Közép-, és Kelet-Európában: mindenki orosz, porosz, oszmán-török vagy Habsburg-osztrák uralom alatt sínylődött, csak Görögország egy része és Montenegró volt szabad. Azóta a térség minden népe felszabadult, bár közben rettenetes háborúk zajlottak, és a határok meghúzása sem éppen sikertörténet. A kontinens másik felén most a katalánok szerettek volna dönteni jövőjükről, de nem tehették, pedig nem is biztos, hogy kiváltak volna, ha szabadon dönthetnek. Így csak az elszántak mentek el szavazni, a megfélemlítés ellenére, és ők persze hogy igent mondtak.

A Közel-Keleten egy másik nép, pontosabban a nép egy része, az iraki kurdok kérnék a függetlenséget, de az anyaország és a szomszédok, sőt a legtöbb ország hallani sem akar róla. A kurdok ráadásul még ki is vívták a szabadságot, hisz legyőzték az Iszlám Államot, amikor Irak majdnem összeroskadt csapásai alatt, sőt, segítettek is az iraki arab területek felszabadításában. Ezek után joggal számíthattak a függetlenségre, ahogy Indiának is megígérte a Brit Birodalom, hogy ha segít harcolni a második világháborúban, utána szabad lesz, és így is történt.

A kurdok esete annyiban hasonlít a magyar szabadságharcra, hogy nem csak az elnyomó ország akarja meggátolni a függetlenségét (sőt talán nekik számít a legkevésbé), hanem két szomszédos, nagyobb hatalom. Nálunk az oroszok jöttek elintézni azt, amit az osztrákok egyedül nem tudtak, a kurdok esetében pedig Törökország és Irán fogja satuba a szerencsétlen népet, akik ráadásul még kis sem kiáltották függetlenségüket, csak megkérdezték róla a népet.

Kurd fejlemények

A török elnök Iránba utazott, hogy megtárgyalja, hogy is történjék mindez, és azon gondolkoznak, hogy elvágják a kurd olaj útját, hogy a régió ne tudjon exportálni és így gazdaságuk összeomoljon. Törökország egy kicsit bizonytalankodik a dologban, mert emelkedhetnek ettől az olajárak, de jobban fél attól, hogy Oroszország, akivel egyszer már összeveszett, majd kibékült, rossz szemmel nézné a dolgot, két okból. Egyrészt komoly érdekeltsége van a kurd olajüzletben, másrészt Oroszország tiszteletben tartja a kurdok népszavazási jogát, hisz ő maga is népszavazást szervezett a korábban Ukrajnához tartozó Krím-félszigeten nem is a függetlenségről, hanem egyenesen az Oroszországhoz való csatlakozásról.

Katalán zsákutca

A katalánoknál is zajlanak az események: a regionális kormány kinyilvánította, hogy ahogy összeül a parlament, kérik a függetlenség kikiáltását. Ezt nem volt túl okos gondolat előre tudatni, mivel erre a spanyol kormány feloszlatja a katalán parlamentet, ami két szempontból is problémás: egyrészt ezzel megszűnnek Katalónia eddigi jogai, másrészt kikiálthatják parlament nélkül is, és így is, úgy is olyan drámaian leromlik a viszony, hogy abból már nagyon nehéz lesz kiutat találni.

Nemzetközi bénázás

Egyelőre egyik esetben sem látszik a megoldás, ami azt jelzi, hogy a nemzetközi közösség ugyanúgy képtelen ezekre a kérdésekre választ találni, ahogy 168 éve. Akkor háborúkkal döntötték el, kivel mi legyen. Aki elég ügyes volt, vagy sikeres szabadságharcot vívott, vagy szerzett egy baráti hatalmat, aki támogatta ebben, és így érte el a célját. Ma a háború kevéssé vonzó opció, viszont ma az is számít, hogy a többiek elismernek-e egy országot. Az országok többsége pedig legszívesebben a homokba dugná a fejét, a határok megváltoztathatatlanságáról szónokol kínjában, aztán ha azt érzi könnyebbnek, mégis rábólint, mint Szlovénia, Horvátország vagy Koszovó esetében.

Nemzetközi megoldáskeresés, békéltetés, ENSZ-közvetítés segíthetne ilyen helyzetben, mégpedig elég gyorsan, mielőtt eldurvulnak a konfliktusok. Ez lenne egy 21. századi megoldás, erre találták ki az ENSZ-t, de sajnos a gyakorlatban sokszor túl későn, vagy egyáltalán nem történik lépés.