Putyin zöld lámpát adott a felkelőknek, és erős orosz katonai támogatással heves harcok folytak a hétvégén a teljes kelet-ukrajnai frontvonalon. Többek között Mariupol ukrán kikötővárost lőtték rakétával a szeparatisták, az ukrán fél szerint legalább harminc civil halálát okozva, erősítve azokat a félelmeket, melyek szerint Oroszország egy általa kontrollált folyosót szándékozik nyitni a Krím felé.
Az EU tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács közleményben emlékeztetett, hogy decemberben úgy döntöttek, "tartják az eddigi irányt", és szükség esetén készek "további lépésekre". "Tekintettel a romló helyzetre, arra kérjük a Külügyek Tanácsának következő ülését, hogy értékelje a helyzetet, és fontoljanak meg minden megfelelő lépést, beleértve további büntetőintézkedések alkalmazását a minszki megállapodások gyors és átfogó megvalósítása érdekében" - utasították külügyminisztereiket a tagállamok vezetői. Az uniós külügyminiszterek csütörtökön - már korábban összehívott - rendkívüli tanácskozást tartanak Brüsszelben az ukrajnai fejleményekről.
Moszkvában újra a régi KGB-sek a főnökök
A moszkvai hatalmi struktúrát elemezve további eszkalációra készülhetünk fel. Orosz források szerint Putyin tanácsadói köre az ukrán kérdésben egyre inkább egy szűk, az intenzívebb katonai beavatkozást támogató, főként titkosszolgálati hátterű csoportra szűkült le. A gazdasági érdekeiket sértve érző, ezért a békét szorgalmazó korábbi Putyin szimpatizáns oligarchák egyre inkább marginalizálódnak. Mivel az orosz elnök népszerűsége továbbra is magas, ezért nincsen szüksége rájuk.
Egyre világosabb, hogy napjainkra a szovjet állambiztonságban gyökerező hivatalnokok – orosz kifejezéssel sziloviki - fújják a passzátszelet a Kreml-ben. Putyin bennük találta meg természetes hatalmi bázisát és ők a garanciái hatalmának fenntartására, különösen ahogy a gazdasági helyzet rosszabbodik. Putyin belső körét mára kizárólag szilovikik alkotják: a Nemzetbiztonsági Tanács feje, Nyikolaj Patrusev, a belső elhárítás (FSzB) vezetője, Alekszander Bortnyikov, a külső hírszerzés (SzVR) feje, Mihail Fradkov és a védelmi miniszter, Szergej Sojgu. Putyinhoz hasonlóan Patrusev és Bortnyikov is a leningrádi KGB-től jöttek.
A spirituális beágyazódás
Ezek az emberek koherens világképpel rendelkeznek, amely konspiratív és mélyen Nyugat-ellenes. Ezt mára körüllengi az ortodox egyház ’Harmadik Róma’ mítosza. A Kreml és egyre több orosz szerint is a kelet-ukrajnai harcok részét képezik egy Ortodox Szent Háborúnak, amely legitim és védekező jellegű az Egyesült Államok agressziójával szemben. Tökéletes időzítéssel tartott beszédet tartott múlt héten az Orosz Ortodox Egyház feje, Kirill Pátriárka a Duma képviselőinek, amelyben óvta őket a Nyugat „veszélyes pszeudo-értékeitől”.
Szintén óriási befolyással bír a Kreml héjáira Alekszander Dugin filozófus, Oroszország Eurázsia mozgalmának szellemi atyja. Ő már régóta szorgalmazza a háborút Ukrajnával, amely „megóvná Oroszország erkölcsi tekintélyét.”
Putyin közelgő budapesti látogatása
A Nyugat-Kelet szembenállás, az ideológiai és katonai frontok tehát élesednek. Az Európai Unióval gyakran szembemenő, az Egyesült Államokkal pedig kifejezetten feszült viszonyban lévő Magyarországra Putyin az ukrán válság kirobbanása óta különösen fontos partnerként tekint. Ezeknek a fényében semmi kétség, hogy Putyin február 17-i budapesti látogatása sikeres PR-esemény lesz - legalábbis Oroszország számára.
A magyar miniszterelnök remélhetően nem ismétli meg Putyin oldalán azt, amit tavaly novemberben Dél-Koreában hangsúlyozott: "Mi hiszünk abban, hogy minden nemzetnek joga van egységben, egy állam keretein belül élnie." Ez ugyanis megidézné az egykori szerb nemzetvezető, Szlobodán Milosevics szellemét. A Kárpát-medencében ezt a démont nem szabad újraéleszteni. Az már amúgy is Ukrajnában kísért.
Káncz Csaba jegyzete
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Politikai földindulás Németországban: toronymagasan nyert az AfD
2 órája
-
Sosem látott mélységbe zuhant Trump népszerűségi mutatója
7 órája
-
Egész Európa csak a Premier League hátát nézheti
7 órája
-
Nem csak Zelenszkijjel, más európai országok képviselőivel is tárgyal az USA Kijevben
8 órája
-
Nagyot ugrott a részvételi arány a kulcsfontosságú németországi választáson
9 órája
-
Akkora a baj a Volkswagen-csoportnál, hogy a vezetőségnek is eszébe jutott a győri Audi bezárása
11 órája
-
Trump új ötlete káoszt okozhat a NASA és a hadsereg között
13 órája
- Ipsos-felmérés: ezek aggasztják leginkább a magyarokat
- Mikortól számít átvágásnak a horribilis ár?
- Magyarország itt Európa élén jár, de nincs benne köszönet – A hét ábrája
- Érzik a tétet a németek: sokkal többen szavaztak a döntő jelentőségű választáson, mint öt éve
- A parlament alelnöke arról beszélt, nem is volt pontrendszer az NVVH-elnöki pályázatoknál
- Közép-Spanyolországgá válik hazánk, semmi jóval nem kecsegtetnek az éghajlatkutatók
- Tram-train épül a borsodi városok között
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
- Magyar Péter kaphatja az Orbán Viktornak szánt brüsszeli pofont 2026. szeptember 3. 11:32
- Magyar Péter szerint a dohánykoncesszió egyetlen család és nem a nemzet érdekét szolgálja 2026. szeptember 4. 13:17
- Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót 2026. augusztus 13. 19:07
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
Sosem látott mélységbe zuhant Trump népszerűségi mutatója
Még a republikánusok körében is visszaesett.
Minden idők legnépessebb magyarországi félmaratonja zajlik Budapesten
Tízből négy nevező külföldről érkezett.
Áll a bál a horvát fővárosban
Több tízezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt.
-
Egykor 12 milliárd dollárt ért, most 285 milliós üzlettel mentik meg a GoPrót2026. szeptember 4. 07:16 -
43 millió dollárt fizetett egy titokzatos vevő a milliárdosok szigetén2026. szeptember 4. 06:57 -
47 millió dolláros csomaggal marad az Apple-nél Tim Cook2026. szeptember 3. 10:46 -
Mészáros Lőrinc cége egymaga többet ér, mint a következő négy családi vállalkozás2026. szeptember 3. 10:46 -
723 millió dollárt ajánl a feleségének a milliárdos, de a válás több mint kétmilliárdba kerülhet2026. szeptember 2. 08:35
További hírek >
-
Rekordlétszámú mezőny és kiemelkedő nemzetközi részvétel a vasárnapi budapesti futóversenyen
15:12
-
MTÜ: átalakítás, piacnyitás
07:18
-
Friss: 8 milliárd forinttal segítik a kisebb turisztikai vállalkozásokat
11:40
-
Turisták egészsége veszélyben Kubában
10:34
-
Formabontó ötletek, ikonikus terek, nemzetközi elismerés – Klasszis TopDesign 2026
07:05
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Új állása lesz Orbán Viktornak?
2026. augusztus 10. 13:14
-
Klímaváltozás: néhány év múlva még vissza is sírhatjuk az idei nyarat
2026. szeptember 6. 06:01
-
Elszólta magát a parlament alelnöke: nem is volt pontrendszer az NVVH-elnöki pályázatnál
2026. szeptember 6. 11:05
-
Nagyot ugrott a részvételi arány a kulcsfontosságú németországi választáson
2026. szeptember 6. 14:47
-
Vitézy Dávid: Négy várost is összeköthet az új borsodi tram-train
2026. szeptember 6. 10:33
-
Nem csak Zelenszkijjel, más európai országok képviselőivel is tárgyal az USA Kijevben
2026. szeptember 6. 16:12





