5p

New York nem bír a több tízezer bevándorlóval, akiket most a republikánus kormányzók buszokkal szállítanak Randall szigetére, ám az ideiglenes tábor felállítása vészmegoldás.

A legtöbb politikus egyetért abban, hogy a sátorváros léte teljességgel elfogadhatatlan. De akkor hogyan és hova?  A Randall-sziget valójában egy kis földsáv a Manhattanhez tartozó East River közepén. A partról rálátni az Empire State Buildingre.

Több ezer ember, több száz segítő

Először egy sátortábort emeltek Bronx egyik strandján, ahol a lakók az építkezés leállítása mellett tüntettek. Az építményt időközben elöntötte a víz, ezért Manhattan szélére kellett áthelyezni. A rendkívüli állapot miatt rövid időn belül felépült a sátortábor a Randall-szigeten.

Most a szigeten ötszáz ágy sorakozik, a hatalmas ideiglenes építményben, olyan szorosan, hogy elég kinyújtani a karodat, és megérintheted a melletted fekvő személyt.

A mellette lévő helyiségben egy étkező működik, ahol a bevándorlókat napi háromszori étkezéssel látják el. A következő sátor a szabadidő sarok, kanapékkal, ping-pong asztalokkal, televíziókkal. Rendelkezésre állnak mosógépek, fürdőkabinok egyszerű zuhanyzóval és WC-vel.

A bekerített területen száz katona segít a központ működtetésében. Legalább ennyi a segítő önkéntesek száma, akik utolsó eligazítást kapnak, mielőtt több száz új emigráns érkezne a sátortáborba. A hatalmas komplexumot kerítéssel és védőburkolattal kerítették el.

- Egy évszázada nem láttunk ilyet – mondja Manuel Castro, a polgármester migrációs ügyekkel foglalkozó tanácsadója – de mindent megteszünk, hogy gondoskodjunk az ide érkezőkről.

Járókelők New Yorkban 2021. augusztus 12-én. Fotó: EPA/JASON SZENES
Járókelők New Yorkban 2021. augusztus 12-én. Fotó: EPA/JASON SZENES

Eszközök egy politikai játszmában

A bevándorlók valójában eszközök az USA két nagy pártjának küzdelmében, Greg Abbott texasi republikánus kormányzó tavaly tavasz óta több ezer migránssal teli buszrakományt indított el  - bosszúból és politikai haszonszerzés céljából – kétnapos buszos kirándulásra, a demokraták által irányított városokba.

Abbott úgy véli, a liberális vezetők képmutatók, mivel a városok dicsérik magukat humanitárius meggyőződésükért, ugyanakkor a déli határ menti államokra súlyos gazdasági teher hárul, mivel a menedékkérők többsége Mexikón keresztül Texasba tart.

Texasi kormányzója a metropolis polgármesteréhez fordult, a New York Postban megjelent nyilatkozatéban. Mint kifejtette, Adams polgármester szereti vállon veregetni magát, amiért tárt karokkal és menedékkel fogadja a bevándorlókat, de ez apróság ahhoz képest, amivel a határ menti városok mindennap küzdenek."

Közben a menekültek buszokra szállnak a New York-i Port Authority buszpályaudvaron, kisgyermekes  családok érkeznek, akiknek semmijük nincs, mint a testükön lévő ruha. Ugyanez történik Washington DC-ben, ahol a buszokat néha demonstratívan Kamala Harris alelnök háza előtt parkoltatják.

Florida republikánus kormányzója, Ron Desantis emigránsokkal teli repülőgépeket küldött az amerikai elnökök exkluzív nyaralóhelyére, Martha's Vineyard-ba, ahol Barack Obama volt elnök nyári rezidenciája.

Desantis azt tervezi, hogy továbbra is bevándorlókat utaztat a demokraták vezette városokba, hogy rávilágítson Biden menekültpolitikájára, amely szerinte kudarcot vallott.

Jön a tél, hideg lesz a sátrakban

Csak az elmúlt néhány hónapban több mint 19 000 menedékkérő érkezett New Yorkba, túlnyomó többségükben Dél-Amerikából érkezik, legutóbb Venezuelából. Eric Adams New York-i polgármester rendkívüli állapotot hirdetett a menekülthullám miatt. Azzal érvel, hogy a város hiába segít, de beleragadtak a republikánus politikusok által szándékosan előidézett súlyosbodó válságba. és több segítséget kér a Biden-adminisztrációtól. Ami a sátrakat illeti, heves bírálatok érték a felállítókat a helyi civil aktivisták és politikusok részéről, akik "embertelennek" nevezik a tábort. Főleg, hogy rövidesen jön a tél.

Zohran Mamdani (31), a New York-i szenátus szociáldemokrata politikusa dühös, amiért a polgármester felépítette a menekülttábort.

- Ez a sátorváros teljesen elfogadhatatlan. Nem különbözik a azoktól az ideiglenes emigránsok részére felhúzott sátorvárosoktól, amelyekért Texast és Arizonát szidjuk. A világ egyik leggazdagabb városában erre nincs mentség. 

Eric Adams polgármester az elégedetlen helyi politikusok kritikáira azzal válaszolt, hogy ki kell állniuk saját, konstruktív ötleteikkel.

Emberi körülményeket kérnek

New York egyedülálló város az Egyesült Államokban, ugyanis a helyi törvények szerint menedéket kell nyújtania mindenkinek, akinek szüksége van rá. Az új emigránshullámmal ez komoly kihívás lett, mert a szándék gyakorlati megvalósulása új szintre lépett.

Mamdani szerint több tucat nagy beltéri helyszín van New Yorkban, mint például a Javits Center (ez egy nagy kongresszusi terem), amelyek könnyen átalakíthatók ahhoz, hogy tiszta ágyakat, a magánélethez való jogot, és elfogadható menedéket nyújtsanak ezeknek az embereknek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG