4p

Az Opinium közvélemény-kutatása szerint a 2016-ban a kilépésre szavazó emberek 42 százaléka negatívan ítélte meg, hogyan alakult aztán a Brexit.

Az Observer évfordulós közvélemény-kutatása szerint egy évvel az Egyesült Királyság EU-ból való kilépése után 10 szavazóból több mint hatan úgy gondolják, hogy a Brexit rosszul, vagy rosszabbul zajlott, mint azt várták. Az Opinium felmérése, - egy héttel azután, hogy a Brexitért felelős miniszter, Lord Frost lemondott Boris Johnson kormányából -, azt is kimutatta, hogy 2016-ban a kilépésre szavazók 42 százaléka negatívan ítélte meg a Brexit eddigi alakulását – írja a The Guardian.

Az EU-ban maradás támogatóinak 26 százaléka azt mondta, hogy a vártnál rosszabbul ment a Brexit, míg a Brexitre szavazók 16 százaléka azt nyilatkozta, arra számított, hogy rosszul fog elsülni a kilépés, ami szerintük be is igazolódott. Összességében a szavazók mindössze 14 százaléka mondta azt, hogy a Brexit a vártnál jobban ment. Adam Drummond, az Opinium munkatársa szerint a legszembetűnőbb az, hogy a maradás támogatói most bizonytalabbak a Brexit erényeivel kapcsolatban, mint korábban.

Nem minden gömbölyű. Fotó: Depositphotos
Nem minden gömbölyű. Fotó: Depositphotos

„Bármikor fel lehet tenni a kérdést: „Jó vagy rossz a Brexit?” A maradás támogatói erre mindig azt mondják, hogy „rossz”, a kilépés támogatói pedig hogy „jó”, és ezek egyensúlyban állnak egymással” – mondja.

„Most azt látjuk, hogy a kilépést szorgalmazók jelentős kisebbsége azt mondja, hogy a dolgok rosszul mennek, vagy legalábbis rosszabbul mennek, mint azt várták. Míg a maradás szavazóinak 59 százaléka azt vallja, arra számított, hogy rosszul sül el. 17 százalékuk gondolta, hogy igazán jól fog menni, és szerintük ez így is lett”.

A maradók mindössze 7 százaléka gondolja úgy, hogy a Brexit a vártnál jobban ment, míg a kilépők 26 százaléka szerint a vártnál rosszabbul ment. Tehát a két ellentétes táborban a „maradóké” továbbra is többnyire egységes a Brexit rossz megítélését illetően, míg a „kilépők” tábora kissé megosztottabb.

Jöhetnek még szállítási gondok

A közvélemény-kutatás az EU-ból az Egyesült Királyságba exportált áruk teljes körű vámellenőrzésének január 1-jei bevezetése előtt történt, amely a vállalatvezetők szerint olyan szereplőket, mint a kisebb élelmiszer-exportőröket, még inkább elriaszthatja majd költségeik és papírmunkájuk növekedése. A nyár közepétől pedig újabb élelmiszerimport-ellenőrzésre számíthatnak.

Shane Brennan, a Cold Chain Federation vezérigazgatója elmondta, arra számít, hogy az EU-ba exportáló brit kisvállalkozások által az elmúlt évben tapasztalt számos probléma, különösen a kis mennyiségek új szállítási díjainak emelkedése további gondokat fog okozni, de most az EU-ból az Egyesült Királyság felé. Véleménye szerint ez azt eredményezheti, hogy az Európából származó speciális élelmiszertermékek nehezebben érkeznek majd meg az Egyesült Királyság boltjaiba. 

„A kiskereskedőknek meg kell találniuk a módját, hogy ritkábban, vagy egyáltalán ne szállítsanak” – mondja Brennan. „Sok vállalkozás számára nem indokolt, hogy naponta vagy hetente egy teherautónyi friss élelmiszert hozasson. Így valóban igaz, hogy kisebb, és kevesebb lesz a választék a friss, minőségi speciális árukból a polcokon.”

Félelmét megerősítette Dominic Goudie, az Élelmiszer- és Italszövetség nemzetközi kereskedelemért felelős vezetője is, aki azt mondta: „Ahogy új kereskedelmi akadályokat vezetnek be, elkerülhetetlen, hogy a vállalkozásoknak problémákkal kell szembenézniük a határon. Egyes esetekben ez jelentős akadályokhoz vezethet, amelyek azt kockáztatják, hogy az uniós beszállítóktól érkező szállításokat – legalábbis átmenetileg – teljesen blokkolják, miközben a vállalkozások alkalmazkodnak az új követelményekhez, vagy átalakítják az ellátási láncukat”. 

„Az azonnali kiszállításokkal dolgozó ellátási láncok számára ez valós kockázatot jelent, s ez megzavarhatja a brit ellátási láncok működését, ha egy kritikus fontosságú termék késik vagy nem érkezik meg. És az ilyen késések azt is eredményezhetik, hogy más, már a gyárakban lévő termékek használhatatlanná válnak.”

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mondtak egy számot: félelmetesen drága volt a Brexit
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 14:21
Az előzetesen vártnál azonban így is kisebbnek tűnik a kár.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor raportra hívhatja Rogán Antalt
Csabai Károly | 2024. december 18. 05:42
Azzal a céllal, hogy átbeszélje propagandaminiszterével, hogyan tálalják, hogy az infláció immár második hónapja emelkedik. Sovány vigasz, hogy ezzel nem vagyunk egyedül. A Privátbankár Európai Inflációs Körkép több mint kétéves fennállása alatt még soha annyi ország nem tett közzé az előző havinál magasabb éves fogyasztóiár-indexet, mint a novemberiről. Ennek ellenére bőszen folyik a monetáris lazítás, mindössze az ukrán jegybank emelt kamatot. A reálkamatok összevetésében még tartjuk a pozíciónkat, de a 2,8 százalékos plusz a gyenge makrogazdasági adatok miatt aligha elég vonzó a külföldi befektetők számára.
Makro / Külgazdaság Valaki kiénekelt Matolcsy Györgyék kórusából
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 16:10
Ahogy egy hónapja, úgy Virág Barnabás alelnök tájékoztatása szerint most is elhangzott egy 25 bázispontos kamatcsökkentési javaslat. Hogy ezúttal is Patai Mihály másik alelnöktől, az később derül ki.
Makro / Külgazdaság Pesszimistábbak lettek Matolcsy Györgyék
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 15:16
A jegybank a jövő évi inflációs és növekedési előrejelzéseit is közölte.
Makro / Külgazdaság Moszkva fenyeget: megtorlással kell számolni Kirillov meggyilkolása miatt
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 14:32
A nukleáris védelmi erőkért felelős orosz altábornagy elleni merényletről megszólalt az SZBU és a Kreml is.
Makro / Külgazdaság Nem tettek szívességet Matolcsy Györgyék a kormánynak
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 14:00
Bár a GDP-növekedési álmok valóra válásához jól jönne egy kamatcsökkentés, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa nem látott okot az irányadó ráta megváltoztatására.
Makro / Külgazdaság Óvatosságra intik a nyugdíjasokat a csalafinta bankokkal szemben Szerbiában
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 10:47
A bankok azzal „fiatalítják meg” Szerbiában idősebb ügyfeleiket, hogy hitelt kínálnak nekik. Ennek alapján úgy érezhetik, hogy olyan hitelképeseket, mint a fiatalok.
Makro / Külgazdaság Sikerült 100 milliárd forintot elköltenie a közmédiának
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 09:48
100 milliárd forintot, ehhez korábban még egy év kellett, de az állami média jobban teljesít.
Makro / Külgazdaság Navracsics Tibor szerint jönnek uniós pénzek, most hetedikek vagyunk a felhasználásban
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 16:46
Az európai uniós források felhasználásának hatékonyságát tekintve az első helyen végzett Magyarország – Csehországgal holtversenyben – a 2014-2020-as költségvetésben, mindez azt jelenti, hogy Magyarországra érdemes uniós forrásokat folyósítani, mert azokat jól és hatékonyan hasznosítja – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter éves meghallgatásán hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén.
Makro / Külgazdaság Örüljünk: nyugatabbra kevésbé hervatag a hangulat
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 12:58
A beszerzési menedzser index Németországban és az euróövezetben is javult, de még mindig csökkenést jelez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG