4p
Dicsérte Angela Merkel német kancellárt, Kaczyńskit és Orbánt viszont élesen bírálta Soros György milliárdos üzletember.
(Fotó: Wikimedia Commons)

Merkel szemben az árral

Soros György egy német lapnak adott terjedelmes interjúban többek között arról beszélt, miszerint Angela Merkel az orosz agresszióval szembeni fellépéssel olyan vezetővé vált, aki szembement a többség véleményével.

"A migrációs válság esetében talán ehhez képest is előrelátóbb volt, amikor felismerte, hogy az az EU szétesését is okozhatja, először a belső határok nélküli schengeni rendszer felbomlásával, majd végül a közös piac tönkretételével. Bátor kezdeményezést tett a közhangulat megváltoztatására. Sajnos, a terv nem volt megfelelően előkészítve" - mondta Soros Wirtschaftswoche című német magazinban megjelent interjúban, amelyet a figyelo.hu is közölt.

Merkel jól látta előre, hogy a migrációs válság szétrombolhatja az Európai Uniót. Soros György úgy látja, Európa már jóval korábban alkalmazhatta volna azt a fajta vezetési módot, amelyet Merkel most képvisel.

Visszahoznák a Horthy-korszakot?

Arra a kérdésre, hogy az üzletember miként látja a lengyelországi és a magyarországi politikai helyzetet, Soros azt válaszolta, hogy bár Kaczyński és Orbán igen különböző emberek, az általuk áhított rezsimek, nagyon hasonlítanak egymáshoz.

"Úgy látom, arra törekszenek, hogy kihasználják az etnikai és vallási nacionalizmust, az elzárkózást, annak érdekében, hogy állandósítsák hatalmukat. Bizonyos értelemben azt a fajta színlelt demokráciát állítanák vissza, amely az I. és a II. világháború között Horthy Magyarországát és Piłsudski marsall Lengyelországát jellemezte" - mondta, majd hozzátette: nehéz lesz őket leváltani.

Mi az orvosság a menekültválságra?

Soros úgy látja, az EU-nak átfogó tervre van szüksége a válság kezelésére, olyanra, amely megerősíti a menedékkérők áradatának hatékony kezelését, hogy a menekültek biztonságos, rendezett módon, és olyan ütemben érkezzenek, amelyet Európa kapacitásai elbírnak.

A tervet, hogy átfogó és kezelhető legyen, ki kell terjeszteni Európa határain túlra is. Mindenki számára kezelhetőbb lenne, ha menedékkérők a döntés meghozataláig a jelenlegi tartózkodási helyükön vagy annak közelében maradnak.

Ezeknek a megfontolásoknak az alapján az alapítványa egy hatpontos tervet dolgozott ki, és éppen akkor, amikor Orbán is bemutatta az ő hatpontos tervét, azonban a két terv homlokegyenest különbözik.

Orbán tervének az a célja, hogy egyoldalúan a nemzeti határt védje a menedékkérőkkel szemben, míg Sorosék a veszélyhelyzetben lévő menedékkérők védelmét, a menedékügy rendezett kezelését, a pánik elkerülését szolgálja.

Ellentétes tervek

"Orbán, igaztalanul, azzal vádol engem, hogy a javaslatom következtében muzulmánok árasztanák el Magyarországot, tönkretéve a nemzeti kultúrát. Paradox módon, a tervünk arról szól, hogy a menedékkérőket a jelenlegi tartózkodási helyükön tartsuk, és ott segítsük őket, amíg rendezett módon, a befogadási lehetőségeket alapján tovább mehetnek" - tette hozzá az üzletember.

Soros szerint ők  egy olyan közös európai menedékjogi politikát támogatnak, amely a nemzeti helyett az európai határok megerősítésére vonatkozna, és amely lehetővé tenné, hogy a menedékkérők biztonságos, rendezett módon és olyan ütemben érkezzenek az EU-ba, amekkora mennyiséget az unió fel tud szívni.

Orbán viszont a nemzeti határok lezárásával tartaná kint a veszélyeztetett helyzetben lévőket, ami lehetetlenné tenné a szervezett, rendezett menekült politikát, amelynek alapján csak az kapna menedékjogot, akinek erre életbevágóan szüksége van - olvasható az interjúban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
Makro / Külgazdaság Brutálisan lelassult az orosz gazdasági növekedés
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:35
Oroszországban májusban nőtt a kiskereskedelmi forgalom és lassult a GDP-bővülés, miközben csökkent a munkanélküliség a gazdaságfejlesztési minisztérium és a statisztikai hivatal adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG