(Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

A magyar miniszterelnök még egy 2016 decemberében adott interjújában fejtette ki meggyőződését, hogy „2017 a lázadás éve lesz”. Az elitellenes hangulatot éltetve Orbán Viktor úgy vélekedett, hogy „az Európai Egyesült Államok hívei most éppen lopakodva csorbítják az egyes nemzetek szuverenitását”. Orbán arra számított, hogy a Brexittel és Trump győzelmével fémjelzett „lázadás” európai paradigmaváltáshoz vezet.

Azóta viszont kiderült, hogy 2017 mégsem söpörte el tornádóként a „leszerepelt nyugati elitet”. A 2019 májusi EP-választásokon pedig kiderült, hogy hiába estek vissza a tradicionális pártok, a liberálisok és a Zöldek előretörése az EU-párti politikai centrum kényelmes többségét biztosítja, a francia-német tengely az eddigi félgőzzel továbbra is üzemelni fog. Ha mindez nem lenne elég, május óta még tovább romlottak Orbán pozíciói Európában és az illiberalizmus hullámai Kelet- és Közép-Európában is részlegesen visszavonulóban vannak.

Ausztria

Orbán régi harcostársa, Hans-Christian Strache, megelőzve, hogy a korrupciós vizsgálatok miatt kirúgják az Osztrák Szabadságpártból (FPÖ), sajtótájékoztatón jelentette be kedden Bécsben, hogy felfüggeszti párttagságát. Az FPÖ vasárnap az általános választásokon óriási pofont kapott és már be is jelentette, hogy nem vesznek részt a következő kormány munkájában. Ez mélyütés a Fidesz számára is, hiszen a bécsi magyar nagykövetség Szent István Báljára tavaly kizárólag FPÖ politikusokat hívtak meg, az idén februári bécsi Operabálban pedig Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ott feszített Strache díszpáholyában.

Németország

Berlin számára most az a legfontosabb, hogy megakadályozza egy Varsó-Budapest-Róma (Salvini) tengely létrejöttét. Napjainkban a német diplomácia számára Európában Salvini lett a fő ellenség, őt akarják elszigetelni – ezért az új olasz kormány komoly német- és francia támogatást fog élvezni.

A bajor tartományi konzervatív párt (CSU) sokáig a legfontosabb szövetséges volt Németországban a magyar kormányfő számára. Ám amióta Orbán segített megakadályozni Manfred Weber bizottsági elnökké választását, azóta München becsapta az ajtót. Olyannyira, hogy július elején a két oldalról egyetlen miniszter sem vett részt a magyar-bajor kormányközi bizottság müncheni tanácskozásán, mert a házigazdák így kívánták.

Visegrádi Négyek

A lengyelek nagy játszmába kezdtek, ami nem egyezik Orbán geopolitikai vonalvezetésével: éppen ki akarják fúrni a németeket Washington első számú európai partnerének pozíciójából, kihasználva a Fehér Ház frusztrációját az Északi Áramlat 2 és a brutális német kereskedelmi többlet kapcsán, miközben kielégítenék a Pentagon kívánságát is Moszkva feltartóztatására. Eközben Szlovákiában és Csehországban is EU-barát, liberális pártok nyerték az EP-választást. Az új szlovák államfő, Zuzana Čaputová, pedig éppen

Káncz Csaba

Budapesten fejtette ki célzottan júliusban, hogy mennyire fontosnak tartja a liberális demokráciát, a jogállamot és a média szabadságát.

Egyesült Királyság

A Fidesz az elmúlt években szoros politikai kapcsolatokat épített ki az euroszkeptikus kormányzó brit konzervatív párttal. Orbán két korábbi kőbizalmasa, Habony Árpád és Tombor András is életvitelszerűen Londonba költözött, amelynek értesülésünk szerint rejtett pénzmozgatási dimenziója is van. A Brexit azonban ahelyett, hogy a „neo-szuverenitás” dicsőséges példáját mutatta volna föl a világ és a magyar választók számára, egyre inkább politikai káoszba fullad, miközben a folyamat Monty Python Repülő Cirkuszára hajaz.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)