“Új” Kínai Nagy Falból szellemvárosok
A tanulmány - amit Orosz Dániel, az AXA csoport Magyarország stratégiai elemzési igazgatója és Oszkó Ildikó befektetési elemző jegyeznek – emlékeztet, hogy a 2008-as világgazdasági válságot Kína egy példa nélkül álló gazdasági bravúrral hagyta a háta mögött. A pénzügyi krízisre reagálva, 2008 novemberében a kínai kormány az éves GDP valamivel több, mint 13 százalékára rúgó, mintegy 4000 milliárd jüan (586 milliárd dollár) összegű fiskális ösztönző csomagot jelentett be, amelynek több, mint 80 százalékát infrastrukturális beruházásokra és építkezésekre fordították.
Mindezek eredményeként, napjainkban becslések szerint körülbelül 64 millió lakás és ház áll üresen az ország különböző részein felépített városokban. Azonban egyes néptelen városok ingatlanjait befektetési céllal felvásárolták, ahogy ez történt az ország délkeleti részén található Qiandaohu város lakatlan, méregdrága tóparti luxus apartmanjaival is. A jelenség természetesen az üzlethelyiségeket ugyanúgy érinti. Így például Kína elképesztő ütemben növekvő fogyasztói társadalmának szimbólumaként 2005-ben felépített, mintegy 1500 üzlethelyiséget tömörítő, napi 70.000-es vevői forgalomra tervezett bevásárlóközpont, a New South China Mall megnyitása óta csupán 1 százalékos kihasználtsággal működik, és folyosóin szinte csak a takarítók és a biztonsági őrök „lézengenek”.
A hirtelen a „föld alól” kinövő városok tucatjai, azaz az ingatlanpiac felpörgése az AXA elemzői szerint nagyban hozzájárult a kínai gazdaság rohamos tempójú növekedéséhez. Ugyanakkor a rendkívül magas árak, a kereslet-kínálati egyensúlytalanság és a szellemvárosok számának emelkedése megkérdőjelezte a folyamat fenntarthatóságát.
Ilyen, amikor tényleg dübörög egy gazdaság
A gazdasági szárnyalás természetes kísérőjeként, valamint az ársokkok tovagyűrűző hatásaként az infláció is emelkedő pályára állt, valamint a korábban még 6 százalék közeli éves GDP-növekedés is jóval a 10 százalék fölötti tartományba katapultált. A túlhevült gazdasági folyamatok hatására 2010 őszén már a kínai kormány is felismerte, hogy a növekedést egy fenntartható mederbe kell terelni. Így megkezdődött a szigorú monetáris politika korszaka, melynek keretein belül, 2010 októbere óta a kínai jegybank mintegy öt alkalommal emelt alapkamatot (5,31-ről 6,56 százalékig), a bankok számára a tartalékolási követelményeket pedig kilenc lépésen keresztül 21,5 százalékra duzzasztotta, és ingatlanpiaci korlátozásokat vezetett be. A nagyobb városokban az ingatlanvásárlás feltételekhez kötése – mint a harmadik lakás vásárlásának tilalma, a fővárosban a nem helyi lakosok vásárlásának korlátozása –, valamint a kötelező önrész és a hitelkamatok mértékének megemelése, a bevezetett éves ingatlanadó mind-mind az ingatlanpiac lehűtését célozta.
A szigorú monetáris politika visszavág
2011-ben, részben a megszorító jegybanki politika, illetve a globális gazdasági lassulás eredményeként a kínai fogyasztói árszínvonal növekedése a 2011. szeptemberi 6,1 százalékról decemberre egészen 4,1 százalékra zuhant vissza, míg a negyedik negyedéves, 8,9 százalékos GDP növekedési adat már 2,5 éves mélypontnak felelt meg. A lassulás leglátványosabb jelei azonban az ingatlanpiacon voltak láthatóak, így mind a lakásértékesítések számában, 2011 decemberében pedig már negyedik hónapja az árakban is csökkenés mutatkozott. A Kínai Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2011 novemberéről decemberre 70 város közül 52-ben estek az ingatlanárak, míg két hónappal korábban csupán 33-ban.
A „finomhangolás” korszaka
A túlfűtött gazdasági növekedéssel kapcsolatos félelmeket így viszonylag gyors ütemben váltották fel azon aggodalmak, hogy a növekedés visszafogása netalán túl hatékonyra sikerült és az egyéb külső sokkok hatásaival karöltve már a tervezettnél is jobban lefékezik a gazdasági aktivitást. Emiatt a vasszigorral alkalmazott, restriktív monetáris politikát felül kellett vizsgálni, nehogy a növekedés lefékezése helyett, egyenesen derékba törjék azt. Így a szigorú monetáris politika után a „finomhangolás” korszakába léptünk, vagyis a kormány nagyon óvatosan manőverezve igyekszik „jumbo jet” méretű gazdaságát a leszállópálya felé irányítani, és a növekedést egy fenntartható tartományba terelni.
A kínai döntéshozók meg is tették az első lépéseket a túlzott lassulás feltartóztatása érdekében. Csökkentették a pénzpiaci kamatokat, döntöttek a banki mennyiségi hitelplafonok részleges eltörléséről, és november végén a nagybankokra előírt kötelező tartalékolási ráta 50 bázispontos lazításáról is, amelyet várakozásaink szerint még akár további három ilyen nagyságrendű lazítás is követhet az idén.
Egyrészről biztató, hogy a legutóbbi GDP-bővülés még bőven a 7-8 százalékos szint felett alakult, amely egyébként vízválasztó lehet egy esetleges „puha” vagy „kemény” landolás között. Azonban a tartós globális gazdasági lassulás Kínára tovagyűrűző hatása, vagy az országspecifikus makrogazdasági tényezők akár hosszabb időn keresztül is nyomás alatt tarthatják a hatalmas gazdaságot. Az alapkezelők körében végzett egyes felmérések jelenleg igen optimista kimenetelt valószínűsítenek, ugyanis a befektetők még mindig felülsúlyozzák a kitettségüket a kínai tőkepiacon, és csak töredékük számít a „kemény földet érésre”. Azonban hiába zuhant a sanghaji tőzsdeindex decemberben már így is 33 hónapos mélypontra, a befektetői várakozásokkal ellentétes kimenetelű forgatókönyv további negatív meglepetést okozhatna a piacon.
Az AXA elemzői, Orosz Dániel és Oszkó Ildikó úgy vélik, hogy közép és hosszú távon az ország hatalmas, 3,2 billió dollárra rúgó devizatartaléka, viszonylag alacsony, a Nemzetközi Valutaalap becslése szerint mindösszesen 27 százalékos GDP-arányos adósságállománya, illetve állandó fogyasztói bázist jelentő 1,3 milliárdos lakossága támaszt nyújthat Kína gazdaságának. Mindezek eszközt adhatnak a döntéshozók kezébe, hogy gyorsan reagálva, mondhatni „kézi vezérléssel” és finom kalibrálással a fenntartható, stabil növekedési tartományba tereljék ezt az óriási gazdaságot.
Együttműködnek a gigacégek. 
