5p

Hazai szálláshelyek, vendéglátóegységek, figyelem!

Pályázzanak és nyerjenek díjat az ország legjelentősebb designversenyén -
nevezzenek be a Klasszis TopDesign 2023 megmérettetésre!
Külföldi és hazai szakértőkből álló zsűri, bemutatkozási lehetőség a nagyközönségnek, exkluzív díjátadó gála.

Regisztráljon most!

A NATO koszovói békefenntartó missziójában szolgálatot teljesítő magyar katonák is részt vettek és megsérültek a koszovói tömegoszlatásban.

Hétfő délután vetették be tömegoszlatási feladatokra a koszovói Zvecan település polgármesteri hivatalánál a Magyar Honvédség NATO békefenntartó erejében részt vevő kijelölt katonáit. Az ott összegyűlt tömeg a korábbi választás eredménye miatt vonult utcára – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn este. 

Az összecsapásban több nemzet katonái is megsérültek. A jelenlegi információk szerint több mint 20 magyar katona sérült meg, közülük 7 fő súlyosan, állapotuk stabil - áll a közleményben - tette hozzá a tárca.

A sérült magyar katonákat a Magyar Honvédség további kezelésre légi úton, Magyarországra szállítja. A mentőegység az esti órákban Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese, a KFOR volt parancsnoka vezetésével indul Koszovóba - tudatta a HM.

A helyzetről a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség folyamatosan tájékoztat - áll a HM közleményében.

A KFOR katonái összecsapnak a helyi szerbekkel a koszovói Zvecanban 2023. május 29-én. Fotó: EPA/GEORGI LICOVSKI
A KFOR katonái összecsapnak a helyi szerbekkel a koszovói Zvecanban 2023. május 29-én. Fotó: EPA/GEORGI LICOVSKI

A NATO parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó erő, a KFOR közlése szerint 25 katonájuk, valamint több civil is megsérült a  zavargások során. Közleményükben elítélték az agressziót, és azt írták, hogy az olasz és a magyar KFOR-egységek is indokolatlan támadásoknak estek áldozatul, és többen is megsérültek, a robbanások következtében töréseket és égési sérüléseket szenvedtek.

A szerbek tiltakozása pénteken kezdődött, amikor Zvecan, Leposavic és Zubin Potok újonnan megválasztott, albán nemzetiségű polgármesterei megpróbálták elfoglalni hivatalaikat. A helyi szerbek nem akarták beengedni az önkormányzati épületekbe az új polgármestereket, mert nem értenek egyet azzal, hogy a többségében szerbek lakta településeket albánok vezessék, olyan emberek, akiket nem ők választottak meg.

Április 23-án négy észak-koszovói településen tartottak előrehozott polgármester-választást, mert a települések vezetői novemberben egy Szerbia és Koszovó közötti vita miatt lemondtak. A szerbek többsége bojkottálta az előrehozott választást, így a részvételi arány 3,47 százalékos volt, és a leadott szavazatok alapján a településeket a jövőben albán polgármesterek vezetik majd. Sem a helyi szerbek, sem Belgrád nem tartja elfogadhatónak, hogy az ilyen alacsony részvétel és a szerbek bojkottja mellett lezajlott választást Pristina és a nemzetközi közösség is legitimnek nevezte.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is a saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet.

A helyzet hétvégén is feszült volt, ám mivel munkaszüneti napokról volt szó, nem került sor összecsapásra, hiszen senki nem akarta használni az önkormányzati épületeket. Hétfőn viszont a hivatalba igyekvő új polgármestereket a szerbek ismét megállították. A koszovói rendőrség különleges egységei a helyszínre vonultak, ahol könnygázzal igyekeztek feloszlatni a tömeget. A helyzet eszkalációjának megakadályozására kapcsolódott be a KFOR.

Míg a szerbek szerint a koszovói fél provokálta ki a támadásokat, addig a koszovói elnök szerint Aleksandar Vucic szerb elnök akarja destabilizálni Koszovót. "A szerb illegális struktúrák, amelyek bűnbandákká váltak, megtámadták a koszovói rendőrséget, a KFOR-t és az újságírókat. Azoknak, akik Vucic utasításait hajtják végre, hogy destabilizálják Koszovó északi részét, szembe kell nézniük az igazságszolgáltatással" - írta a közösségi médiában Vjosa Osmani koszovói köztársasági elnök.

Zvecanban a koszovói rendőrség könnygázt vetett be a szerbek ellen, a szerbek pedig könnygázzal és villanógránátokkal támadtak a NATO békefenntartóira.

Aleksandar Vucic szerb államfő a hadsereg főparancsnokaként még pénteken helyezte a legmagasabb fokú készültségbe a szerb hadsereget, ezt hétfő délután ismét megerősítette.

Péntek esti, televízióban is közvetített rendkívüli sajtótájékoztatóján a szerb köztársasági elnök Albin Kurti koszovói miniszterelnököt tette felelőssé a Koszovóban történtekért. Mint mondta: hónapok óta igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy Albin Kurtinak csak egyetlen vágya van, mégpedig az, hogy az egész régióban vérontást provokáljon ki, ezt azonban kevesen akarták meghallani. "Mindezt Albin Kurti szervezte meg azzal a vággyal, hogy nagy összecsapásra kerüljön sor a szerbek és a NATO között, és ő, aki mindezért egyedüliként felelős, moshassa kezeit, és azt mondhassa, hogy semmi köze hozzá" - részletezte Aleksandar Vucic.

A szerb államfő arra kérte a nemzetközi közösséget, az öt nagyhatalom - Németország, Olaszország, Franciaország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok - vezetőit, hogy próbálják meg "észhez téríteni" Albin Kurtit, mert Szerbia csak békét akar.

"De ne csak értelmetlen közleményekkel akarják észhez téríteni, amikor közben megadnak neki mindent, hanem tegyenek lépéseket, mert ha ezt nem teszik, attól félek, hogy mindannyiunk számára késő lesz" - húzta alá.

A helyi szerbektől pedig azt kérte, hogy bármennyire is nehéz, de ne menjenek bele semmilyen összeütközésbe a NATO-val, nem azért, mert bárki is félne, hanem azért, mert a koszovói miniszterelnök éppen ezt akarja elérni. Egyben arról biztosította őket, hogy Belgrád gondot visel rájuk, mindent megtesz a béke megőrzése érdekében, de nem fogja hagyni, hogy üldözzék, elűzzék  és gyilkolják a népét.

(MTI)

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin dörzsölheti a markát? Mi hiányzik Zelenszkij "zsákjából"?
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 24. 13:14
Kézszorításokból továbbra sincs hiány, ha Volodimir Zelenszkij, Ukrajna államfője külföldre látogat, ám az ígéretekkel egészen más a helyzet. Ezekért nagyon meg kell dolgoznia.
Makro / Külgazdaság Háborús hatás: szétszakadt a világ, hatalmas összegek mentek át az egyik térfélről a másikra
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 24. 11:44
Könnyen két szék közt a pad alá eshet az az ország, amely a bizonytalanná vált világgazdasági környezetben halászgatni akar a zavarosban. 
Makro / Külgazdaság Megjelent az 520 forintos "mesterséges" benzinár: el is indultak a cseh benzinturisták a lengyel kutakra
Buksza blog | 2023. szeptember 24. 10:56
Benzinturizmus kezdődött a cseh-lengyel határon, miután Lengyelországban sokkal olcsóbbak az üzemanyagok. Az olaj drágulása ellenére ugyanis a lengyel kutakon csökkent a benzinár. 
Makro / Külgazdaság Újabb fronton támad a home office, kiütheti a metrózást New Yorkban
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 24. 10:10
A home office lehetőségének egyik sajátos mellékhatását tapasztalják a New York-i metró üzemeltetői. A jegyárbevétel csökkenése már a működést veszélyeztetheti. 
Makro / Külgazdaság Az osztrák fővárosban jártak a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny dobogósai
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 24. 10:00
Az előző két évhez hasonlóan a verseny egyik támogatója, az Erste ezúttal is azzal díjazta a 2022-23-as tanévben megrendezett két diákverseny 1-3. helyezettjeit, hogy ellátogathattak a bank bécsi anyacégének pénzügyi edukációs központjába, ahol játékos gyakorlatokat hajthattak végre.
Makro / Külgazdaság Az orosz titkosszolgálat új szövetségesre talált
Káncz Csaba | 2023. szeptember 24. 09:36
Az Emírségek felpörgeti titkosszolgálati és pénzügyi kapcsolatait Moszkvával. Ahogy Amerika befolyása gyengül az Arab-öbölben, intenzív hatalmi lökdösődés kezdődött a régióban a szaúdiak és az Emirátusok között. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Így vezethet a szakadék felé a nyugdíjasokra bazírozó politika a briteknél
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 24. 09:03
Rishi Sunak brit miniszterelnök bejelentése, miszerint 2030 helyett 2035-ben szüntetnék meg a belső égésű motoros új autók értékesítését, csak tünete a konzervatívok múltba révedésének.
Makro / Külgazdaság Ez a válasz a kemény ukrán csapásokra - Problémák az orosz elit alakulnál?
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 24. 08:25
Az ukrán hadsereg a Krímen lévő orosz katonai bázisok elleni sikeres csapásai ellenére nem készül a félsziget megtámadására. A fő cél a Fekete-tenger nyugati medencéje feletti ellenőrzés megszerzése. 
Makro / Külgazdaság “Néha elkapják a karomat az utcán” – sokkoló eredményeket hozott egy brit tinédzserfelmérés
Wéber Balázs | 2023. szeptember 24. 05:54
A brit tinédzserlányok csaknem fele nem érzi magát biztonságban az utcán, több mint negyedüket pedig már zaklatták szexuálisan, derül ki egy friss brit felmérésből. Félelemről számolt be a tizenéves fiúk negyede is. A brit médiában évek óta téma a fiatalok közötti erőszak, a késes támadások magas száma.
Makro / Külgazdaság Sokan aggódnak a bimbódzó orosz és észak-koreai barátság miatt
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 23. 17:46
A Norvégiában menedékjogot kért volt Wagner parancsnok állítólag vissza akart térni Oroszországba, Navalnij Vilniusba tett át alapítványa központját. Háborús összefoglaló este.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG